Varga Klári (debreceni Csokonai Színház), Farkas Ignác (zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház) és Nagy Csongor Zsolt színművészek az idei Kaszás Attila-díj jelöltjei – jelentette be az elismerés június 28-ai sajtótájékoztatóján Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár. A három nomináltra augusztus 24-ig lehet szavazni a www.kaszasattiladij.hu oldalon.


_d0a1103__copy__600x400.png
Fekete Péter és Tardy-Molnár Anna

Mintegy 39 társulat tagjai döntöttek szavazataikkal a három jelöltről, akik közül a közönség voksai alapján kerül ki a 2018-as év Kaszás Attila-díjazottja. Az elismerést szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban adják át a színházi évadnyitó keretében ? mondta Tardy-Molnár Anna, a Kaszás Attila-díjat gondozó MANK Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, mielőtt bejelentette volna a három jelöltet, kiemelte: a színészek nagyon komolyan veszik a díjat, hiszen ők maguk döntenek arról, kik kapják.

A Kaszás Attila-díjat a MANK Nonprofit Kft. (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság) gondozza a Kultúráért Felelős Államtitkárság és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával. A Raiffeisen Bank 500 ezer forinttal járó, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma által adott 400 ezer forintos díjat tizenegyedik alkalommal osztják ki.

A 2018. ÉVI JELÖLTEK

Varga Klári

Varga Klári 1970. május 27-én született Kaposváron. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet 1993-ban végezte el, majd a Madách Színházban (1993?2003), a József Attila Színházban (2003?2007) és a Budapesti Kamaraszínházban (2007?2012) eltöltött évek után Ráckevei Anna hívására szerződött a debreceni Csokonai Színház társulatához. Érzékeny, kivételes erőt sugárzó, sokoldalú színművésznő, aki a karakteres drámai szerepformálásban éppúgy kiemelkedő alakítást nyújt, mint a zenés vagy a táncos műfajban.

A színművész az MTVA által készített tvspotban kiemelte, hogy ?izgalom minden előadás?, amit nem lehet megszokni, minden alkalommal meg kell halni a színpadon. A jelölteket bejelentő sajtótájékoztatón köszönetet mondott családjának, amiért lehetővé tették ? XII. kerületi lakosokként ?, hogy a szenvedélyének élhessen ? Debrecenben.

Farkas Ignác

Gyöngyösön született 1959. augusztus 19-én. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1980-ban kezdte, majd a diplomája kézhezvétele után Ruszt Józsefhez szerződött a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatához, ahol főiskolásként két produkcióban is szerepet kapott. Két évig Nyíregyházán játszott, majd 1987-ban ismét Zalaegerszegre szerződött: az ottani teátrumnak máig tagja ? megszakítás nélkül már több mint harminc éve ?, 2018 áprilisában pedig a színház örökös tagja lett. A sajtótájékoztatón ő is köszönetet mondott a családjának, amiért hódolhat a hóbortjának és estéről estére más bőrébe bújhat. Mint mondta: imád játszani, annál pedig nincs is csodálatosabb érzés, minthogy adhat valamit a közönségnek a játéka által.

Nagy Csongor Zsolt

Sepsiszentgyörgyön született 1975. december 21-én, 1994-ben kezdte el a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemet, majd 1998 és 1999 között a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház színművésze volt. Nagy Csongor Zsolt 1999 és 2002 között a Csíki Játékszín és a Szatmárnémeti Északi Színház tagja volt párhuzamosan, jelenleg szabadúszó színművész. Mint a róla készült kisfilmben elmondta: minden szerepben kihívást lát.

A 2018. évi jelöltek Kaszás Attiláról

?Együtt próbáltunk, játszottunk Sopronban, és egy kora nyári napon körbebicikliztük a Fertő- tavat előadás előtt! Mintha fennakadt volna a pillanat!? ? meséli Varga Klári.

?Attilát 1979 májusában ismertem meg, hiszen egyszerre vettek fel bennünket a főiskolára, csak neki nem kellett egy évet katonaként szolgálnia. A kollégiumban egymással szemben lévő szobában laktunk. Sok-sok éjszakát átbeszélgetve, átbulizva nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Mondhatni baráti. Volt közös munkánk is, A Hídember című Bereményi-filmben együtt szerepeltünk. Fájdalmas, pótolhatatlan űrt hagyott maga után? ? emlékezik Farkas Ignác.

?Kaszás Attilát sajnos személyesen nem ismertem, de színészként volt szerencsém látni. Külsőségektől, maníroktól mentes, igazi, tiszta embert láttam, aki elszántan tökéletesítette azt, amit tud. Igazi mesterembert. Aki bármilyen más mesterséget is űzött volna, jó lett volna benne. Egészséges alázat, szenvedély, szép beszéd, hang, óriási lélek. Igazi Ember? ? mondja Nagy Csongor Zsolt.


_d0a1352__copy__600x388.png
Farkas Ignác, Varga Klári és Nagy Csongor Zsolt (balról jobbra)

A Kaszás Attila-díjról

Az alapítók a díjjal, a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartást jelölték meg az alapítók.

Eddigi díjazottak:

2017: Krisztik Csaba

2016: Schneider Zoltán

2015: Mészáros Tibor

2014: Nagy Alfréd

2013: Borovics Tamás

2012: Bányai Kelemen Barna

2011: Mucsi Zoltán

2010: Mátray László

2009: Nemes Levente

2008: Szarvas József

Szíjjártó Anita

Fotó: Csákvári Zsigmond