Janovics Jenő folytatja azt, amit az Ifjú barbárok elkezdtek

Színpad

A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 25-én mutatja be a Janovics című előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A 2024/2025-ös évad első premierje Janovics Jenő életéből merít ihletet, és Vecsei H. Miklós, valamint Németh Nikolett szövegkönyvére, illetve a társulat improvizációira épül.

Jelenet a Janovics című előadásból. Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház
Jelenet a Janovics című előadásból. Fotó: Biró István

Ifj. Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője a bemutatót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem ez az első alkalom, amikor színpadra állítja Janovics Jenő, a korszakos színházigazgató, rendező, filmkészítő és színész alakját. A pandémia időszakában Berecz Istvánnal és Vecsei H. Miklóssal már készítettek egy táncszínházi előadást a témában, de úgy érezte, hogy ezt a munkát folytatni kell: „Amikor elkezdtünk foglalkozni Janovics Jenő életével, nem volt benne a köztudatban az ő munkássága vagy életének a jelentősége. Úgy gondolom, nemcsak előadások, de lassan filmek is készülhetnének Janovics Jenőről, illetve az általa érintett témákról. Fontosnak tartottam, hogy ez a szöveg itt, Kolozsváron hangozzon el, és különleges élmény volt ebben a városban, ebben a térben próbálni. Az Ifjú barbárok próbafolyamata alatt meghatározó találkozásom volt Bartókkal, ami nagyon sokat jelentett számomra, és szintén fontos volt a társulattal való közös munka. Ezért éreztem úgy, hogy ennek az előadásnak itt, Kolozsváron kell megszületnie.”

Vecsei H. Miklós, aki Németh Nikolett-tel közösen jegyzi az előadás szövegkönyvét, így beszélt a munkafolyamatról: „Számomra az volt az útmutató, hogy megtaláljam, mitől válik nagy emberré Janovics. Melyek azok a pillanatok, amelyek őt naggyá teszik. Janovics Jenőt a döntései tették naggyá, és gyakran másként döntött, mint ahogyan az ember várta volna. Két világháborún ment keresztül, mégis szenvedélyesen hitt a színházban, nemcsak annak erejében, hanem annak szükségességében is. Háborús időszakban hinni a színházban mint létfenntartó intézményben különös meglátás, de talán sok mai aktuális gondolatunkra és elakadásunkra adhat választ.”

Bács Miklós. Fotó: Biró István
Bács Miklós. Fotó: Biró István

Bács Miklós, aki az előadásban Janovics Jenőt alakítja, elmondta, hogy a próbafolyamat számára nemcsak művészi szempontból volt jelentős, hanem emberi tapasztalatokban is gazdag. Hozzátette, hogy az előadás próbafolyamatának nagy előnye volt, hogy az egyik szerző és a rendező egyben színész is. Elmondta továbbá, hogy a téma nem lesz könnyű sem a magyar, sem a román nézők számára, de bízik abban, hogy az előadás olyan kérdéseket vet fel, mint hogy mi is a színház, és miért van rá szükség.

Az előadás címszerepét Bács Miklós játssza, további szerepekben Bíró József, Kardos M. Róbert, Albert Csilla, Tőtszegi Zsuzsa, Bodolai Balázs, Imre Éva, Váta Lóránd, Pánczél Lilla, Daradics Hannah, Gedő Zsolt, Kiss Tamás, András Gedeon és Farkas Loránd látható. Az előadás létrehozásában közreműködött Csíki Csaba díszlettervező, Cs. Kiss Zsuzsanna jelmeztervező, Mester Dávid zeneszerző, Berecz István koreográfus, valamint Németh Nikolett dramaturg.