Az egyiptomi Királyok völgye közelében, Nyugat-Luxorban brit és egyiptomi régészek fedezték fel II. Thotmesz fáraó sírját, amelynek bejáratát már 2022-ben megtalálták, de a sírt jelenleg is vizsgálják és restaurálják. Ez a hír azért is szenzáció, mert száz év óta ez az első uralkodói temetkezési hely, amely Tutanhamon sírjának 1922-es feltárása óta előkerült.
A felfedezést vezető brit régész, Piers Litherland szerint azonban egy második sír is létezhet, amely akár II. Thotmesz múmiáját is rejtheti. Szerinte a második sír fölött 23 méternyi, ember alkotta réteg magasodik, és több bizonyíték is utal egy elrejtett monumentális szerkezetre.
Litherland szerint lehetséges, hogy a korábban II. Thotmeszként azonosított múmiát, amely „Aa-en-re” néven volt ismert, azért kapcsolták az uralkodóhoz, mert egyedül az ő nevében szerepelt az „en” szótag. Azonban több fáraómúmiát is tévesen címkéztek fel, így ez az azonosítás bizonytalan.
II. Thotmesz az egyiptomi 18. dinasztia fáraója volt, és feltehetően harmincéves korában hunyt el betegségben. Uralkodásának pontos időtartama nem ismert, ami akár három, de akár tizennégy év is lehetett. Mivel a sírjából semmilyen tárgyi lelet nem került elő, az új sír felfedezése segíthet tisztázni történelmi szerepét.
A feltárási munkák várhatóan még legalább két évig folytatódnak.
A cikk forrása itt olvasható.