Így sajátította ki a világirodalmi kánont a szocialista kultúrpolitika

Milton művei a tizenhetedik század óta komoly hatással voltak a magyar kultúrára (gondoljunk csak Orlay Petrich Soma vagy Munkácsy Mihály híres Milton-képeire, Jókai Milton-drámájára vagy akár az Az ember tragédiájára), ebből a hosszú fogadtatástörténetből a szerző a huszadik század második felét tekinti át, bőségesen szemlézve a megjelent fordításokból és az archív anyagokból.

A könyv főszereplői a magyar irodalom, kultúra és a magyar anglisztika ikonikus (gyakran ellentmondásos megítélésű) alakjai,

az elmesélt történetekből tehát legalább ugyanannyit megtudhatunk a miltoni művekről, mint a szocialista kultúrpolitika viszontagságairól.

Milton talán legismertebb műve, az Elveszett Paradicsom kapcsán szó van többek között Szabó Lőrinc félbemaradt fordításáról, amely a költő műfordítói munkásságának egyik legfontosabb darabja (töredékessége ellenére), története pedig lenyűgöző kommentárt ad Szabó helyzetéről a világháború után. Ugyanitt archív fotókkal gazdagított alfejezet tárgyalja a Kazimir Károly által Jánosy István fordításából rendezett Elveszett Paradicsom-előadást, amely 1970-ben futott nagy sikerrel a Körszínházban, és a maga nemében kivételes produkció volt: Kazimir volt ugyanis az első, aki a Milton által eredetileg drámának tervezett eposzt sikeresen színre vitte – pedig Milton kortársa, John Dryden ezzel már a mű megjelenésének évében próbálkozott. A kötet az előadás szövegkönyvét is tartalmazza magyarul és angolul.

A Milton Sámson-tragédiájáról szóló fejezet igazi kuriózumra hívja fel a figyelmet.

A kommunizmus esztétikája egyfajta protoszocialista hőst faragott Sámson alakjából, melynek következtében – a nemzetközi trendekkel teljesen ellentétesen – a második világháború után Magyarországon a Sámson lett a leggyakrabban kiadott miltoni mű.

A prózai művek magyar fogadtatását két ismert huszadik századi anglicista, Lutter Tibor és Szenczi Miklós munkásságán keresztül ismerhetjük meg: a téma nem csupán a két tudós értelmezéseinek különbségei miatt érdekfeszítő, hanem mert ezek a különbségek egyúttal részletgazdag lenyomatát adják a kommunizmus évtizedei alatt megjelenő értelmiségi attitűdöknek és túlélési stratégiáknak – ironikus módon éppen a megalkuvást nem ismerő miltoni nézetek fénytörésében.

Az utolsó fejezetben Milton rövidebb költeményeit, azon belül is Nemes Nagy Ágnes egyik nagy hatású fordítását tárgyalja a szerző, bemutatva, hogy

az évszázadokon át alapvetően férfihangok és -értékek által dominált Milton-kánont hogyan alakította át egy erős női szereplő (Nemes Nagy a saját korában nemzetközi szinten is egyedül volt Milton női fordítójaként).

A könyv mindazok számára érdekfeszítő olvasmány lesz, akiket érdekel, hogyan sajátította ki a világirodalom klasszikusait a szocialista kultúrpolitika. Fontos, hogy megjelenési helye, a University College London ad helyet az Egyesült Királyság egyik legfontosabb kelet-európai intézetének, a School of Slavonic and East European Studiesnak, ahol annak idején az egyik „főszereplő”, Szenczi Miklós megalapította a magyar nyelv és irodalom oktatását.

A könyv elektronikus verziója ingyen letölthető innen.

Nyitókép: Munkácsy Mihály: Milton (1877–78, részlet). Reprodukció: New York Public Library