Illyés Ákos_gordoneszter.jpg

Illyés Ákos főmérnök kapta idén a Várkonyi Zoltán-emlékdíjat

A Vígszínház egykori főrendezője előtt tisztelgő Várkonyi Zoltán-emlékdíjat minden évben az a műszaki vagy adminisztratív kolléga kapja, akit a teátrum munkatársai titkos szavazással megválasztanak. Az idei díjazott Illyés Ákos főmérnök, aki harminc éve tagja a társulatnak.

A Várkonyi-díjjal minden évben azok munkáját ismeri el a Vígszínház társulata, akik a közönség számára láthatatlanok ugyan, tevékenységük mégis elengedhetetlen a teátrum életében. A Várkonyi-díj 2024-es nyertese Illyés Ákos főmérnök, aki a Vígszínház épületének egyik legnagyobb ismerője. 1994 júniusában kezdett az intézményben dolgozni. Eleinte diszpécserként tevékenykedett, 1998-tól az informatikai és rendszergazdai feladatokat is ő látta el. 2009-ben rövid ideig gondnokként dolgozott, majd ez év júniusában vette át a főmérnöki pozíciót.

„Azt szoktam mondani, igazából senki sem tudja, mit csinál a főmérnök, ugyanis ezt a munkát észrevétlenül és hibátlanul kell végezni. Minden olyan feladat hozzám tartozik, ami a színházépületeink műszaki állagával, berendezéseivel, az előadások biztonságos megtarthatóságával és a nézők komfortjával kapcsolatos. Természetesen egy csapat tagjaként dolgozom azért, hogy stabilan működjön legyen a színház. Nagyon színes és sokrétű a munkám, nincs két egyforma probléma, minden egyes megoldandó feladat pedig tovább erősíti azt az érzésemet, hogy mennyire csodálatos és szerethető a színház világa műszaki oldalról is” – meséli Illyés Ákos.

Illyés Ákos szerkesztésében jelent meg 2023-ban A Vígszínház 125 éves épületének története című könyv, ami archív fotókkal, eredeti építész- és látványtervekkel vezet végig a színház alapításának ötletétől az épület tervezési elképzelésein, az építésen, a megnyitáson, a háborús pusztuláson, az újjáépítésen és az azt követő évtizedeken keresztül egészen napjainkig.

A Várkonyi Zoltán-emlékdíjat május 14-én ünnepélyes keretek között, A kastély című előadás után a Várkonyi család, valamint Rudolf Péter adta át.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – január 29.

Rudolf Péterrel elégedett a főváros, évszázados könyvborító rejtette a Gutenberg-biblia töredékét, ismét világszínvonalú a Bartók Tavasz, és Szentendrére jönnek Erdély ízei.

A naivaszerepektől a drámai hősnőkig – Nagy-Kálózy Eszter 60

Január 25-én ünnepli hatvanadik születésnapját Nagy-Kálózy Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, akit jelenleg a Vígszínház és a Pesti Színház darabjaiban láthatunk.

Hírmozaik – december 31.

Élő koncertet adnak a Demjén-film színészei a folytatás bemutatója előtt, Radnay Csillára szavaztak a Vígszínház művészei és bemutatják a KGB által meggyilkolt magyar püspökről készült filmet .

Építészmérnöknek készült, de színészként és színigazgatóként remekelt – elhunyt Balázs Péter színművész

December 10-én, nyolcvankét éves korában elhunyt a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, aki 2007 és 2021 között a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt.