Mindig szól valamilyen zene a fejedben?

Igen. Ez sokszor fárasztó és terhes. Ha szorít a határidő, vagy egy dallamot még nem sikerült feljegyeznem, nem tudok igazán koncentrálni egy családi vagy baráti programra, mert gondolatban egészen máshol járok. Ez valószínűleg látszik is, mert ilyenkor jön a nyaggatás, hogy lélekben nem vagyok jelen. Gyakran dúdolok is, mondjuk a saját szerzeményeimet a legritkábban. Azzal inkább az ismerőseim szoktak idegesíteni engem. A karácsonyi időszakban például a Vígszínháznak írt dalomat énekelték nekem folyton.

Ha írsz valamit, megmutatod valakinek, mielőtt széles közönség elé viszed?

Igen, néhány hozzám közel álló embernek: Kovács Adrián és Dobri Dániel zeneszerző barátaimnak és Rajna Martin karmesternek. (Az utóbbi elismerését még sosem sikerült igazán elnyernem.) Nehéz eldönteni, hogy ez a hiúságról szól, vagy inkább az elengedhetetlen szakmai visszacsatolásról. Az egyetemi évek alatt a tanáraimtól érkeztek a visszajelzések, most inkább a felkérések számát tekintem mérvadónak.

Nyitott vagy a kritikára?

Minden véleményt meghallgatok, bár nem állítom, hogy néha nem sértődöm meg. Igyekszem hinni a zenémben, de ez nem megy mindig azonos hőfokon. Próbálom meglelni az élvezetet minden zene megírásában. Egy zeneszerző általában az aktuális munkájára tekint úgy, mint fő művére. Én most éppen az Aranykulcsocska, avagy Burattino kalandjai címűoperával vagyok így, de amikor Örkény István Macskajátékából az első operámat írtam, akkor arról gondolkodtam hasonlóan. Időm java részében a Tolsztoj-operán dolgozom, de igyekszem más, kisebb munkákat is elvállalni, mert az a tapasztalatom, hogy egyetlen műbe sem szerencsés belefeledkezni. Amióta az operát írom, kellett komponálnom elektronikus és reklámzenét, vonósnégyest egy monodrámához, és megalkottam Az öreg hölgy látogatása zenéjét is. Mind egészen másfajta gondolkodást igényelt.

Az Aranykulcsocskát díjazták a Müpa zeneműpályázatán. Mi lesz a sorsa?

A Müpa pályázatára egy legalább negyedórás részletet kellett benyújtani az operából, a többin most dolgozom. Mindennap foglalkozom vele, általában éjszaka. Szeretem, amikor lámpafénynél kezdem el a munkát, és rám hajnalodik. Bár az kicsit nyomaszt, hogy az áprilisi határidő miatt mindenképpen haladnom kell vele. Szeretnénk bemutatni; örülnék, ha ifjabb Vidnyánszky Attila rendezhetné, akivel már eddig is közösen dolgoztunk rajta.

Korábban többször mondtad, hogy nem írsz a fióknak, felkérésekre dolgozol. Miként jött az opera ötlete?

A pandémiás helyzettel jelentősen megváltozott az életem. Szerencsére vannak lakótársaim, kutyánk, így nem volt annyira őrjítő a helyzet. A színházi zenében is igyekeztem megtalálni magam, de a megadott keretek között erre kevésbé van lehetőség. A Zeneakadémián a fuvola volt a társhangszerem; ma már nem játszom aktívan, de időnként előveszem. Az egyik lakótársam hegedűs, a másik fagottos, így erre a szokatlan tercettfelállásra kezdtem el komponálni; játékból, a saját örömünkre. Így született meg a Négy félresiklott szerenád, amivel – bár nem is reméltem – díjazott lettem a Müpa pályázatán. Nyáron rengeteg időm volt, egy vonószenekari szvitet is írtam, aztán láttam a Müpa kiírását, és úgy gondoltam, ez jó alkalom egy operára.

Miért választottad a Tolsztoj-mesét?

Attila ötlete volt, a kedvenc gyerekkori meséjéről van szó. Kért pár napot, míg a rengeteg könyve közül előtúrta azt a megviselt, ötvenes évekbeli kiadást, amit kölcsönadott nekem. Először azt gondoltam, hogy de hiszen ez a Pinokkió, csak orosz változatban. Rejtett módon a felnőtté válásról szól, de mégis egy mese, ezért eredetileg az ifjúsági kategóriában akartam nevezni, ám ott nem lehetett volna idegen nyelvűt.

