Idén már tizenkét városban várják a Nagy táncválasztó programon szeptember 25-én ingyenes táncórákkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, filmvetítésekkel és előadásokkal az érdeklődőket.

A Táncpedagógusok Országos Szövetsége szervezésében negyedik alkalommal rendezik meg a programot, ebben az évben Debrecenben, Győrben, Kecskeméten, Kőszegen, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Szegeden, Budapesten, Szekszárdon, Sopronban és Székesfehérváron – olvasható a szövetség közleményében.

A program célja, hogy ingyenes táncórák segítségével népszerűsítse a tánckultúrát, hogy a gyermek, junior, ifjúsági, felnőtt és senior korosztályok tagjai egyaránt megtalálhassák a hozzájuk legjobban illő műfajt.

A rendezvény keretében workshopok, nyilvános táncórák és csaknem száz amatőr tánciskola, táncműhely és táncpedagógus várja majd az érdeklődőket. Az esemény valamennyi helyszínen ingyenes, de a workshopokon a részvétel regisztrációhoz kötött, amire személyesen a helyszíneken vagy a szervezők online felületein lesz lehetőség szeptember 15-től.

A fővárosban a Budapest Táncszínház szervez klasszikusbalett-kurzusokat, modern és kortárstánc-, jazztánc- és artjazzkurzusokat,

de ismert táncművészek közreműködésével kerekasztal-beszélgetést is rendeznek. Debrecenben a Csokonai Irodalmi Laborban és a Dósa Nádor téren hiphop, mazsorett, bachata, ír tánc és felnőtt néptánc szerepel a programban. Győrben ismét a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakgimnázium Szabolcska utcai központja a fő helyszín, ahol táncpedagógusok és koreográfusok mutatják be a klasszikus balett, a kubai salsa, az indiai tánc, a hiphop, a jazz, a zumba és a hastánc alapjait.

Kecskeméten a Grapevine Tánciskola mintegy húsz műfajban szervez órákat a show tánctól a gyermek társastáncon át a breakig, de az iskola oktatói Nagykőrösön és Izsákon is tartanak bemutatóórákat az óvodás, a kisiskolás és a középiskolás korosztályok részére. Kőszegen a Béri Balog Ádám Általános Iskolába várják a táncolni vágyókat, klasszikus balett, rock and roll, argentin tangó, társastánc és néptánc foglalkozásokra, délután pedig a kőszegi és a szombathelyi táncegyüttesek bemutatóját lehet megtekinteni.

Miskolcon az Ady Endre Művelődési Ház ad otthont a rendezvénynek, ahol egyebek mellett a történelmi társastáncok alapjait ismerheti meg a közönség, Nyíregyházán pedig a Luther utcai Evangélikus Általános Iskolában az ismert műfajok mellett capoeira, felnőtt balett, anya-lánya jazztánc és baba-mama tánc várja a családokat. A Pécsi Művészeti Gimnáziumban színpadi tánc, flamenco, társas-, modern- és jógatánc szerepel a palettán, de szerveznek felnőtt klasszikus balett órát is, Sopronban pedig a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban lehet kipróbálni a legnépszerűbb táncfajtákat.

Székesfehérvár idén először csatlakozik az eseményhez, amelynek a Dance Studio Nagy-Kuthy lesz a helyszíne. Itt az ismertebb műfajok mellett lesz aerial balett, sztepp és swing is. Szegeden a Szent-Györgyi Albert Agóra várja az érdeklődőket, ahol musical, kreatív gyerektánc, senior örömtánc, linedance, táncterápia mellett indiai tánc és szerb tánc is tanulható majd. Szekszárdon a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorló Általános Iskola ad otthont a rendezvénynek, ahol az amerikai jazztánc és kontakt technika is bemutatkozik többek közt, délután pedig gálaműsorral és táncházzal készülnek a szervezők.

Nyitókép: csacsacsát tanulnak a Nagy táncválasztón a Magyar Táncművészeti Egyetemen. Fotó: MTI/Mónus Márton