Problémának probléma, komolynak nem komoly
Üvegasztal, ez a halálom.
A pont, ahol fölüti rút fejét a kétely.
A fürdőszobában akkora hajcsomó
gurul, mint egy tekegolyó.
Galambburukkolás a világítóudvar mélyéből.
Különben is, szeretem, ha van
igazi udvarra néző ablaka
egy valamirevaló fürdőszobának.
Ennek az sincs. Krónikus dugulás,
mozdulatlan a piszkosszürke víztükör
a mosógép görgőinél. A disznóól
üzenete: ez a nő nem tiszta.
Húsz perce röpdös fölöttünk az angyal,
beszélgetni azt végképp nem tudunk.
Problémának probléma, komolynak nem komoly.
Mondanom se kell, szociális dohányzó a kiscsaj,
sötétedéskor Őrült tempóban
kezdi ropogtatni a cigiket,
és láncdohányos, hogyha buliba cipelik.
Bedobunk valamit, vagy mi legyen?
Lelombozott az a tálka a tegnapi kutyakajával.
Előttem a kép: hogyan marakodnának
a bevásárláson, a mosogatáson meg a rezsin.
Fölismerem a kimosakodott penészvirágot,
akit talajhoz ragaszt a pitiáner haszonelv,
akinek megkötik a kezét a piaci megfontolások
és a kültelki szokásjog.
Usgyi, menekülőre fogom.
Már megint hova juttatott
rettenetes hajtóművem, a tesztoszteron?
Az első szűrőn simán átcsúszott a lány,
kizáró ok lett volna a bokalánc,
a hajpánt és a holdjáró cipő.
Belébotlottam, parkolóhelyet keresve.
Egy körre van kalibrálva, pont.
Az ágyban – tulajdonképpen – semmi gond,
de nyugtalanító körülmény, hogy amit mi
hirtelen fölindulásból művelünk,
annak a becsületes neve: reszelés.
Olyat mondok, hogy soha többé ne jöhessek,
hogy meggyűlöljön, mint a fekete pestist.
A vegyessalátából kihalászom
a romlékony összetevőket,
és szép sorban mindet a nevén nevezem.
A húgom pincérnő a mélypincében
A húgom pincérnő a mélypincében
Szolgálólány: csütörtök délutántól
Kifulladásig. Titok a rokonság.
A melegkonyha tája. Tömött bokszok
Között síkos kövezetű sikátor.
Hétvégi műszak. Utcalány a húgom.
Sokat késlekedik a barna sörrel.
Lecsapja korsóm, félrenéz: a bátyja
Nímand. Kurtakocsmákban alapozgat,
Nótázni bezzeg ide tér be. Botrány.
Belső-Terézváros, hétvégi forrpont.
Húgocskám légyfogó, húgi csalétek,
Telthúsú, orsóforma combjai
Köré vendégkör épült. Drága kincsem!
Húgi éjfélkor feslett, öregecske.
„Vállalkozó kedvű szöszi”, „olyan
Jóféle”, „nem rossz buksza”, hallom erről-
Arról. Leánykérés átlagban ötször
Éjszakánként, s tucat piszok ajánlat.
Kosarat oszt, korsókat gyűjt a húgom.
„Húgi, az éjszakából fölcipellek,
Kikupállak és patyolatba viszlek,
Magasabb polcra teszlek egyszer, meglásd”,
Ígérném, hogyha a mélypince-szintnél
Laktam volna valaha magasabban.
Törölve a vasárnap első negyede.
Húgival ázunk a Berlini téren.
Együtt lakom s együtt hálok vele:
A húgom pincérnő a mélypincében.
Megérkezés
Kiejt bársonybörtönödből, utadra bocsát
Őrződ, egy unatkozó isten.
Hogy lásd, az útra vigyáz azért:
Pályád ívét vonja szűkebbre csak;
Egyre szűkebb köröket futsz a spirálon,
Aztán a padlón koppan a homlokod.
Várandós vagy valami szenzációval,
És elképesztő bizonyossággal hiszed is,
Hogy kihordhatod a körünkben.
Megállsz, fürkészel minket,
Megcsap állandóságod hűvöse,
Mállaszt s tagad
Minden szavad,
A csigalépcsőn
Szilárdan állsz és dacosan –
Uradat képviseled, egymagad.
Egylényegű vagy a megbízatással,
Te magad vagy a föladat.
Zarándok
Zátonyon talál a hajnal,
Isten napja szembetűz;
Lépcsőzöl, s egy kurta jajjal
Gyóntatód elébe ülsz.
Mit se tennél, és a gyászban
Átaludnál éveket.
Áldás fűti, déli áram
Megfagyasztott lényeged.
