Rozoga halászbárka sietve teszi partra illegális bevándorlókból álló "rakományát" Ausztrália partjainál: a bökkenő csak annyi, hogy az előttük magasló domb mögött nem hogy a beígért buszmegálló, de semmilyen életre utaló nyom sem mutatkozik. Megkezdődik a versenyfutás az idővel: a sivatagban szétszéledt csapat nagy része rövidesen rendőrkézre kerül, ám három "szerencsés" tovább küzdhet az új élet ígéretéért.
Az érzékeny, kambodzsai Arun (Kenneth Moraleda) ausztrál apját akarja megtalálni, kitartóan mutogatja társainak az állítólagos szülő névjegykártyáját. Sorstársa, Yousif (Rodney Afif) iraki mérnök, akinek egész családját meggyilkolták: nem csoda, hogy ő a legmogorvább - egyben az egyik legkomikusabb - figura a történetben. A sors fintora, hogy a két bevándorló éppen azon jávai halászok egyikével akad össze a sivatag kellős közepén, akik csúnyán csőbe húzták őket. Ramelan (Sri Sacdpraseuth) - aki teljesen véletlenül felrobbantja a bárkát - ráadásul vonzza a bajt: tulajdonképpen ő az "alacsony jávai felemás cipőben", hiszen Yousif rögtön az egyik papucsának elvételével vesz revansot rajta. A három jómadár kalandjait ezt követően három hasonlóan komikus figura történetével párhuzamosan követhetjük nyomon: az őket utolérni próbáló tartalékos katonák élete egy merő lustálkodás, és ha olykor próbálják is komolyan venni magukat, nem igazán áll jól nekik.
Hőseink többnyire nagy gyerekekként viselkednek - a film egyik legszebb pillanata, amikor kollektív összeveszésük eredményeként három különböző helyen, egymástól néhány méter távolságban "ütnek tábort". A komikus események sorozatát a briliánsan bájos párbeszédek teszik tökéletessé: a rendező hibátlan arányérzékkel éri el, hogy a film végére fülig beleszeressünk az imádnivalóan esendő karakterekbe.
Bár az első filmkockák során még nem lehet sejteni a végkicsengést, a Célegyenes keserédes humora végül eloszlatja a negatív befejezés leghalványabb esélyét is. A valóságos ellenségekként induló sorstársakat összekovácsolja a közös cél, sőt, a morgós Yousif veszélyek árán is képes lenne visszamenni a lemaradt Arunért. Minden jó, ha a vége jó: a bájos történethez hasonlóan bájos vég dukál, de azért akad egy-két megrendítő pillanat is, amely észrevétlenül munkál bennünk tovább.
