A mi Józsink című darab premierje december 8-án lesz, főszereplőjével, Epres Attilával beszélgettünk színházról, valóságról és a történetekről, amelyek a kettőt összekötik.
Hogyan és mikor találkozott először az Élet.Történetek.hu sorozattal?
Régóta ismerem, sőt régóta rajongója vagyok ezeknek a történeteknek. Nagyon szerettem annak idején Lengyel Nagy Anna Embermesék-sorozatát a Kossuth Rádióban, a színházi előadások pedig ennek a fantasztikus gyűjteménynek egy részét dolgozzák fel. Régebben sokat autóztam éjjel, szinte mindig hallgattam a műsort. Mindig azokat a beszélgetéseket szerettem legjobban, amelyek közvetlen, személyes élményeket, emberi sorsokat feldolgozó történeteket tártak elénk. Talán azért áll közel hozzám ez az őszinte műfaj, mert valahol maga a színház is erről szól.
Nyilván ez is közrejátszik abban, hogy szívesen vállal szerepet dokumentarista előadásokban. Az Élet.Történetek.hu előtt láthattuk már az azóta többszörösen is díjazott Diggerdrájverben.
Három éve kezdtem játszani a Diggerdrájvert, ez az előadás egy blog alapján készült. Egy Angilában markológépen dolgozó, fantasztikusan tehetséges magyar férfi írásai alapján állította össze a történetet Bagossy László rendező. Rendkívül személyes történet, egyfajta véleménynyilvánítás a világ dolgairól és azon belül is egy ember sorsáról. Azt hiszem, A mi Józsink is ilyen előadás lesz a Diggerdrájverhez hasonló érzelmi töltettel, őszinteséggel, valamint írói és színházi eszközökkel.
Mennyire érzi magáénak A mi Józsink sztoriját, amelyet játszani fog az Élet.Történetek.hu sorozat következő premierjén?
A mi Józsink arról szól, hogyan lesz egy nagyon szegény sorsú emberből az a ?valaki?, aki még a rettegett Vezérnek is parancsolni tud. Elképesztő utat jár be, a disznóólak mellől a saját csillogó luxusautójáig repíti a sorsa. Az egész világ a feje tetejére áll Józsi életében, ráadásul a közép-kelet-európai történelem olyan korszakában történik mindez, amikor nem nagyon volt esélye a kitörésre senkinek. Furcsa helyekre veti a sorsa, mind térben, mind időben és a darabban ? ahogy az eredeti rádiós beszélgetésben is ? ezekre emlékszik vissza. Ha belegondolok, több párhuzamot is találok Józsi és a saját történetem között. Nyilván én nem jártam be ilyen szélsőségesen meredek életutat, de magam is vidékről költöztem Budapestre, az én életem is sokszor vett váratlan és néhány esetben nem túl pozitív fordulatot, rengeteg mindent megéltem és remélem, még fogok is.
Egy színésznek nehezebb feladat egy olyan történetet előadnia, amelyről tudja, hogy az a valóságban is megtörtént? Másként áll hozzá ehhez a feladathoz?
Nagyon más feladat. Ilyenkor nem egy elképzelt alakot próbál ?kitölteni? az ember, ahogy az általában történik. Csortos Gyula úgy fogalmazta meg egyszer: amikor elkezdünk ismerkedni a szereppel egy olvasópróbán, akkor úgy kell elképzelni, hogy ő egy hatalmas, három-négy méteres alak, nekünk pedig őt kell megtöltenünk személyiséggel. A valódi emberek igaz történetei talán még tartalmasabbak, még egy kicsit többet kell dolgoznunk velük. A való élet mindig sokkal színesebb és sokkal váratlanabb fordulatokra képes, mint azt bárki valaha is elképzelné. A legegyszerűbb emberek mögött is fantasztikus történetek lapulhatnak.
A feladat talán még nehezebb azzal, hogy monodrámáról van szó.
Igen, egészséges adrenalinszint-emelkedést és vele együtt talán még jobb játékot hoz ki az emberből egy monodráma. Kevés inger éri az embert, nincsenek társak, díszletek is csak kevés, szinte csak magára támaszkodhat, csak magában bízhat az ember. Feszült figyelemre, fokozott koncentrációra van szükség, végig nagyon ott kell lenni fejben, hiszen csak rajtunk múlik az előadás.
A Diggerdrájver esetében szándékosan nem találkozott a történet valódi főhősével, a blog írójával. Józsiról, az Élet.Történetek.hu aktuális főhőséről tud valamit?
Valóban, a Diggerdrájver esetében nem szerettem volna találkozni a blog írójával, mert nem szerettem volna, ha befolyásol a szerep megformálásában az, hogy megismerem őt. Amikor már magamévá tettem a történetet, a szerepet, örömmel találkoztam a blog írójával, aki természetesen kicsit sem hasonlított rám. Józsiról egyelőre keveset tudok. Lengyel Nagy Anna, a darab írója azt mondta, ez egy régi történet, valamikor az 1980-as években rögzítette. A bácsi, akitől hallotta, már akkor is nagyon idős volt, így Józsi valószínűleg már nem él. Viszont ahogy mondom: bár a történet régi, egyáltalán nem régies. A szocializmus, amelynek idején a sztori zajlik, nincs olyan messze, mindenki pontosan érti és érzi, miről van szó benne.
Mennyire kötött a darab, és mennyi improvizáció fér bele?
Egyelőre csak egy próbánk volt, de a rendezővel, Pelsőczy Rékával már többször beszéltünk róla. Annyi biztos, hogy mivel az Élet.Történetek.hu egy sorozat, ez a történetet is a szokásos keretek közé kerül, egy nyolc négyzetméteres játéktér viszonylag szűkös, egyszerű kereteit kell a lehető legoptimálisabban kihasználnunk. Minden történet ebben a ?keretben? játszódik. A szöveg természetesen kötött, sőt egy dokumentarista történet esetében még jobban ragaszkodom a leírt mondatokhoz, mert egy-egy kifejezés, egy-egy apró javítás is módosíthat az eredeti gondolatok érzelmi töltetén. Egy-egy ilyen előadás az adott történet főszereplőjének személyiségét mutatja meg, annak erényeivel és hibáival együtt. Nem engedhetjük meg, hogy egy-egy szórendi hiba kijavításával változtassunk ezen.
A mi Józsink-történettel együtt lesz a premierje a Lázár Kati által előadott Erzsike című történetnek is. Ilyenkor kapcsolódik egymáshoz a két sztori?
Nem feltétlenül. De jelen esetben mindkét darabban két sokat megélt ember harcát látjuk. Harcolnak saját magukkal és a világgal. Nagyon emberi és tanulságos történet sok-sok fordulattal. Az a célom, hogy a színházi előadással ugyanúgy megérintsük a nézőket, ahogy annak idején az igazi Józsi bácsi története a rádió hallgatóit.
Leirer Tímea
