A BUSH zenei fesztivál és zeneipari konferencia idén ismét megtölti a kelet-európai régió legaktuálisabb előadóival a budapesti klubokat október 19. és 21. között. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló hetedik BUSH-on már biztosan ott lesz Ivan Dorn, Daniel Levi, Sofia Zadar, és még további hét előadót jelentett be a fesztivál, amelyre egyúttal a bérletek árusítása is elindult.

A Budapest Showcase Hub immáron hetedik éve hívja össze a zeneipart és a zeneszeretőket, hogy megismerjék a legérdekesebb trendeket a nemzetközi zeneiparban. Október 19. és 21. között 12 ország előadói töltik meg zenével Budapest klubjait, a konferencia bázisa pedig ismét a Fészek Klub lesz.

A nyitónapon Ivan Dorn készül különleges koncerttel. Az ukrán énekes 2011-ben indította el szólókarrierjét, Stystaman című száma pedig szinte milliós nézettséget ért el. Azóta négy stúdióalbumot és három EP-t adott ki, és körbekoncertezte a fél világot. Nálunk májusban járt, amikor #playforUkraine című koncertsorozatával megtöltötte a Turbinát. A zenész jelenleg is járja a világot, és fellépéseivel gyűjt hazája megsegítésére.

Daniel Levi Észtországból érkezik hozzánk zenekarával. A dinamikus csapat igazi flower power muzsikájával Bruno Marst és a The Weekndet idézi meg soul, R&B és elektropop inspirálta zenéjével. Szintén a balti államokból, Litvániából repül Budapestre Monikaze is. A fiatal énekesnő avant-pop dallamaival olyan előadók előtt lépett fel, mint az Algiers, a First Hate vagy a Dopplereffekt.

A BUSH zeneileg is sokszínű felhozatallal készül. A szlovák Lash & Grey ígéretes jazz tehetségek, a singer-songwriter Amelie Siba Csehország egyik legújabb ékköve, a karizmatikus lengyel Jannt finom popdalai és csodaszép hangja miatt éltetik, míg a román Zimbru csapata indie rock dalaival érkezik. A Sofia Zadar érdekes zenei világába enged betekintést: a román zenekar dalai a szintipop, post-punk, art-rock és a spoken word poetry határán mozognak, témáik a trauma és a társadalmi egyenlőtlenség közötti határteret vizsgálják feminista és antikapitalista szemszögből.

Az elsőként bejelentett nevek közt szerepel a GranCanada és OIEE is. Előbbi fiatal csapat R&B, soul és hiphop ötvözte dalaival táncoltatja meg a közönséget, OIEE pedig az elektronikát mixeli tropical house-szal, technóval, nudiszkóval, diszkóval, trance-szel és R&B-vel.

A koncertek mellett a BUSH idén is kétnapos zeneipari konferencián ad teret a szakmai találkozóknak, eszmecserének.

A konferencia beszélgetései során többek közt megtudhatjuk, mit adhat a mesterséges intelligencia a zenének, milyen finanszírozási lehetőségei vannak a nemzetközi rendezvényeknek, milyen merch termékekkel készülhet egy előadó az online térben. Újra lesz Granturismo is, azaz a zeneipari szereplők „gyorsrandija”. A zeneipari nagyágyúk közül pedig már biztosan itt lesz velünk Simon Goffe, a londoni székhelyű Worldwide Fm és a We Out Here Fesztivál alapítója, Claudio Lillo (CAA), aki többek között Asap Rocky zenei ügynöke, valamint Beckie Sugden (ICM Partners), aki sok más előadó mellett Anderson .Paak és Russ ügynöke.

A klubfesztivált ezúttal is a Liszt-ünnep keretében rendezik meg, a kedvezményes bérletek már elérhetők a fesztivál weboldalán.

További infók a www.budapestshowcasehub.com oldalon.

Nyitókép: Ivan Dorn. Forrás: Budapest Showcase Hub