Nem gondolkodtál magyar nyelvű operában?

Ezúttal nem, mert az komikus helyzeteket eredményezhet. Attilával egy szélsőséges, szinte túldramatizált, helyenként a némafilmeket idéző operát képzeltünk el. A főszereplő Burattino magyarul énekel, de lesznek az előadásban francia ária, olasz, spanyol, latin részletek, és egy kicsi orosz is. Tolsztojnál Burattino már az elejétől fogva árnyaltan látja a világot, az operában viszont kezdetben csak egyetlen hangot ismer, majd egyre bonyolultabb ritmusban, egyre szélesebb hangterjedelemben énekel, egyre összetettebb mondatokban fogalmaz.

Alkalmazott zeneszerzőként végeztél a Zeneakadémián, és párhuzamosan zongora szakra jártál, amelyen most mesterképzésben tanulsz. A zeneszerzéshez éppen elég, ahogyan játszol, miért fontos, hogy továbbképezd magad?

A szüleim úgy neveltek, hogy soha ne érjem be kevesebbel. Varga Judit, a zeneszerzéstanárom is mérhetetlen precizitást várt el, ami ellen akkor tiltakoztam, de a mai fejemmel már hálás vagyok neki. Ahogyan Fekete Gyulának és Tallér Zsófiának is, akik még manapság is tudnak nekem „hűha” élményt szerezni. Szeretem a zongorát. A tanáromra, az elsősorban Stuttgartban oktató Nagy Péterre példaképemként tekintek. Ráadásul sokkal „kézzelfoghatóbb” egy zongoradiploma, mint a zeneszerzői végzettség. Az egyfajta biztosíték. Ha bármi történik, taníthatok zongorát, vagy betölthetek korrepetitori állást az Operaházban. Érdekes módon zeneszerzőként még soha nem fordult elő, hogy elkérték volna a diplomámat. De vannak további terveim is: doktorizni szeretnék zongorából.

Jelenleg online zajlanak az órák?

Igen, és ez rendkívül nehéz. Már az alapfokú diplomámat is így szereztem meg. Nagyon vártam a koncertet a régi Zeneakadémián büszke szülőkkel, virágcsokrokkal, borokkal… Ehelyett otthon, a kis pianínómon diplomáztam, miközben a kutya megpróbált berontani a szobába, mert a felvétel idejére kizártam. Remélem, hogy másfél év múlva közönség előtt, hagyományos körülmények között diplomázhatom. Óraadóként online oktatok a Színművészetin, az sem egyszerű.

2016-ban kerültél a Vígszínházhoz. Megtaláltad a helyed?

Úgy érzem, igen. Igyekszem egységes csapatot építeni a színház zenészeiből. S mindig ugyanazokban az emberekben gondolkodom, így fejlődhetünk közösen. Februárban kezdjük a Kabaré próbáit Béres Attilával, ennek a zenei előkészítésén dolgozom a színészekkel. Több olyan dal is bekerült az előadásba, melyeket a magyar színrevitelből általában kihagynak. Utána jön a Szerelmek városa, amelyben én hangszerelem Kovács Adrián zenéjét.

Több előadásban színpadra is léptél.

Éppen nemrég számoltam össze: a Vígszínházban töltött öt évem alatt 374 alkalommal. A Jó estét nyár, jó estét szerelemben is játszottam már, csak akkor még a zenekari árokban. Aztán sorra jöttek a következő előadások, köztük a Hamlet, amelyben kellett egy zenész, aki a színészeket az egyik jelenetben összefogja. A Háború és békének én írtam a zenéjét, ám más szerepben is bizonyítanom kellett vele kapcsolatban. Alekszandr Bargman rendező szólt, hogy az egyik jelenetben szüksége lenne egy karmesterre, így kerültem a színpadra. A diktátorban a hatfős zenekart vezettem, majd jött a Liliom, és még sorolhatnám. Megjegyzem: nem egészséges dolog a saját zenédet játszani, mert nincs kellő tisztánlátásod. Varga Judit tanácsolta az akadémián, hogy próbáljak meg minél többször kimaradni a saját művem előadásából. Erre a jövőben igyekszem jobban odafigyelni.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu