Nagyon aktuális és fontos téma a család, mellyel az általad alkotott Borka és a varázsruha is foglalkozik. A történetekben az értékek és a tapasztalatok átörökítésére, a kötődés fontosságára kerül a hangsúly. Miért volt számodra fontos ennek a témának a feldolgozása?
Kicsi korom óta foglalkoztatott a családunk története, mindig is különleges örömet jelentett számomra régi fotóalbumokat nézegetni a nagymamámmal. Olthatatlan érdeklődéssel fordultam a múlt felé; érdekelt, hogy milyenek voltak, hogyan éltek az elődeink, mit örököltem tőlük, kire hasonlítok. Édesapám kislánykoromban meghalt, az ő családjából nagyon kevés történetet tudok, és sajnos az apai nagymamámat nem kérdeztem ki eléggé a múltról, amikor még lehetett volna. Fontos, hogy kérdezzünk, amíg még lehet.
Általánosabban válaszolva: igen, alapvetőnek tartom, hogy el tudjuk magunkat helyezni a világban, hogy világos identitással rendelkezzünk. Ma, a mindenhonnan hömpölygő és mindent relativizáló információcunamiban nem is olyan könnyű.
Fontos, hogy az élet nevű kalandos út során létrehozzunk egy koherens történetet, egy úgynevezett élettörténeti narratívát arról, kik is vagyunk.
Ennek megalkotásában sokat segítenek az önéletrajzi emlékek, valamint a szülők, nagyszülők, dédszülők által továbbörökített történetek, amelyek összekötnek és gazdagítanak bennünket. A családi identitás után „identitáskáposztánk” következő levele a magyarságunk: a nyelv, a történelem, a föld, amely összeköt. Majd az, hogy Európában élünk. Multikulturális világunkban rengeteg polémia zajlik arról, hogy fontosak-e ezek az identitásrétegek. Egyre inkább meggyőződésem, hogy igen. Amikor meghatározzuk az identitásunkat, akkor részben hozott anyagból dolgozunk, ugyanakkor a mi választásunk, hogy mi az, amit magunk szeretnénk továbbvinni, elvetni vagy hozzátenni.
Te hogyan adod tovább a múltadból elővarázsolt történeteket?
Négy lányom van, a férjemmel mi is kialakítottunk családi rituálékat, ahogy ezt minden család teszi. Vannak napi rutinok, amelyek megtartása rohanó világunkban nagyon nehéz, de már kamaszodó lányainkon látjuk, hogy mennyire megéri ezek megtartásáért küzdeni. Amikor tehetjük, mindig együtt étkezünk. Minden este közösen hálát adunk, és egymásnak is megköszönjük az apró figyelmességeket. Néha szíven üt, hogy nekem is mennyi erőt ad, milyen sokat jelent a családtagjaimtól kapott egy-egy esti „köszönöm”. A Borka-mesében ezt úgy fogalmaztam meg: a „köszönöm” és a „bocsánat” varázsszó, s ha kimondom, én is lehetek varázsló. És vannak fényes ünnepeink, amelyek kiemelnek a hétköznapokból.
Tudatosan rögzíted a saját történeteiteket?
Néhány éve rendszeresen készítek a lányainkkal rendes félévértékelő riportot. Szánunk rá időt: szépen felöltözve leülnek egy fotelba, és én a kamera mögül felteszem mind a négyüknek ugyanazokat a kérdéseket. Nagyon jellemző, hogy a képzőművész és a táncos lányunk milyen lakonikusan válaszol, míg a két másik, akiknek a beszéd a „kenyerük”, milyen hosszan csacsognak. Az egyikük kölcsönözte a hangját Borkának. Mindig csodáltam, hogy pici korától milyen fegyelmezetten, profin állt hozzá ehhez a néha nehéz feladathoz, amelyet ezúton is köszönök neki. Visszakanyarodva az évértékelő riporthoz: fontosak ezek a visszatekintések, ahogy azt is hasznos megfogalmazni, hogy mi sikerült, és min lehetne esetleg javítani. És persze nagyon izgalmas lesz majd visszanézni ezeket a felvételeket. A karantén idején az egyik legkedvesebb időtöltésünk a közös fénykép- és videónézegetés volt. Közben régi családi sztorikat elevenítettünk fel. A gyerekek nagyon szeretik, szülőként feladatunk erre időt szakítani. Segít, ha visszatérő szokást formálunk belőle.
