A Rozsda-finisszázs keretében a szervezők rendhagyó programokkal várják az érdeklődőket. Az utolsó látogatási nap délelőttjén tárlatvezetéssel, 14 és 16 órakor Dessewffy Zsuzsa 1996-ban, Párizsban készült Rozsda Endrével riportfilmjét vetítik le. 15 órától az Élő MúzeumCafé beszélgetésén a tárlat utolsó napján, búcsúzóul kísérletet tesznek arra, hogy megrajzolni a művek mögött álló ember portréját ? ebben nemcsak a kiállítás számos önarcképe, de azok a vendégeink is segítenek, akik személyesen ismerték a művészt. Beszélgetnek Desewffy Zsuzsanna filmrendező, Kopeczky Róna művészettörténész, a kiállítás kurátora, Szalóky Károly műgyűjtő, a Várfok Galéria tulajdonosa. A beszélgetést Martos Gábor, a MúzeumCafé főszerkesztője vezeti.
A Hallgat a szem című kiállítási egységben Rozsda minden egyes képe a festő zenével való különleges kapcsolatáról szól, ugyanakkor nem a zeneszerzők előtt való tisztelgés ihleti a képeit, hanem zenéjük hallott, emocionális tapasztalatát ábrázolja festői eszközökkel. A különleges kapcsolat szellemében, 17 órától a Brazíliában született, jelenleg Párizsban élő kiváló, fiatal zongoraművész, Juliana Steinbach ad kamarakoncertet Bartók, Debussy és Liszt zongoraműveiből.
A tárlaton a művész legkülönfélébb műfajú munkái láthatóak, az életmű kronológiájának megfelelően. A válogatáson keresztül kirajzolódik a festőnek a naturalizmustól egészen az absztraktig terjedő pályája, valamint a sajátos szimbólumokat használó képi nyelvezete is. Rozsda festészetében, grafikáiban egy olyan művész jelenlétét érezni, aki mindent képes vonalakkal és színekkel kifejezni, és akinek minden ceruzával és ecsettel húzott mozdulata finom jelentések hordozója.
Rozsda Imre Aba-Novák Vilmos festőiskolájában tanult. Festészete a harmincas években a magyarországi posztimpresszionista korszakhoz kapcsolódik. Első egyéni kiállítása, amelyet 23 éves korában a kor legjobb galériájában, a Tamás Galériában rendeztek (1936), jelentős sikert hozott: a kritikák dicsérik, a Szépművészeti Múzeum is vásárol képet. Korai festői korszaka egy Bartók-hangverseny hatására ért véget. A sikerei ellenére, Bartókot hallgatva értette meg, hogy festészetében "nem kortársa saját magának". A szobrász Barta Lajossal Párizsba költözik, ahol megismerkedik Max Ernsttel, Giacomettivel, és közel kerül a szürrealizmushoz is. Részt vett az Európai Iskola megalakulásában. 1948 után hazatér Magyarországra, és mivel a rendszer nem tűri az absztrakt festészetet, könyvillusztrációkat készít. Miután újra visszatér Franciaországba, 1964-ben elnyeri a nívós Cople-díjat. A 60-as évektől újra átalakul a festészete: különleges, csak rá jellemző festészeti világa továbbra is a szürrealizmusból táplálkozik, de a szinte architektonikusan felépített formákkal és a helyenként strukturált, helyenként örvénylő színek ritmusával, a formák és színek dialógusából rendkívüli részletgazdagságú mikrokozmoszokat hoz létre.
A kiállítás kurátorai David Rosenberg (független kurátor, Párizs), Kopeczky Róna (a Ludwig Múzeum kurátora), a fotográfiai részt Baki Péter (a Kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója) válogatta.
A kiállítás fővédnökei a magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma és a francia Kulturális és Kommunikációs Minisztérium. A tárlat a Magyar Nemzeti Galéria, a Rozsda Endre Baráti Kör és a Budapesti Francia Intézet együttműködésével, valamint a BNP Paribas, Colas, Veolia, Steba Biotech Imagine és a Hotel Nemzeti Budapest támogatásának köszönhetően rendezik meg.
