Mester Dávid
Lehet-e vonatozás közben zenét komponálni?
A Példaképlet sorozat újabb adásában Seres Gerda a Prima Primissima díjas Härtlein Károly fizika szakos tanárt, a BME Fizikai Intézetének mesteroktatóját ültette le egy asztalhoz a Junior Prima díjas Mester Dávid zeneszerző, zongorista, korrepetitorral. Látszólag két külön világ az övék, de a beszélgetés közben mégis kiderül: a zene, a levegőben terjedő hang éppúgy fizika, ahogy a fizika is sok esetben zene, ami ki is derült Härtlein szívószálas kísérletéből.
Habzsolni a színházat – a Janovics Kolozsváron
Ha lenne bennünk kurázsi, még mindig ott ülnénk ifjabb Vidnyánszky Attila új előadásának nézőterén.
Janovics Jenő folytatja azt, amit az Ifjú barbárok elkezdtek
A Kolozsvári Állami Magyar Színház szeptember 25-én mutatja be a Janovics című előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A 2024/2025-ös évad első premierje Janovics Jenő életéből merít ihletet, és Vecsei H. Miklós, valamint Németh Nikolett szövegkönyvére, illetve a társulat improvizációira épül.
Ifj. Vidnyánszky Attila: Bartók hite abban, hogy egységet kell teremteni, számomra példaértékű
A rendező az Ifjú barbárok budapesti vendégjátékát követő közönségtalálkozón mesélt az előadásról, vívódásairól és az új kolozsvári bemutatóról.
„A szüleim úgy neveltek, hogy soha ne érjem be kevesebbel”
Mester Dávid zeneszerző több kategóriában is díjat nyert a Müpa zeneműpályázatán. A fiatal alkotó évek óta dolgozik a Vígszínháznak, de közben írt vonósnégyest, reklámzenét, és a Recirquel Kristály című előadásán is dolgozott. Dúdolásról, online koncertről, precizitásról és tanításról is beszélgettünk.