Éltető József: Ima a lányokért

Játékosan

Most játsszuk azt, most játsszuk azt, 
hogy egyben van, mi szétszakadt! 
Most játsszuk azt, most játsszuk azt, 
hogy itt maradt, mi elszaladt! 
Most játsszuk azt, hogy az ecet
bor lesz, hisz abból vétetett. 
Játékból részegít e bor, 
írott malaszt és ifjúkor. 
S miből vétettünk, az a por? 
Abból mi lesz játékiból? 
Most játsszuk azt, most játsszuk el:
mi kérdezünk, 
s a sors
felel! 

Korom

Nem voltam koromban idegen. 
Tanú rá tépett idegem. 
Korom szállt koromban mindenütt, 
S szívemre, szavamra települt. 
Korom lepheti - gondolom - 
Marcona, harcos homlokom. 
Gúnyám is fekete: elegáns
(Nem igazolja ezt senki más). 
Kortársaim, rossz hírt hozok:
Diszkrét utókor fintorog. 
Keservünk füstje széllel tovaszáll. 
Mit hátrahagytunk, csupán szürke már. 

Ima a lányokért

Kezem már gyenge. Foltos, mert öreg. 
Kiket óvnék, immár nem védi meg. 
Ezért inkább imára kulcsolom: 
Uram, a lányok gondját rád hagyom. 
Lehet, hogy hívság hitette el velem:
enyéimet rendeltél védenem. 
Mit rád hagyok hát, fele-feladat:
ha elmegyek, Te óvd a lányokat! 
Uram, ők értik, csakhogy nem élik át
teremtésedben szörnyű logikád:
hogy teremtett lény: zsákmány vagy vadász,
s mindkét csapáson magadra találsz. 
Az adni tudást kapták Tőled ők. 
Életet adnak. Így sebezhetők. 
Páncéljuk nincs. A bőrük is selyem, 
a hangjuk is csak vigasz s sejtelem.
A lényüket selyemszál szövi át, 
akár kislányok, akár nagymamák. 
Ők a remény, s az éjből virradat. 
Még önmaguktól is védd, Uram, a lányokat!