?Remélhetőleg egy szerethető filmet készítettünk, hiszen ki ne szeretne jókat enni, és kit ne nyűgözne le, ahogy két teljesen ellentétes ember egymásba szeret a képernyőn! Az Egy szerelem gasztronómiája a régi, ?60-as, ?70-es évek filmjeire jellemző, kissé naiv, de nagyon népszerű történeteket idézi meg. Ezt a hagyományt keltjük életre 21. századi ritmusban, modern köntösben, a mai közönség ízléséhez és elvárásaihoz igazítva? ? mondja Madarász Isti, a film rendezője.
 
Az extravagáns séf és vendéglője személyzenétek viharos mindennapjait elmesélő, valamint a séf konyhájában dúló szerelmi bonyodalmakat humoros formában feldolgozó történet főbb szerepeiben Bereczki Zoltánt és Balla Esztert láthatjuk majd. Bereczki Zoltán pályáján ráadásul különösen izgalmas fejezetet nyithat ez a lehetőség, hiszen számára ez az első olyan film, amelyben főszerepet kapott.
 
?Én biztosan beleszerettem a forgatásba, de hogy a film szeret-e engem, az majd kiderül. Mindenesetre régi álmom teljesült, amikor Madarász Isti felkért a szerepre. Pillanatok alatt profi filmes stáb kellős közepén találtam magam? ? monda Bereczki Zoltán a tévéfilm bemutatója kapcsán.

Tanc
 
Segal Viktor séf gasztro-tanácsadóként csatlakozott a tévéfilm forgatásához. Feladata a volt, hogy Bereczki Zoltánnak főzőleckéket adjon és megtanítsa arra, miként viselkedik a konyhában egy vérbeli szakács.
 
?A séfeket mindenki szereti, mert vagányak, izgalmasak, szexik, mindenféle titkok tudói ? elég csak Jamie Oliver vagy Gordon Ramsey hatalmas népszerűségére gondolni. Nem volt kérdés, hogy a hazai pályáról Segal Viktort kell megnyerni a csapatunkba? ? tette hozzá Madarász Isti rendező.
 

Az Egy szerelem gasztronómiája a Duna TV számára készült, 90 perces tévéfilm, amelyhez a televíziófilmek és televíziófilm-sorozatok gyártására meghirdetett pályázaton nyertek támogatást az alkotók 2016 júniusában. Madarász Isti a vígjátéki elemeket tartalmazó, zenés-gasztromantikus filmmel a nagy sikerű Rejtő-adaptáció, A fekete múmia átka által kijelölt úton halad tovább. Célja, hogy népszerű, szórakoztató, könnyed, ám mégis értékes televíziós tartalmat készítsen a magyar nézőknek. A film forgatókönyvét Hegedűs Bálint, a Kincsem és a Liza, a rókatündér forgatókönyvírója írta, producere Hidasi Dalma (Extreme Film).

További információ: https://www.facebook.com/egyszerelemgasztronomiaja

Fotók: Kun Ádám