Az Így vagy tökéletes, a tél romantikus vígjátékának első előzetese igazolja azt a közhelyesnek tűnő örök igazságot, hogy az életben semmi, még a szerelem sem alakul olyan egyszerűen, mint a regényekben.

Az irodalmár András (Fekete Ernő) csak üldözi a sikert, míg a bestsellerszerző Kata (Béres Márta) az olvasók kedvence. Féltékenységből, félreértésekből, komikus helyzetekből és fordulatokból is bőven kijut nekik. Eközben pár megbízhatatlan pasi (Lengyel Tamás, Thuróczy Szabolcs), a nagyszájú kolléga (Dér Zsolt), a felvágott nyelvű tini (Hais Dorottya), az életunt műkritikus (Hegedűs D. Géza), illetve a dögös reklámszépség (Trokán Nóra) is felkavarja a vizet körülöttük.

Az első játékfilmjét elkészítő Varsics Péter Csurgó Csaba, a Megdönteni Hajnal Tímeát, A tanár és az Apatigris című sorozatok írójának forgatókönyvét vitte vászonra.

„Az Így vagy tökéletesben széles réteget megszólító mozit látok, amely nem csak a szellemességével, a humorával és a kiváló szereplőgárdájával, hanem személyességével is megnyerheti magának a nézőket. Őszintén, mégis szórakoztatóan mesél valódi érzelmekről és mindenkit érintő kérdésekről” – mondja a rendező.

A reklámügynökségek, könyvkiadók és a közösségi média felszínes, de sok vicces helyzetet tartogató világában játszó romantikus vígjátékban a Katona József Színház művésze, Fekete Ernő pályafutása első filmfőszerepét alakítja.

A női főhőst a vajdasági magyar színésznő, Béres Márta formálja meg, aki ezzel a nagyjátékfilmmel mutatkozik be a hazai közönségnek.

A Szupermodern Stúdió gyártásában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával elkészült film december 3-tól látható a hazai mozikban.