Ilyen lenne egy horrorfilmben

A tavalyi évben jelent meg Lichter Péter filmrendező A láthatatlan birodalom – Írások a kísérleti filmről című könyve, melyből kitűnik, szakértője a tárgynak. Első egészestés filmje pedig bizonyítja: kiválóan képes filmre írni tudását. Az említett műben Lichter Péter úgy fogalmaz: „az absztrakt film témája maga a filmanyag”. És hogy miért emeltem ki ezt a mondatot? Az ok nem más, mint a Fagyott május című avantgárd – vagy ha úgy tetszik, kísérleti – horror, mely tökéletesen leírható ezzel az egy mondattal. Vagy azzal, hogy olyan horror, amelyhez foghatót még nem láttunk. Hiszen tényleg nem.

1990, a bukást követően – e felirat nyitja a Fagyott májust, vagyis a rendező egyértelműen elhelyezi az időben a cselekményt – mi, magyar nézők egy magyarországi moziban ülve térben megtesszük magunk –, ám a film egész végig független az időtől, sőt. Olyannyira szabadon kezeli az időbeliséget, hogy csak következtetni tudunk arra vonatkozóan, mennyi idő telhetett el a játékidő kezdete és vége között. Lichter Péter azonban nemcsak az idővel bánik ilyen bátran, ebből pedig az következik: a Fagyott május olyan mozgókép, mely nem működik a befogadó nélkül. Kezdjük azzal, hogy főszereplője maga a kamera, pontosabban az a személy, akinek nézőpontja azonos a kameráéval, tehát a főhősünket, aki végigvezet minket a történeten, nem ismerjük meg, így a motivációival sem vagyunk tisztában. Pontosabban kapunk valamennyi információt, hiszen a cselekmény egy pontján talál egy elhagyatott házat, annak egyik szobájában pedig egy Commodore 64-et – ez a fordulat lehetőséget biztosít neki arra, hogy levelet írjon testvérének, Annának, nekünk meg arra, hogy körvonalazzuk, mi is történik. Itt fontos megjegyezni, hogy ez a levélírás képileg nem úgy jelenik meg, mint általában a filmekben: nem látunk billentyűzeten trillázó ujjakat, csak magát a képernyőt és a folyamatosan íródó sorokat, melyek értelmet adnak a főhős cselekedeteinek. Ezek az Annának írt naplótöredékek segítik az értelmezést, valamint azok a múltbéli, gyermekkorukat idéző emlékek, melyek videófelvételek formájában elevenednek meg a vásznon.

No, de mi is történik? Főszereplőnk – akivel akaratlanul is azonosulunk – a kilencvenes évek, vagyis a rendszerváltás idejének ismeretlen, apokaliptikus világában, egész pontosan egy erdőben bolyong és próbál rájönni, van-e kiút, illetve valaki, akit érdemes megtalálni. Legalábbis én így értelmeztem. Bizonyára lehet másként is, de annyi biztos: nincs összefüggő, nagy egészet, végső megoldást kínáló történet, ám a kihagyásokkal tűzdelt, non-lineáris cselekmény olyan élményt nyújt, amelyhez foghatóval ritkán találkozni. Lichter Péter ugyanis épp azt a horrort készítette el, amelyre a műfaj iránt nyitott nézők vágynak. A főhős szemszögével való azonosulás azt eredményezi, hogy úgy érezzük, mi magunk járkálunk a kiúttalan erdőben, ez pedig több, mint félelmetes.

Gerencsér Dávid operatőri munkája a Fagyott május egyik kulcseleme, melyet a kézikamera használata jellemez, ugyanakkor ne arra a kamerakezelésre gondoljunk, amit a Paranormal Activityben és a hozzá hasonló found footage-filmekben láttunk. Az operatőr nem rángatja ide-oda a képet, csupán úgy mozog, ahogy mi is tennénk, ha egy elhagyatott erdőben mászkálnánk és próbálnánk felfedezni, honnan hallunk vészjósló morajokat. És itt el is érkeztünk a hanghoz és zenéhez, melyek szintén hozzájárulnak az élményhez, melyet Lichter Péter filmje nyújt. Lukács Péter Benjámin, valamint Horváth Ádám Márton és Tóth Kinga munkája kifogástalan hátteret ad annak a borzalomnak, amely a Fagyott májusban elszabadul. Ezt azonban nem úgy kell értelmezni, ahogy például a Blair Witch esetében tennénk: a borzalom itt nem magára a gonoszra, a vérfagyasztó bonyodalomra vagy bármi más horrorisztikusra utal, hanem arra, amelyet a valóságban is megtapasztalna az a személy, aki kilátástalan helyzetbe kerül, egyedül.

Ha azt mondom, a Fagyott május különleges horrorfilm, akkor finoman fogalmazok. Helyesebb így: a Fagyott május brutális erejű horrorfilm, melyben a rendező formanyelvi kísérletezést hajt végre. Ennek köszönhetően az alkotás hol belesimul a horror kategóriájába és él a bevált – és jól ismert – dramaturgiai eszközökkel, hol pedig teljesen szétfeszíti annak a műfajnak a határait, melybe bele kíván férni. És hogy miért van ez így? Azért, mert nem fér bele. Épp ezért lett ez avantgárd horrorfilm, hiszen benne a rendező nemcsak a műfajt kérdőjelezi meg, hanem arról is elmélkedik, mire jó egy mozgókép a XXI. században. Lichter Péter filmje egyedülálló és hiánypótló kísérlet, olyan horror, mely próbára teszi a néző türelmét és elviszi arra a helyre, amelytől hosszú ideje fél. Hogy ez az erdő vagy a félelem által uralt képzelet, azt mindenki döntse el maga.

Tóth Eszter

Fotó: Fagyott május Facebook-oldala