A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont az állandó kiállítás mellett rendszeresen időszaki kiállítással is várja a látogatókat. Szeptember 24-én nyílt meg Vendégségben Liszt Sugár úti otthonában címmel a legújabb tárlat.

A budapesti Andrássy út zenei épületei közül legismertebb az Operaház, ugyanakkor Kodály Zoltán és Liszt Ferenc is ezen a sugárúton lakott. Egykori lakásuk ma múzeum a zeneszerzők relikviáival, tárgyaival, kottáival.

Eckhardt Mária, a múzeum alapító igazgatója az időszaki kiállítást megnyitó beszédében elmondta: 34 éve működnek Liszt-múzeumként, azóta gyűjtik, gondozzák a zeneszerző és zongoraművész hagyatékát, ápolják emlékét a Vörösmarty utca 35. szám bejáratú, Andrássy útra néző háromemeletes házban. A nevezetes épület a ma ismert Zeneakadémia elődje volt, ahol Liszt nemcsak tanított, de az első emeleten berendezett lakása is volt, melyet Régi Zeneakadémia néven is ismerhetünk.

Az új kiállítás Liszt magánéleti körülményeit, kapcsolatait térképezi fel, életét az itt tanító tanártársakkal: Erkel Ferenccel, Ábrányi Kornéllal vagy Gobbi Henrikkel. Műveik a megnyitóhoz kapcsolódó zongorakoncerten is szerepeltek, Alszászy Gábor zongoraművész értő tolmácsolásában.

A tárlaton olyan társművészek kaptak helyet Liszt mellett, mint Munkácsy Mihály és Stróbl Alajos. Utóbbinak műterme is volt egykor az épület legfelső terében. Olvashatunk eredeti Liszt-levelet Zichy Géza grófhoz, a félkezű zongoraművészhez, aki gondoskodó barátként állt az idős mester mellett.

Ő is Liszt tanítványa volt, csakúgy, mint sok arisztokrata híresség, például Mária Valéria, Ferencz József és Sissi leánya, valamint unokatestvére, Amália bajor hercegnő. Az ő fotóikat is láthatjuk és olvashatunk róluk itt.

Külön rész foglalkozik Liszt egyházzenei kapcsolataival. Bogisich Mihály, a magyar Musica Sacra jelentős alakja, az Országos Magyar Cecília Egyesület alapítója Liszt baráti köréhez tartozott, és Liszt-kórusművek előadójaként is fellépett. Közeli barát és jeles támogató volt Haynald Lajos bíboros kalocsai érsek, a Liszt Egylet első elnöke.

Számos intézményből érkeztek a kiállításra tárgyak és fotók. A jelentős fővárosi gyűjtemények mellett, mint a Magyar Nemzeti Múzeum vagy az Operaház Emlékgyűjteménye, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a Stróbl család is kölcsönöztek a kiállítás anyagához kiállítási tárgyat, fotót.

Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeumban őrzik azt az ezüstkoszorút, mely a Párizsban élő festő 1882-es magyarországi látogatásának alkalmából készült a Krisztus Pilátus előtt című festmény kiállításakor. Itt most ez az egyik tárló dísze. A Stróbl család fotókat ajánlott fel családi gyűjteményükből.

Domokos Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója köszönetet mondott nekik és mindazoknak, akik a kiállítás létrejöttéhez hozzájárultak.

Betekintést kapunk Liszt korának szalonéletébe is. A múzeum egyik terme Liszt egykori szalon-szobája. Egy anekdota szerint a zeneszerző nem szeretett kérésére zongorázni, de ha nyert a kártyán, szívesen leült önként a hangszerhez és muzsikált vendégeinek.

Találkozhatunk a fotókon Jókai Mórral, a korabeli szalonok kedvelt vendégével és a Wohl nővérekkel, Jankával és Stefániával, akik irodalmi szalonjában Liszt Ferenc is vendégeskedett.

Az összesen 18 tárlóban olvashatunk többek között korabeli hangszerészekről, így Liszt zeneműveinek kiadójáról, Táborszky Nándorról is. Egy korabeli plakátról pedig megtudjuk, hogy Liszt zenéjét is felhasználták a Rococo című táncjátékban.

A kiállítás virtuális változata révén azok is feltérképezhetik a látnivalókat, akik személyesen nem látogathatnak el Liszt egykori lakásába.

Az új Liszt-kiállítás jövő év szeptember 20-ig várja látogatóit.

A képet a szerző fotói.