Ieşire de siguranţă - MADY-BABY

Egyéb

A színésznő: Borbély B. Emília; ő a monodráma címszereplője, azaz a ?művésznéven? szólított fiatal táncos-prostituált. A harmincöt éves, nemzetközileg elismert Gianina Cărbunariu darabjának román hősnője-áldozata románul beszél Írországba került román futtatóihoz ? illetve most magyarul (Csűrös Réka fordításában), meg egy kevéskét angolul, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház (Teatrul Maghiar de Stat) a Szkéné elől rajtoló vendégjátékán. A jelen alakításért több színházi fesztiválon is díjazott művésznő Mady-Babyként buzgó integetéssel kéredzkedik fel az éppen induló járműre. Arany pikkelyes munkaruhában, tüll aljban, harisnyanadrágban, csizmában, hajának csiga-antennáitól bohókás-űri külsővel érkezik. A busz ötvenöt perces budapesti ?városnézése?, majd negyedórás, a kiindulási helyen történő veszteglése során életének és halálának tényeit osztja meg velünk.
 

Ami az Európa néhány országában Kebab címen ismert színműből megmaradt, az a kurvákról szóló legrosszabb tucat-irományokat is alulmúlja. Voicu és Bogdan kihasználja, eladja a naivnál is naivabb teremtést, s amikor a lány teherbe esik valamelyiküktől ? vagy mástól ?, agyonrúgják, hagyják elvérezni: ne lehessen gond vele nyugat-európai beilleszkedésük építgetése során. Természetesen mindeközben megfelelő szavak által értesülünk közösülési módokról, az itthon- és otthontalanság fájdalmáról, egy infantilis lélek a végzet ellenére is sokszor mosolyos csapongásairól.
A színésznő erőfeszítéséért érdemes (meg)nézni a Mady-Babyt. Inkább nem hétköznapi erőfeszítésnek, mint tényleges teljesítménynek lehetünk részesei: legalább annyi energia ég el bő egy óra alatt, amennyiből egy Lulu vagy Osztrigás Mici is kitelne. Nem kizárt, hogy ezúttal mi tizenkilencen, az egyes és kettes üléseken helyet foglalók sem alkottunk kellően inspiratív közönséget, de mégsem csupán rajtunk múlott, hogy a jelen megvalósításban buszra pakolt drámaszerűség csak olykor-olykor engedett látni egy kedves, szeretetéhes, a rémes életakadályokon átvergődni próbáló lányt. B. Fülöp Erzsébet rendező ? a tapasztaltabb színésznő-társ ? és Borbély B. Emília nyilván alaposan elgondolták előre, miféle fő forgatókönyvei lehetségesek a mindössze egy szűk, rövid járást engedő, néhány négyzetméternyi, labilis területen kialakuló ? vagy ki nem alakuló ? interaktivitásnak. Számításaik problematikusságát jelezheti, hogy oda-vissza diskurzus mindössze a rengeteg noszogatásnak, ismétlésnek, ?mondjátok már?-nak köszönhetően jött létre. Nincs (január 23-án nem volt) igazi összehangolódás, szolidáris közösség színész és piciny publikuma között.

 

Mitől is lett volna? Kár az egyik utastól mobiltelefont kérni kölcsön, ha azon úgysem telefonál Mady: bemutatja, markírozza, miként is zajlott egy korábbi hívás (ehhez a füléhez tartott kézfeje is elég lenne, vagy akár a készülék teljes hiánya). Aligha szerencsés idegen retikülből elő- és elszedni (a táska tartalmának tapintatosan részletes felkutatása, prezentálása és sorozatos rákérdezések után) egy (magyar) személyazonosító igazolványt, hogy aztán arra egy ír verdiktet olvasson rá a hősnő. S tartalmas ötlet-e papírzsebkendőért folyamodni az e viszonyrendben feladatukat valamelyest értő, de be nem látó nézőkhöz, ha végül nincs is rá szükség, hiszen ?nekem is van?? Sajnálnunk kellett, hogy a rokonszenves és talentumos művészvendég hosszú percekre kénytelen elhagyni a gyönge és ezerszer kizsigerelt, de valamire mégis csak jó alaptörténetet, hogy ? ne feledjük: voltaképp már halála után ? mindenáron összjáték-színházi improvizációkat erőltessen.
A külvilág (a Duna, egy múzeum, egyéb) rögtönzéses bekapcsolása ugyanúgy csődöt mondott, mint a mozgó buszból való gyámoltalan kitörési kísérlet. A mellettünk haladó gépkocsik vezetőinek szeme sem rebbent, ha egyáltalán felpillantottak ránk, ahogy később a Műegyetem vizsgaidőszakban szinte néptelen parkolója sem kedvezett a külső helyszínen alig látható táncot járó Madynek. Egy fiatalember futólag engedett a kalapozásnak, egy professzor magába burkolózva ballagott tovább. Valahogy összejött egy kis pénz szalmakrumpli helyett ?vásárolt? nápolyira, kristályvízre. Eszegettünk, iszogattunk egy ideig, teljesen fölöslegesen.

 

Talán annak bizonyítása volt a cél, hogy még a közvetlen közeli (szem)tanúk is passzívak, tehetetlenek maradnak, noha közeleg az előre borítékolható tragédia? A halál, mely egy feledhető színműben is halál, anya és magzat halála? Borbély B. Emília a közönséggel veszkődve üde fáradhatatlanságát, illúziókeltő sokszínűségét bizonyította ? a sztoriba visszahúzódva nemegyszer a drámai formáló erejét is. A művészi hatását, érdekességét tekintve felfelé ívelő befejező jelenetsor oda futott ki, hogy Mady-Baby karjaira piciny szárnyakat öltve kimászott, ?kirepült? a busz tetőnyílásán. Feltámadva, angyallá lényegülve győzött sorsán. Az autó mögül integetve búcsúzott, amikor a mikrobusz tett még egy kört. Nekünk nem kellett ablaktörő kalapáccsal betörnünk a temesvári gépkocsi üvegeit a Ieşire de siguranţă (biztonsági kijárat, vészkijárat) felirat alatt. Kinyílt az első ajtó, s ha sokkal nem is többet, egy különleges színházi alkalom és egy rokonszenves színésznő emlékét magunkkal vihettük.