Vidéki fellépései után, pótelőadásos fővárosi viziten lépett fel a tavaly, százegy évesen elhunyt táncguru népes társulata a Papp László Budapest Sportarénában, zsúfolt ház előtt. A hatalmas tér berendezése a Cirque du Soleil itteni vendégjátékához inkább passzolt volna, és viszont. A szép, látványos, tiszta szerkezeteket, tarka táncképeket nagy távolságból is élvezni lehetetne, de az itt, most kialakított peremhelyekről - honnan a színpad kétharmada nem volt látható - már bajosan. Hiába a meglehetősen tiszta képet mutató kivetítő, s a néha kissé döcögő, több kameraállásos képközvetítés: nem kevés ülőhelyet úgy alakítottak ki, hogy azokért pénzt (nem keveset) kérni szinte erkölcstelenség.
A társulat kétrészes műsorának első felében terjedelmesebb és rövidebb klasszikusok sorakoztak, a szünet után pedig egy ugyancsak koros remek, az Egy éj a kopár hegyen varázsolta el a nézői tömeget. A ráadásban pedig Mojszejev Sz. Galperin sajátos zenei feldolgozására készített, négyszereplős magyar táncával tették ki a pontot - jellemző tény, hogy ez utóbbi már a társulat 1954-es budapesti programfüzetében is megtalálható.
Mojszejev nemzeti intézmény, brand és blend. Brand, vagyis pompásan csillogó márkanév, kitüntetések tömegével elismert nagymester, s blend, vagyis keverék, elegy, desztilláció. A mester szinte bármely - akárha nyúlfarknyi hosszú - életrajzában olvashatunk róla: hosszú élete során elképesztően sokat utazott, nézett, kutatott, kíváncsisága (akárcsak jó kondíciója) késő öregségére sem hagyta el. Alkotásaiban megannyi hatás, fogás, áthallás: koreográfiái közül valamennyihez a helyszínen, adatközlőktől merített ihletet, éljenek azok New Yorkban, vagy a távoli belső-ázsiai sztyeppéken. A legembertelenebb korszakába lépett sztálinizmus idején társulatot alapító Mojszejevet, a vallásost, a megrögzött pártonkívülit hosszú élete során nem csupán dolgozni hagyták, de évtizedeken keresztül ő és csapata volt a Szovjetunió (egyik) emberi arca. Az első évtizedekben a "baráti népek táncai" közt tallózó mester az oroszországi (ez népcsoportok tucatjait jelenti) táncfolklórt is akkurátusan felmérte, feldolgozta, hatalmas fantáziával emelte színpadra, színezgetve, újragondolva azt. Mindehhez saját, 1943-ban létrehozott, ma is teljes gőzzel üzemelő iskolájában képezte ki az emberfeletti tudású táncosokat, akik nem arctalan tánckar: a szólisták nevei a mostani est műsorfüzetében ugyanúgy egyenként fel vannak tüntetve, mint a negyven, hatvan évvel ezelőttiekben. A magyar néptáncegyüttesek az elmúlt pár évben kezdték csak el követni ezt a gyakorlatot.
A Nyár című orosz tánc pompás felütése az estnek: a Mojszejevre oly jellemző geometrikus formák, egymás alatt-fölött átvezetett ember-szalagok, szédítő tempóban örvénylő körtáncok, kedély és romantika képeit látjuk. Egy színes, tarka, mosolygós nyarat. A reákövetkező, háromszereplős Kalmük tánc (a kalmük egy, a Kaszpi-tenger északnyugati térségében élő, a mongol nyelvcsaládhoz tartozó népcsoport) a sztyeppék fölött lebegő sast ábrázolja, derül ki (jobb híján) egy 1960-as műsorfüzetből. E pompás, roppant egzotikus alkotás az est egyik legizgalmasabb darabja. Tetszetős a tatár tánc, s misztikusan keleties hangulatú a Korumi, az azeri harci tánc. Parádés nagykoreográfia a három tételes Moldáv táncok, melynek zenéjét a színlap szerint D. Fjodorov szerezte, ám mi mégis Enescu Pacsirtáját azonosítjuk egy vad tempójú hóra alatt. Finom humorú, táncost próbáló darab a Városi Quadrille, mely a XIX. század (kis)városi orosz miliőjét idézi remek élőzenével. Kevély uracsok és kacér hölgyek járják groteszk, szórakoztató táncukat, megidézve egy tűzzel-vassal elpusztított világot.
Igazi kordokumentum, szinte pajzán szórakozás a Partizánok, melynek nyitóképében a bő köpenyben megrogyva suhanó harcosokat látunk, akik mintha a semmiben úsznának a füstködbe burkolt színpadon. A mozgalmi jellegű játék kaukázusi viseletű, vagy egyenruhás, fegyveres játékosaival már egy újabb történelmi korszakot idéz.
Az Egy éj a kopár hegyen, Muszorgszkij zenéjére a társulat egyik védjegye: szellemes, látványos, olykor meghökkentő képekben gazdag, történetmesélő alkotás. Érdemes egy villanásra szót ejteni az est mutatós programfüzetéről: a magyar nyelv szabályai szerint a nem latinbetűs ábécét használó nyelvek szavait (így a neveket is) a magyarban fonetikusan írjuk át és le. Így például a Jurij nem Yuriy, a Dmitrij nem Dmitry, Elena Scherbakova társulatigazgató pedig Jelena Scserbakova s így tovább. Itt ezt nem tudták, de azért néha mégis: volt, aki a Sergey-t felismerte, s legalább azt sikerült Szergejként leírni.
