Mi inspirálta a Lifeline című szerzeményt?
Az emberi életút, annak a színes és változatos ívét járjuk be a születéstől egészen a halálig, a mélységeket keresve. Különböző érzelmeket és állapotokat idézünk meg benne – például életöröm, küzdelem, veszteség – egészen a megnyugvás pillanatáig.
Miért épp ezt a témát ragadtátok meg?
Ez nem egy tudatos döntés eredménye volt. A dalok írása során kerülöm az agyalást, inkább hagyom, hogy áramoljanak a gondolataim. Az ember élete során eljut egy olyan korba, egy olyan érettségi szintre, ahol intenzívebben kezdi foglalkoztatni az életút, és mérlegeli, hová jutott a saját életében – ez történt velem is. A saját lelkemből fogalmaztam meg egy szeletet a zenében.
Miként hatott rád az életút mély témájának zenei interpretálása?
Tovább fokozta a témában való elmélyülésem. Jó ideje foglalkozom önismerettel, ez a folyamat volt a mű megszületésének motorja. Szeretek ilyen típusú könyveket olvasni, podcastokat hallgatni. Úgy érzem, hasznos, ha az ember magába néz és megismeri önmagában mindazokat a tulajdonságokat, amelyek meghatározzák a mindennapi dinamikáját és az egész életútját. Az a tapasztalatom, hogy időt vesz igénybe ezeknek a tudatosítása, viszont amikor ez megtörténik, rájövünk, miért cselekszünk és reagálunk bizonyos szituációkban úgy, ahogy.
Miként tudtad mindezt koncentrált módon megfogalmazni zeneileg annak érdekében, hogy dalszöveg nélkül is olyan beszédes legyen a dal, mint egy egyetlen ecsethúzással is sokat mondó, érzékletes absztrakt expresszionista festmény?
Jó, hogy a festészetet említed, ugyanis alkotás közben mindig képekben gondolkodom. Improvizáció közben ugyancsak jeleneteket, sztorikat látok, és azokat kísérem a hangokkal. Ez az alkotási mód segít, hogy érzékletesen fogalmazzak meg és adjak át egy életérzést, történetet, gondolatmenetet vagy mondanivalót. A közönségünk gyakran filmzeneként jellemzi bizonyos dalainkat. Alapvetően jazzt játszunk, de sokféle hatás fuzionál a zenénkben.
Mi az oka annak, hogy a most megjelenő szerzeményekkel elkanyarodtok az eddig rátok jellemző stílustól, és a korábbi fúziós elemek helyett most a mainstream jazz tradicionálisabb hatásait engeditek előtérbe?
Mióta az eszemet tudom, keresem az újdonságokat, az új utakat.
Nagyon szeretek új előadókat megismerni, új zenéket hallgatni a régi kedvenceim mellett. Motivál, ha mások bravúros játékát hallgatom, és jólesik spontán megörülni egy-egy zene jó hangzásának. Most a srácokkal közös alkotásunkban, a trióban is eljött az a pont, amikor egy kicsit változtatunk a hangzásunkon. Kevésbé megyünk a progresszív irány felé, helyette a klasszikusabb értelemben vett mainstream jazz irányát célozzuk meg. Ez nem tudatos döntés eredménye. Ezt váltották ki hármunkból azok a zenei témák, ötletek, amelyek a live session trilógia magját alkotják.
Miért összekapcsolt formában, trilógiaként jelennek meg az új szerzeményeitek?
A trilógia három darabja más-más témákat dolgoz fel, mégis összekapcsolja őket az aktualitás. A mostanában minket ért ingereket fogalmaztuk meg zenében. A Lifeline kissé filozofikus mondanivalójú szerzemény. Az ezt követően megjelenő Honey Badger – ami a méhészborzról kapta a címét – egy szellemes, vicces karakterű dal, de ebben is elmélyülünk. Nagyon szeretjük ennek az állatnak a karakterét. Kívülről egy bolondos, dilis teremtménynek tűnik, közben pedig olyan erős, mint egy tank. Talpraesett, intelligens, és kifejezetten agresszív is tud lenni. Szóval igazán színes egyéniség.
A trilógia záró száma, a Paper & Ink pedig szintén filozofikus mondanivalóval bír, ezáltal keretessé válik a trilógia szerkezete. Megsárgult, tintafoltos levélpapírok ihlették ezt a balladát, a melankolikus nosztalgia hangulatát idézzük meg benne. Egy olyan kort, amikor az emberek még kézzel írt leveleken keresztül kommunikáltak és fejezték ki a legmélyebb érzelmeiket. Az a jó a live session felvételekben, hogy nincs bennük javítgatás és semmi olyan utómunka, ami megváltoztatná a játékunkat. Minden pontosan úgy hangzik és látszódik a videókon, ahogy a stúdióban, élesben rögzítve lett. A felvételeket a hangmérnökünk, Kremán Patrik keverte és maszterelte, a videókat pedig Kocska Ádám és csapata készítette.
Hogyan formálják a művészeted az önismereti utad során megélt lelki változások?
Mindig fontos volt számomra, hogy önazonos maradjak az alkotás során, és a bennem zajló folyamatokból szülessenek a művek.
Mindhárman beletesszük a saját lelkünket a zenélésbe, így születnek az érzékenyebb hangvételű dalaink.
Mi segít abban, hogy igazán jelen legyél az improvizáció közben?
A befelé figyelés, ami egyfajta meditatív nyugalmi állapotot segít előidézni. Ebben az állapotban megélhető a valódi jelenlét, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az improvizáció ténylegesen őszinte legyen és a pillanat szülje meg a csodálatos dolgokat. Az új live session videótrilógiánkban az eddigieknél nagyobb teret kap a spontaneitás és az improvizáció. Kevesebb az arranzs – az előre kitalált, megkomponált rész –, sok minden születik az adott pillanatban.
Miért épp Szakonyi Milán gitáros-énekessel egészültetek ki a Lifeline felvételén?
Milánnal több formációban zenéltem már együtt, és nagyon szeretem a játékát – a gitározását és az énekhangját egyaránt. A Lifeline megírásakor az ő hangja csengett a fülemben. Ennek a dalnak nincs szövege, effekt jelleget ölt benne az énekhang, amihez azt gondolom, maximálisan passzol az ő hangszíne, éppúgy, ahogy a finom gitárjátéka is. Ezért nem volt kérdés számomra, hogy őt szeretném felkérni, és nagyon örültem, amikor elfogadta a meghívást erre a közös alkotásra.
Hogyan tudtatok igazán flow-ba kerülni a közös játék során?
Nagyon könnyen, mert azon túl, hogy többször zenéltünk már együtt Milánnal, nagyon régóta barátok vagyunk. A köztünk lévő jó, közvetlen kapcsolat a játék során is megmutatkozik, könnyen megtaláljuk a közös hangot. Már az első próbán hasonló meglátásaink voltak a dalról, egy irányba mozdultunk zeneileg, így lehet, hogy folytatása lesz a közös munkának.