Milyen eszközöket használsz ahhoz, hogy a gyermekeidhez közelebb vidd a családi múltat?
Van a lakásunkban egy családi fal, tele bekeretezett fényképekkel. Ezen a falon mind együtt vagyunk, élők és meghaltak. Szerintem fontos a babanaplók vezetése, az aranyköpések feljegyzése és a családfák megírása is, és különösen a családi sztorik szájról szájra adása.
Ezekkel a történetekkel varázsruhát adunk a gyerekeinkre.
Ha ismerik őket, és ha nekünk, szülőknek sikerül pozitívan átkereteznünk ezeket a történeteket, akkor sokkal magabiztosabbak, önazonosabbak lehetnek. Könnyebben birkóznak meg az élet kihívásaival, ha van ilyen muníciójuk, ha vissza tudnak nyúlni valamilyen látott-hallott mintához.
Milyen személyes inspirációk és tapasztalatok előzték meg a Borka-mesét?
Elvégeztem egy dokumentumfilmes képzést, amely során szintén a családi múlt foglalkoztatott. Az ott készített vizsgafilmem címe az Amizoni, amely az első magyar nőnevelő intézetre utal. Oda járt az 1930-as években a nagyanyám és a barátnői. Amikor a kilencven év feletti interjúalanyaimmal beszélgettem, valósággal fürdőztem a kamaszlánykori történeteikben. Nagymamám nővére a forgatásra elhozott egy csodaszép, általa tervezett és kalocsai mintákkal telis-tele hímzett estélyi ruhát. Lehetne ez a mi családunk varázsruhája. De persze a varázsruha a Borkában és a mi életünkben is jelkép: a családi legendáriumunk és a jóban-rosszban összetartozásunk jelképe.
Ezzel arra világítasz rá, hogy a saját családfa és a családi történetek felkutatásával mindenkinek értékes és kalandos feladata lehet.
Igen, de tudom, hogy nem olyan könnyű ez a feladat. A Nagyi, mesélj! kitölthető napló pontosan ebben szeretne segíteni! A családi kötődések nehezebben alakulnak ki, a történetek szájról szájra adása a hagyományos nagycsaládok felbomlása után már nem élő gyakorlat. Ma nagyon sokféle család létezik, és a szokásrendszerek is megváltoztak. Sokkal kevesebbet tudunk egymásról. A generációk összekapcsolása olykor nehéz, de nagyon izgalmas téma, amellyel mindannyiunknak van dolga. Amikor szülővé válunk, akkor döbbenünk rá, hogy mennyire fontos ez. Hiszen ebben is minták vagyunk a gyerekeink számára: minta, hogyan tudunk vagy nem tudunk beszélgetni a szüleinkkel, tudunk-e kötődni, és ott vagyunk-e, ha segítségre van szükségük. Ezek ma, az új technológiák megjelenésével új kihívást jelentenek. Nekünk kell intelligensen kialakítanunk a kereteket. Természetes, hogy fiatal szülőként akár valami egészen mást akarunk, mint az elődeink, ami a leválásunknak is része. Szeretnénk a családi mintáinkat továbbhímezgetni, de egyúttal saját szokásokat is kialakítani.
Mindebből az inspirációból hogyan született meg a Borka?
Teljesen prózai módon: a lányaim kaptak egy kokeshibabás, gyönyörűen illusztrált mesekönyvet, amiben rengeteg szép kimonóminta volt. Miközben ezt a könyvet lapozgattam, arra gondoltam, milyen jó lenne egy hasonló, a magyar népviseleteket feldolgozó kiadvány is. Majd egy nagyon kedves barátunk mondta, hogy a kapcsolódó történetemmel induljunk a Magyar Média Mecenatúra egyik pályázatán. Nyertünk, én pedig próbáltam felnőni a feladathoz, és közben sokat tanultam. A kész rajzfilmmel animációs fórumokra jártunk, és díjakat is nyertünk. Nagyon pozitív fogadtatása volt.
