A magyarországi World Press Photo-kiállítás több mint húsz év után hagyta el a Magyar Néprajzi Múzeumot, de új otthonában sem olyan, mint egy utazó tárlat: igazi múzeumi kiállítás ? mondta el a tárlat szeptember 20-ai megnyitója előtti sajtótájékoztatón Révész Tamás. A kiállítás magyarországi szervezője hozzátette: természetesen ezúttal is minden kép új, déja vu érzése legfeljebb a témákat illetően lehet a látogatónak, hiszen sajnos a világ több konfliktuszónájából érkeztek már nyertes képek a korábbi World Press Photo-pályázatokra is. Csatlakozott azonban egy új kategória is, amely elsősorban a természeti környezetet fenyegető veszélyeket mutatja be ? közölte Révész Tamás.

 


_d0a9356__copy__600x385.png
Révész Tamás, a kiállítás magyarországi szervezője

Erik Jager, a kiállítás kurátora hangsúlyozta, hogy csodálatos otthonra talált Magyarországon a World Press Photo anyaga, melyet a világ 45 országában több négymillióan látogatnak évente. A kiállítás célja, hogy a független újságírásra leselkedő veszélyek időszakában felhívja a figyelmet világunk különbözőségeire és sokszínűségére ? hangsúlyozta a holland kurátor. Erik Jager kiemelte az idei pályázat győztes fotóját, Ronaldo Schemidt képét, amely Venezuelában készült, a szabadságjogokat egyre súlyosabban korlátozó Maduro elnök elleni egyik caracasi demonstráción, és azt a pillanatot mutatja, amelyben az egyik tüntető testét ellepik a lángok.

 

Révész Tamás az MTI kérdésére elmondta: a World Press Photo legutóbbi pályázatára 125 országból 4548 fotográfus küldött be több mint 73 ezer felvételt, a 21 tagú nemzetközi zsűri ezek közül válogatta ki Amszterdamban a kiállítás 134 képét.

Fáth Péter, a naturArt elnöke a World Press Photo idei magyarországi kísérőtárlatáról beszélt. Mint emlékeztetett: a naturArt 25 éve szervezi meg Az év természetfotósa pályázatot, melynek összes díjazott fényképét ? köztük Máté Bence 2010-ben világ legjobb természetfotójának választott munkáját ? először állítják ki egy helyen.

Újdonság a magyar látogatók számára, hogy az országban most először mutatkoznak be a World Press Photo Digital Storytelling verseny győztesei. A bemutatott filmek folyamatos moziélményt nyújtanak majd, az érintőképernyővel irányítható multimédia pedig a látogatói aktivitást segíti az október 23-áig látogatható kiállításban.

Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond