A helyi közösségek nélkülözhetetlen tehetségtámogató szerepére hívja fel a figyelmet a Nemzeti Tehetség Program (NTP) novemberben, amely immár harmadik éve tematikusan a helyi tehetségtámogatás hónapja. Idén Kecskemét kerül a fókuszba mint Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal tavaly elismert település. A városban jelentős segítséget kapnak a diákok, valamint mentoraik és mestereik.

A Nemzeti Tehetség Program idén
már harmadszor irányítja a reflektorfényt a helyi tehetségtámogatásra:
novemberben az NTP közösségimédia-felületeire készített kisfilmmel, érdekes
információkkal, hírekkel, valamint az országos médiában megjelenő interjúkkal,
beszélgetésekkel hívják fel a figyelmet az önkormányzatok tehetségtámogató munkájára.

A Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal jutalmazott települések közül 2022-ben Kecskemét került a helyi tehetségtámogatás hónapja kisfilm fókuszába, mivel a település fontos szerepet játszik a helyi fiatalok és tehetséggondozó szervezetek segítésében. Az NTP közösségimédia-felületein megjelenő videóban – a kiemelkedő eredményekkel büszkélkedő tehetségek példáján keresztül is – megmutatkozik, hogy mekkora jelentősége van a tehetséggondozásban a szűkebb támogatói légkörnek és a helyben biztosított odafigyelésnek, mennyire fontos a biztatás és a szakmai támogatás, amely aztán hozzájárul a fiatalok fejlődéséhez és kiteljesedéséhez.

Kecskeméti tehetségbarát
önkormányzat

Kecskemét önkormányzata kiemelten foglalkozik a jó képességű fiatalok mentorálásával azért, hogy még sikeresebbek legyenek a választott területükön, és útmutatást kapjanak az életben. A 2021-ben Tehetségbarát Önkormányzat Díjjal kitüntetett város növendékei egyaránt kiemelt eredményt nyújtanak a tudomány, a sportok és a művészetek területén is.

Kecskeméten nemcsak egy tehetséggondozó központot üzemeltetnek, hanem egy egész tehetséggondozói hálózatot hoztak létre azokra a hagyományokra építve, amelyeknek nagy múltjuk van a városban. Az önkormányzat az NTP-nek is köszönhetően támogatja a Bányai Júlia Gimnázium diákjait, akik a robotika területén a World Robot Olympiad világverseny nemzetközi döntőjében a második helyen végeztek, az Aurin Leánykart, amely több jelentős kórusversenyen is kiemelkedően szerepelt, valamint a Kecskeméti Szakképzési Centrumot, ahol az Akkreditált Kiváló Tehetség Központ egyedülálló módon támogatja a gépészképzés diákjait. A programnak köszönhetően kiemelt támogatásban részesül Czeglédi Diána úszó, aki fiatal kora ellenére már 170 érmet, közte 99 aranyat nyert.

Mert a tehetség számít! – A
Nemzeti Tehetség Program országos munkája

A Nemzeti Tehetség Program évente 300-350 ezer hazai és külhoni magyar fiatalt ér el közvetlenül és a támogatott szervezeteken keresztül közvetett módon. Az NTP indulása óta eddig közel 19 ezer projekt támogatásáról született döntés, több mint 33 milliárd forint összegben. A hazai költségvetésben rendelkezésre álló forrás alapját az 1 százalékos adófelajánlások adják, de az összeget a kormány 2015 óta minden évben kiegészíti. Az adóbevallás során bárki nyilatkozhat úgy, hogy adója 1 százalékát a Nemzeti Tehetség Program számára ajánlja fel, ezzel felkarolva és támogatva a tehetséges magyar fiatalokat.

Bővebb információ: www.nemzetitehetsegprogram.hu

Fotók forrása: Nemzeti Tehetség Program