Az eddig megszokott szeptember végi időponttól eltérően idén november 27-28-án rendezik a rendezvénysorozatot.

A szervezők remélik, hogy a késő őszi időpontig a járványhelyzet lehetővé teszi és az összes tervezett rendezvényt meg lehet tartani, ugyanakkor a résztvevő intézmények egyetem, kutatóintézet, laboratórium, múzeum, középiskola és sok más arra is felkészülnek, hogy a világhálón keresztül nyújtsanak élményt a sok ezer érdeklődőnek.

A Kutatók Éjszakáján immár 14 éve szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül ismerkedhet minden korosztály a tudományos kutatás számos új eredményével és módszereivel. Az Európai Unió Bizottsága által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára.

Fotó: Facebook