De azt is meg kell említsem, hogy Nyugat-Európában egyesek szerint „túl normális” lett a végeredmény. Valóban, a Borka-mese egy hagyományos családmodellel dolgozik, és ez egész egyszerűen azért van így, mert én hagyományos családban élek. Nagyon jól működik, szereteten és bizalmon alapul. Nem feltétlenül az én érdemem, tudom, és minden nap hálát is adok érte. Nálunk a hétköznapokban sokat segít, hogy a férjemmel azonos az értékrendünk, és persze nagyon fontos a humor, no meg az, hogy őt végtelen türelemmel áldotta meg az ég.
Hogyan foglalnád össze a Borka-univerzum mondanivalóját?
A Borka-mesék mindennapi helyzeteket, tiszta és őszinte viszonyulásokat dolgoznak fel. Ebben a világban nincs minden cukormázból, sőt kifejezetten előtérbe helyeztük a kihívásokat és a problémákat, amelyekre Borkának megoldást kell találnia. Akárcsak az életünkben. A megoldáshoz vezető út göröngyös, de a Borka-epizódokban hepiend a zárszó. Mert én hiszem, hogy ha keményen dolgozunk rajta, mindig van megoldás. Ha valami elromlik – lehet az tárgy, kedv vagy kapcsolat –, azt meg lehet javítani. Egyébként a forgatókönyv fejlesztése során sokan segítettek: kiváló dramaturg, pszichológus szakértő, valamint végig kommentálták a folyamatot a gyerekeim is.
Számomra éppen ez volt érdekes az epizódokban: hogy Borka mindig lát egy-egy mintát, de nem utánozza vagy veszi át őket egy az egyben, hanem reagál rájuk, és a tanulságokat beépíti a saját közegébe.
Így van: Borka a varázslatban fel tud kapaszkodni a nagy piros családfára, és bele tud kukkantani a felmenői történeteibe. Ezek lehetnek pozitív, de olykor negatív példák is. Ő pedig elviszi magával mindazt, amire szüksége van. Tanul, szintetizál.
Arra törekedtem, hogy a film a szülők számára is élvezetes legyen. És nekünk, alkotóknak is öröm volt készíteni. A karakterek árnyalásán, szerethető hibáin túl az emlékjelenetek helyszíneivel, a korszakhoz illő ruhákkal, kiegészítőkkel is játszottunk. Az 50-es évekbeli gyulai emlékben feltűnik a falon Puskás Öcsi plakátja, a 70-es évekbeli nagycsalád gyerekszobájában pedig egy-két gombafrizurás gyerek, egy trapéznadrág és egy moncsicsi.
A kiváló hangmérnökkel és a Kiscsoport Zenekarral együtt élvezettel kerestük az emlékjelenetek korszakaihoz illeszkedő zenéket is. Népdalmotívumokat használtunk, egy adriai emlékhez például a Surda zenéjéből idéztünk, az egyik kedvenc epizódomban pedig a Jules és Jim című film zenéjének pár akkordját dolgoztuk fel, a karácsonyi epizódban klasszikus magyar karácsonyi dal hangzik el. Úgy képzeltem, hogy a Borka sokak számára első rajzfilm lesz nagyjából két-hároméves korban, és hogy a szülők, nagyszülők, ölbe veszik a kicsiket, és együtt nézik majd velük. A visszajelzések szerint sok családban ez valóban így is van. Közösen nézik, és szeretik.
Szoktál visszajelzéseket kapni?
„Minden gyereknek és felnőttnek felírnám receptre”, ahogy Attila, egy Borka-rajongó apuka fogalmazott. A mesélésekhez inspiráció, az együttéléshez szükséges értékekhez pedig referencia lett a Borka.
Sokan írják – és számomra ez a legnagyobb öröm –, hogy családilag ellestek Borkáéktól néhány gyakorlati trükköt: például rosszkedvűzőnek közösen táncolnak egyet, vagy kókuszgolyót készítenek. Vagy hogy a gyászfeldolgozásban segített a Meghalt a Dédi epizód. Testvérféltékenység esetén pedig a „kukucsolós” játék, amelynek révén a kistestvérével az egyik első, a kötődést segítő, euforikus élményt szerezte a féltékeny nagyobb testvér.
