Lichter Péter
Régi vámpírfilmekből csinált új Drakulát Lichter Péter
A jövő évi Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon (IFFR) mutatkozik be a nemzetközi közönség előtt A dolog a koporsóban című magyar Drakula-film, amelyet Lichter Péter rendezett.
A Rotterdami Filmfesztiválon mutatkozik be az Üres lovak
A Lichter Péter rendezésében készült filmalkotás nyugat-európai premierje január végén lesz.
Zenés kísérleti film készül A horror filozófiája címmel
Lichter Péter és Máté Bori alkotópárosa Noel Carroll amerikai filozófus 1990-ben megjelent azonos című könyvét adaptálja.
Melyek a legjobb filmek?
Filmkritikusok szavazatai alapján ’58-ban összeállították az addig készült legjelentősebb filmek listáját, mely a Brüsszeli tizenkettő nevet kapta. Ennek mintájára született meg később a Mannheimi, valamint a Budapesti tizenkettő. Mi pedig ezeket alapul véve úgy döntöttünk: cikksorozatot indítunk, és megkérdezzük a magyar film jeles alkotóit, mi az ő „tizenkettőjük”. Tasnádi István és Lichter Péter listája következik!
A kísérletező rendező
„Az ember készít egy filmet, amely kikerül a világba és elkezdi élni a saját életét. És akkor te már semmit sem tudsz csinálni, csak figyelni, mi történik” – mondta Lichter Péter filmrendező, akinek Fagyott május című alkotása valóban saját életre kelt. Olyannyira, hogy bár csak egy hazai moziban játsszák, külföldön is beszélnek róla. Az ifjú rendező mesélt nekünk.
Ilyen lenne egy horrorfilmben
A horror napjaink egyik legnépszerűbb filmműfaja: a nézők nagy többsége óriási lelkesedéssel nézi a borzongást, félelmet keltő mozgóképeket, méghozzá azért, mert ez az a filmtípus, mely maximálisan termeli az adrenalint. És most: nézzünk magunkba és jelentsük ki őszintén, titkon érdekel bennünket, milyen lenne egy horrorfilm világába csöppenni. Nos, Lichter Péter filmjének köszönhetően kipróbálhatjuk!