Impozáns kiállítással ünnepli az Iparművészeti Múzeum Haydn halálának 200. évfordulóját, szép metaforát választva a közelítéshez. Az idő a felvilágosodással került az európai gondolkodás középpontjába. Ez a tárlat az emberi élet idejét, a zenei időt és a Haydn életműve óta eltelt két évszázadot egyetlen keretbe foglalja, és ettől a gesztustól a részek pontosan megtalálják a helyüket, zene és tárgykultúra, látvány és ritmus egyszerre hat, összművészetként érvényesül.
Inkább csak a ritmust tagolja az a négyes szekvencia, ami - az Évszakok oratóriumot követve - négy tételbe foglalja a kompozíciót. A Tavasz a pályakezdés éveit, a Nyár az Eszterházán töltött évtizedeket, az Ősz Haydn két londoni útját, végül a Tél az utolsó, Bécsben töltött időszakot szólaltatja meg, de nem életrajzi elemekkel, hanem körülírva a kor, a környezet tárgyaival, a főszereplők portréival. És varázslatos időmérő szerkezetekkel, ekvatoriális napórákkal, gyűrűn fityegő vagy zsebben hordozható arany napórákkal, léghajót formázó asztali porcelánórával és türkizben pompázó, sárkányos kínai állóórával. Ötletes és praktikus találmányokkal, melyek mind az időt mérték, ami akkortól már nem tagolatlan folyam volt, hanem keret, struktúra, rendszerszervező elv.
 |
Ahogy a mindennapi életben, a zenében is az idő hirtelen megtalált jelentősége formálta át a hagyományokat. Haydn mesterien bánt az idővel, muzsikája játékokkal, meglepetésekkel teli, ugyanakkor szervezett időstruktúrává is építette műveit. A kiállításon azonban a zenei formák csak áttételesen jelennek meg, a korabeli Eszterházáról származó hangszer-ritkaságokkal és a főúri tárgyakon ábrázolt koncertjelenetekkel. Annál többet kapunk a korabeli divatokból. A pompakedvelő Miklós herceg kastélyában divatos kínai motívumok korabeli selyemtapétákon, tuskészleten, vöröslakk díszdobozkákon és bútorokon sorakoznak, az évszakokat porcelánszobrocskák és színezett rézmetszetek idézik, tarot kártyalapokon vonulnak végig szimbólumok formájában a kor enciklopédikus tudásvágyának mélyebb regiszterei. Csak egy mellszobron és néhány festményen bukkan fel maga a mester, az élete nagy részét egy eldugott magyarországi kastélyban töltött zeneszerző, aki mégis az egész művelt világ kultúráját meghatározta. Szellemi hátországa, az őt körülvevő szimbólumok és eszmények annál szebben mutatkoznak meg a gondosan válogatott tárgyak révén, olyan plasztikusan, hogy érthetővé válik a magányos életmű. Megnyílik az a mikrokörnyezet, ahol meghonosodott a házimuzsika, a rendszeres koncertek divatja, ahová a kitágult világ kulturális sokfélesége egzotikus tárgyak formájában érkezett - és ahonnan távozása után Haydn igazi világfiként ment Londonba, majd Bécsbe, a kor nagypolitikáját irányító nagyságok közé.
Az Esterházy magángyűjteményből és több hazai múzeumtól kölcsönzött tárgyak mellett a legtöbb kiállított darab az Iparművészeti Múzeum saját kollekcióiból való. Bardi Terézia kurátor olyan installációba foglalta az együttest, ami finom rátalálásokat, felfedezéseket kínál, távolságot tart, mégis megnyílik, nem enged közel a részletekhez, de egyedi élményt nyújt. Az apró ablakok mögé helyezett tárgyak, a pódiumra emelt enteriőrök, a terem négy sarkát díszítő fertődi motívumok a hercegi udvar kedves vendégeiként kezelik a látogatót, és ő megilletődve sétál ebben a halkan zengő dobozban, amit csodálatos módon megkímélt az idő múlása.