A Borka bekapcsolja a nézők saját emlékeit.
Abszolút! A gyerekek számára ahaélmény hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, hiszen a felmenőik is ugyanilyen félelmekkel küzdöttek. És ez már önmagában felszabadítólag hat. Például akkor, ha félnek a sötétben. Segít, hogy meg tudjanak küzdeni a saját sárkányaikkal: az irigységgel, a figyelmetlenséggel, a féltékenységgel. Egy szülőnek, tágabb értelemben a nagycsaládnak az a dolga, hogy kézen fogja és elkísérje ezen az úton a gyermeket. És Borkát segítségül hívhatják ehhez.
Fontos, hogy szülőként ne féljünk kereteket adni a gyerekeknek.
Az ünnepi időszakra számos aktualitással is készültél.
Fantasztikus érzés a Borka kapcsán, hogy a gyarapodó epizódok során én is egyre pontosabban tudtam megfogalmazni azokat az értékeket, amiket általa közvetíteni szeretnék. Hiszen nem születünk jó gyereknek vagy éppenséggel jó szülőnek. Önmagunk legyőzésével mindannyiunknak dolga van. Ez hosszú út, nemes feladat. Ez az életünk értelme. Igyekszünk, botladozunk, de tanulunk.
Borka is tanul. Mondok egy aktuális példát: „Adni jó!” Ez az egyszerű üzenete és egyben a címe a mézeskalácsos, szánkózós adventi Borka-epizódunknak, amely elérhető a Borka YouTube-csatornán.
Sokat dolgoztunk az elmúlt időszakban 13 új rész kidolgozásán, mellyel ismét pályáztunk a Nemzeti Filmintézethez. Ennek az eredményét várjuk éppen. De már a kidolgozása is elképesztő örömmel töltött el, és nagyon szeretnénk folytatni!
Nagy szerelem az aktualitásoknál a Borka zenés adventi naptára. Egy szentendrei óvoda felkeresésére egy olyan, tradicionális naptárat alkottunk, mely kapcsolatban áll a Borka-mese világával. Ezt tovább gondolva online formában is megszületett egy egyedi, dalos kalendárium, melyhez a rajzfilm hangmérnöke, Mizsei Zoltán és családja meg az én egyik kislányom énekesként működött közre. Ebben a változatban napról napra újabb ablakot „nyithatunk ki”, és 24, egyedi hangszerelésű karácsonyi dalt hallgathatunk-tanulhatunk meg. Mi is mindennap gyermeki örömmel nyitogatjuk az ablakokat a lányaimmal adventben.
A másik aktualitás a Nagyi, mesélj! kérdezgetős-felelgetős családi napló, amely magánkiadásban jelent meg, és elérhető Az én családfám, a borkás, kitölthető családfa miniposzter is. Ezek az egyszerű ötletek arra ösztönöznek bennünket, hogy kérdezgessük a nagyszüleinket, és próbáljuk meg közösen megeleveníteni a családi múltunkat.
Az idei év megpróbáltatásai miatt rengeteg család marad távol egymástól. Ez mentálisan megterhelő időszak. Ám a közös beszélgetések és a Nagyi, mesélj! lapozgatása, kitöltése inspiratív lehet. Idős hozzátartozóinkat foglalkoztatni tudjuk, mivel a múltidézéssel kedves emlékeket hívhatnak elő, és egyben elterelik figyelmüket a jelen nehézségeiről. Jó volt látni a saját édesanyám örömét is, akivel a karantén idején Skype-on beszélgettünk a családi történeteinkről.
De rengeteg tervem van még! Szeretném továbbfejleszteni a népviseletes Borka-öltöztetőt, Borka-könyvcsaládot tervezek, és most éppen egy óvodai programon dolgozunk. Remélem, hamarosan ezeket a terveket is megoszthatom az érdeklődőkkel és a hűséges Borka-rajongókkal!
A nyitóképen Gurmai Beáta. Fotó: Pálvölgyi Paula
