Július 1-én állandó kiállítás nyílt II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemről a dél-csehországi Jindřichův Hradecben. A kiállítást Schőberl Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg.

A prágai Magyar Kulturális Intézet kezdeményezésére és koordinálásával létrejött emlékszoba az egykori jezsuita kollégiumban kapott helyet Jindřichuv Hradecben, abban az épületben, ahol 1688 és 1690 között élt és tanult II. Rákóczi Ferenc. A 2021. július 1-jén tartott ünnepélyes megnyitón részt vett és beszédet mondott Schőberl Márton kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár, Jiří Vzientek, a cseh Kulturális Minisztérium miniszterhelyettese, Jan Mlčák polgármester, Gaal Gergely, a Miniszterelnökség miniszteri biztosa, a II. Rákóczi Ferenc Emlékév Testületének volt vezetője és dr. Pusztai Tamás, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese.

Schőberl Márton helyettes államtitkár kiemelte, hogy az új dél-csehországi állandó kiállítással mind a négy visegrádi országban lesz legalább egy, a fejedelemnek szentelt emlékhely. Hangsúlyozta, hogy II. Rákóczi Ferenc igazi példakép, akinek tisztelete és népszerűsége máig töretlen. Magyar volt, egyúttal közép-európai és európai. Ha úgy tetszik, igazi „visegrádi” személyiség, aki otthonosan mozgott Csehországban, lengyel földön és a mai szlovák vidékeken egyaránt. Schőberl Márton rámutatott, ezért is szerencsés egybeesés, hogy Magyország éppen az emlékszoba átadásának napján veszi át egy évre a visegrádi együttműködés elnökségét.

A fejedelem életét és munkásságát, csehországi éveit, kötödéseit bemutató kiállításon a látogatók megtekinthetik több, Rákóczihoz kapcsolódó, cseh levéltárakban őrzött eredeti dokumentum (levelek, krónikák, iratok, rézkarcok) korhű másolatát.

Szintén a kiállítás részét képezi a II. Rákóczi Ferencről készült egyik leghíresebb festmény másolata, Mányoki Ádám portréja a fejedelemről, amit a magyar állam még 1962-ben ajándékozott a Jindřichuv Hradec-i Városi Múzeumnak.

Az Istennel a hazáért és a szabadságért – II. Rákóczi Ferenc című kiállítást a prágai magyar nagykövetség és a Magyar Kulturális Intézet megbízásából a Magyar Nemzeti Múzeum készítette, a kiállítás kurátora Szvitek Róbert József történész. A tárlat a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap és a II. Rákóczi Ferenc Emlékév támogatásával jött létre. Az emlékszoba az eredeti tervek szerint 2020-ban nyílt volna, de a koronavírus-járvány miatt a megnyitóra végül 2021. július 1-én került sor. 

Nyitókép forrása: prágai Magyar Kulturális Intézet