filmvígjáték
Hollywood szerint a kövérség maximum vicc vagy gúny tárgya lehet
A világ felnőtt népességéből már egymilliárd túlsúlyos, de a filmipar még mindig klisék és zsíröltönyök közé szorítja a kövér karaktereket.
Ajtónállóként kezdte a pályát Lütyő, a saint-tropez-i csendőr
1914. július 31-én született Louis de Funès, a francia filmművészet egyik legnagyobb komikusa.
Focidrukkerek az örökbefogadás útvesztőjében
Hamarosan új magyar filmet mutatnak be a mozikban. A Becsúszó szerelemmel a focidrukkerek világába és az örökbefogadás útvesztőjébe kalauzol el a rendező. Nagy Viktor Oszkár eddig főleg társadalmi témájú, díjnyertes dokumentumfilmjei révén volt ismert; ez az első alkalom, hogy romantikus vígjátékot vitt vászonra.
Így vagy tökéletes – előzetes
Az Így vagy tökéletes, a tél romantikus vígjátékának első előzetese igazolja azt a közhelyesnek tűnő örök igazságot, hogy az életben semmi, még a szerelem sem alakul olyan egyszerűen, mint a regényekben.
Egy szerelem gasztronómiája - Megérkezett az előzetes!
A Duna TV december 14-én tűzi műsorára az Egy szerelem gasztronómiája című zenés, romantikus filmvígjátékot. A tévéfilm utómunkálatait még nyáron fejezte be Madarász Isti rendező. A 90 perces film főszereplője Bereczki Zoltán és Balla Eszter. Most itt az előzetes, mely a cikkben megtekinthető.
Szerelem a vendéglőben
A Duna TV december 14-én tűzi műsorára az Egy szerelem gasztronómiája című zenés, romantikus filmvígjátékot. A tévéfilm utómunkálatait még nyáron fejezte be Madarász Isti rendező. A 90 perces film főszereplője Bereczki Zoltán és Balla Eszter, a forgatókönyvet Hegedűs Bálint, a Kincsem és a Liza, a rókatündér forgatókönyvírója írta.