zeneszerzés

Lábon lőtte magát a kortárs zenei világ  azzal, hogy szakított a tonalitással

Fiatalon lúdtollal írt kottát, ma már mindent számítógépen készít. Gyöngyösi Levente elárulta, miért szakított a 20. századi zenei nyelvvel, és azt is, hogy egy román rendezőtől mit tudott meg Madáchról.

A hazát egyedül részvéttel szabad szeretni

Összeállításunkban határon túli művészekkel készült interjúinkból és ottani riportjainkból válogattunk, hogy érzékeltessük, mennyi-mennyi tehetség alkot az utódállamokban.

Matekórás emlékeink pitefalással és Darren Aronofskyval találkoznak

Ha a matekórákon tanultak nagy része el is felejtődött, a görög ábécé π, azaz pí betűjével jelölt számsort két tizedesjegy pontossággal alighanem mindenki fel tudja idézni.

Zombola Péter zeneszerző Texasban tartott mesterkurzust

Különösen nagy sikert aratott a komponista saját Passiójáról tartott előadása.

Tízévesen már négy hangszeren játszott Bozay Attila

Huszonöt éve, 1999. szeptember 14-én halt meg Bozay Attila Kossuth-díjas zeneszerző. Termékeny pályafutása során tanított, kísérletezett, és olyan irodalmi művek nyomán komponált, mint a Csongor és Tünde vagy Az ember tragédiája.

Gershwinnel teniszezett az atonális zene atyja

Százötven éve, 1874. szeptember 13-án született Arnold Schönberg osztrák zeneszerző, a múlt század komolyzenéjének egyik legnagyobb hatású alakja.

David Lynch súlyos tüdőbetegséggel küzd

A 78 éves világhírű amerikai filmrendezőnél a több évtizednyi dohányzás miatt alakult ki a kór. Elmondása szerint már az otthonát sem tudja elhagyni az állapota miatt.

Jancsó Gábor: A zeneírás terápiás mentsvárrá vált számomra

Jancsó Gábor, a Blahalouisiana basszusgitáros-dalszerzője a közelmúltban diplomázott zeneszerzés mesterszakon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen a zeneszerzés szak történetének első aktívan koncertező könnyűzenészeként.

Dobri Dánielt amerikai zeneszerzőversenyen díjazták

Dobri Dániel States of Matter (Halmazállapot-változások) című hegedű-cselló-zongora trióját Washingtonban mutatják be a következő évadban.

Idén is meghirdetik a Némafilmhez filmzenét! pályázatot

A Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet ötödször kiírt pályázata arra invitálja a zeneszerzőket, hogy engedjék el fantáziájukat és régi magyar némafilmekhez alkossanak kísérőzenét.

Magától tanult meg zongorázni a Formula–1 sztárversenyzője, és már zenét szerez

Korunk egyik legígéretesebb autóversenyzője egyben zeneszerző és zongorista is. A Scuderia Ferrari pilótája sporttevékenységéből merít ihletet saját szerzeményeihez.

Musica ricercata ‒ Ligeti és az új zenei nyelv keresése

Ligeti György, a világhírű zeneszerző, akiről Budapesten pár hete utcát neveztek el, száz éve született. Ennek alkalmából Európa-szerte koncerteket rendeznek a tiszteletére, és bemutatták a Ligeti György: Musica ricercata című filmet, amelyben Radnóti Róza játssza el a 11 tételes művet.

Ilyen volt a BLEND 2021

Több száz magyar filmes és zenész folytatta a párbeszédet az idei BLEND-en, amelyet a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programja és a Hangfoglaló Program hívott életre még 2020-ban. A két iparág szereplőit közös platformra gyűjtő esemény online formában zajlott a szervező intézmények közösségimédia-felületein.

„A szüleim úgy neveltek, hogy soha ne érjem be kevesebbel”

Mester Dávid zeneszerző több kategóriában is díjat nyert a Müpa zeneműpályázatán. A fiatal alkotó évek óta dolgozik a Vígszínháznak, de közben írt vonósnégyest, reklámzenét, és a Recirquel Kristály című előadásán is dolgozott. Dúdolásról, online koncertről, precizitásról és tanításról is beszélgettünk.

Jelentős számú pályamű érkezett a Müpa Zeneműpályázatának első fordulójába

Jelentős számú pályamű érkezett a Müpa Zeneműpályázatának első fordulójába, a fővárosi intézmény 15., jubileumi évadja alkalmából meghirdetett tender ezzel nem zárult le, a zsűrik további négy zeneművészeti kategóriában november 11-ig várják a pályázók munkáit.

Bartók Béla művészetéhez kapcsolódva hirdetnek zeneszerzőversenyt

Idén Bartók Béla művészetéhez kapcsolódva hirdeti meg az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyt a Budapest Music Center (BMC) és a Müpa, a pályaműveket augusztus 15-ig várják.