Amikor éppen nem interjút adsz, mit csinálsz este hét óra hét perckor?

A karantén elején ezek olyan percek voltak, amikor az idegbaj kerülgetett, hogy nincs előadás, próba. Az idegrendszeremben rögzült, hogy ilyenkor kell a csúcson lennem. Nehéz volt az átállás, időbe telt, míg megtaláltam a helyem és az alkotáshoz szükséges jelenlétet, békét.

Mi ad fogódzót?

Elsősorban a családom. A feleségem, a kislányom, a kutyám, de a testvéreimmel is nagyon összetartóak vagyunk, és sokat jelentett, hogy mindvégig meg tudtuk osztani egymással a nehézségeinket. Olyan barátságokat sikerült most folytatni, amiket – az elfoglaltságaink miatt – évekkel ezelőtt félbehagytunk.

Fotó forrása: Színház.org

A zaklatott ritmust békésebb időszak váltotta fel?

Abban az értelemben igen, hogy a színház mellett örültem, ha jutott egy kis időm a családomra, saját magamra. Most viszont többnyire jókedvű beszélgetésekkel töltjük az estéinket – még ha szabadtéren vagy online is – azokkal, akikkel korábban elmélyült beszélgetésekre nem jutott idő. Hasonló, mint egy színházi előadás, hiszen megosztjuk egymással az érzéseinket, gondolatainkat. Jóleső dolog nem rohanni sehová.

Gondolod, hogy megjelent volna a szólólemezed, ha nincs a tavalyi kényszerű leállás?

Valószínűleg nem. Rengeteg tanulság tapad ehhez az időszakhoz.

14 dal került a SKIZó című albumra, ahogy korábban fogalmaztál: 14 lelkiállapot. Ezek egy része régóta dédelgetett szám. Miért éppen most értek meg egy lemezre?

Presser Pici bácsi nagyon sok jó tanáccsal ellátott az utóbbi években. A lemezzel kapcsolatban is nagyon fontos dologra hívta fel a figyelmem: „Ami egyszer megjelenik, az úgy van. Az emberek úgy fogják ismerni, szeretni, játszani.” Ez egészen más, mint a színházban, ahol ha nem sikerül olyan jól a premier vagy egy jelenet, akkor tudok rajta újra és újra dolgozni. Ahogyan egy koncertező zenész is bizonyára minden alkalommal kicsit újrafogalmazza a dalt, és akár kétszeres tempóban is le tudja zúzni egy felfűtött koncerten, de a lemezen akkor sem úgy szerepel.

Nem gondolom, hogy a lemez anyaga készen lenne. De fontos állomás volt számomra, és most volt alkalmam arra, hogy stúdióban, profi körülmények között vegyük fel a szólamokat, az énekhangot, a hangszeres játékot. Így hallhattam, mi történik a dalaimmal profi körülmények között. Ilyenkor érezni igazán, ha valami hiányzik belőlük. A SKIZóból leginkább azt tanultam meg, hogy min kell még dolgozni, miben tudok fejlődni.


„Tartunk-e egyáltalán valamerre, vagy csak sodródunk, esetleg toporgunk egyhelyben?” – veti fel a Belisztezve című dalában. A számhoz forgatott videó a céltalan sétával, a mindennapok rohanásának bemutatásával erősíti ezt az üzenetet. „Ez egy látomás arról, hogy a látszólagos rohanás valójában mennyire értelmetlen, céltalan és időtlen tud lenni. Bízom abban, hogy felhívja a figyelmet arra, néha érdemes lelassítani és feltenni az igazán fontos kérdéseket.

Hegedűművésznek készültél, több hangszeren játszol. Te játszottad fel a szólamokat?

A legtöbbet igen. Hegedültem, gitároztam, basszusgitároztam, billentyűztem és énekeltem. Az ütős szólamokat nem vállaltam, Péter Máté zenész barátom segített, és van egy csodálatos zongorista-zeneszerző barátom, Ivony Marcel – aki egyébként Bécsben él, néhány számban ő játssza a billentyűszólamokat. A stúdióban Kontor Tamás volt a „külső fülem”, és például a Ragasztva című számban óriásit basszusgitározott is.

Miért éppen SKIZó?

Elég sokszínű, széttartó anyagról van szó. Az életben az ember különböző elvárásoknak, szerepeknek próbál megfelelni. Ezek izgalmas, néha váratlan dolgokat hoznak ki mindannyiunkból, és ez talán skizofrén érzetet kelthet. Különösen aktuális ez a kényszerű karantén idején, amikor időnként meglepve látjuk, hogy kedves, előzékeny emberek egészen más arcukat mutatják, és ehhez elég egy apró konfliktus szikrája. Ez egyfelől ijesztő, másrészt humoros, hiszen rávilágít arra, hogy egy embernek számos arca van. Ezt a hétköznapi értelemben vett őrületet szerettem volna belefogalmazni a dalokba.

Színészként megesik, hogy a hétköznapokban is könnyebben veszel magadra különböző szerepeket?

Nem hiszem, szerintem ezzel mindannyian így vagyunk. Szerepek alatt azt értem, hogy ha a kislányommal kommunikálok, akkor elsősorban apa vagyok. Ehhez idővel elkezdenek társulni bizonyos dolgok, amit az ember apaként képviselni szeretne. Ehhez nem kell színésznek lenni. Teljesen természetes, hogy az ember mindenben a rendszert keresi, és a viselkedésével igyekszik beleilleszkedni ebbe, hogy ne bontsa meg a rendet. A civil életemnek nem része a színészkedés.

Wunderlich József (k) Jay Gatsby és Ertl Zsombor (fent) Nick Carraway szerepében F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című regényéből készült színmű próbáján a Vígszínházban 2019. szeptember 4-én. A színdarabot szeptember 7-én mutatják be ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. MTI/Szigetváry Zsolt

Ruttkai Éva idejében egy színész az utcán is színész volt.

Én a felelősséget érzem leginkább. Vannak, akik példaképként tekintenek rám, tehát példát kell mutatnom. Olyan ez, mintha nagyon sok gyerekem lenne mindenfelé, amerre járok, amikor dolgozom. A tetteim és a szavaim esetleg utat mutathatnak. Néha szívesen szabadulnék a felelősségteljes szerepektől, ám érzem: nagy áldás, hogy van kiért és kinek tartásosnak lenni. Ezt leginkább édesanyámtól és édesapámtól tanultam meg, öt testvéremmel együtt ezt a példát láttuk otthon. Nem is hiszem, hogy ez elhatározás kérdése.

Nagyobb kitárulkozás egy ilyen lemez, mint a színpadi alakítások?

A szerepeknél van egy anyag, amely átfolyik rajtam, az én közvetítésemmel jut el a nézőkhöz. Ugyanakkor a saját szerepem nem annyira fajsúlyos, hiszen a szerző által leírtak legtisztább, legőszintébb átadásán dolgozom. A lemez esetében meglepően kiszolgáltatott helyzet volt számomra, hogy a szövegek, a dallamok mind belőlem táplálkoznak. Ha valaki ráhangolódik ennek az intimitására, akkor megtudhat rólam olyasmit is, amit a szerepeken keresztül nem. Olyan ez, mintha naplót írnék. Egy napló – ha nem is közvetlenül rólam szól –, mégis rólam mesél, arról, számomra mi fontos az engem körülvevő világból. Erősen benne vannak az én személyes benyomásaim.

Van olyan dalod, amit nem is akarnál nagyközönség elé tárni?

Van néhány, amit szerintem soha nem fogok kiadni. Nem feltétlenül azért, mert a szövegüket vagy zenéjüket tekintve annyira árulkodóan személyesek, hanem inkább mert annyira elválaszthatatlannak érzem őket magamtól, hogy nem akarok tőlük megszabadulni. Amikor stúdióban felveszel egy albumot, akkor megszabadulsz a dalokban megfogalmazott gondolatoktól, érzésektől, és ez számomra terápiás jelleggel bírt. Hiszen egy részük nyomasztó, olykor fojtogató érzés.

Miközben a klipeket leginkább játékosság jellemzi.

Színészként a legkomolyabb érzéseimről, félelmeimről is a játékon keresztül tudok beszélni. A játék sokféle lehet: játszom itthon a kislányommal, a kutyámmal, játszom a színpadon, és a közönség is játszik, amikor részesévé válik egy történetnek. Játék, amikor előveszem a gitárom, vagy zongorához ülök, és a legújabb izgalmas játékom – amiben még rengeteget kell fejlődnöm –, hogy különböző klipterveket írok a számokhoz. Itt is különböző szerepekbe bújok, és igyekszem torz tükröt tartani a világnak.


A Veled igen című szám felvetése: mi az, ami igazán fontos? „Egyfajta alternatív létezési módot kínál, kiszakadást a vélt valóságból. Amikor az ember megtalálja azt az utat, vágyat, hitet, ami akár az egyetlen irányadó is tudna lenni az életében, teljesnek érezheti magát.” A videóban felbukkan József lánya, Júlia is, hiszen az apaság éppen ilyen szerepet tölt be a művész életében. A zenét és a szöveget is József jegyzi.

A karantén alatt is dolgoztál: volt operabemutatód, prózai premiered. Yazmina Reza a Pesti Színházban bemutatott Bella figurája klasszikus társalgási dráma. Ahogy online néztem, úgy éreztem: egészen más ritmust adnának az előadásnak a közönség reakciói.

Rettenetesen hiányzott a közönség. Egy operánál máshogy működnek a csendek. A zenei szövet már önmagában erős atmoszférát teremt, amelybe akusztikailag kevésbé szoktak bekapcsolódni a nézők. Magyarországon különösen ritka, hogy egy operaelőadást hangos nevetés vagy reakciók kísérnek, míg egy ilyen kegyetlen francia vígjátéknál akusztikailag is nagyon nagy szükség lenne ezekre az oldásokra. Érezhetően Yasmina Reza is számolt ezzel, hiszen jól ismerte a színpadot, mielőtt írni kezdett, játszott, rendezett. Komédiának tartja ezt a drámáját, tehát magától értetődően hozzá képzeli az atmoszférát, amelyben helyükre kerülnek a mondatok. Ha egy társaságban valaki elsüt egy poént, amit nem kísér nevetés, az irtó kellemetlen tud lenni. Az is kellemetlen, ha egy komolynak szánt mondaton kezdenek kacagni. Ez a színházban is éppen így van. A közönség meghatározza az előadás tempóját, hangulatát, belső fordulatait: a lelkét. Csak csúnya hasonlatok jutnak eszembe a közönség nélküli színházról. Nyomdafestéket tűrő, ha a guminős párhuzamot említem?

Kovács Patrícia, Wunderlich József, Halász Judit, Petrik Andrea és Stohl András a Bella figurában, Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház

Mi lesz az első dolgod, ha feloldják a korlátozásokat?

Bemegyek a színházba, és játszom valami nagyon jót. Semmi nem hiányzik annyira, mint a színház. Azt kívánom magunknak, hogy a korlátozások elmúltával pótoljuk az összes elmaradt előadást! Vannak konkrétabb terveim is. Azt remélem, hogy nyáron – legalább szabadtéren – lehet már programokat szervezni. Több felkérést kaptam önálló koncertekre, szerzői estekre. Teljesen új megmérettetés lesz számomra a saját dalaimmal fellépni.

Nyitókép forrása: Wunderlich József Facebbok oldala