Nyáron töltötted be a negyvenet. Karmesterként még ez is fiatalnak számít. Mit gondolsz, mennyit változtál a kezdeti szárnypróbálgatásokhoz képest?
Nem látom különösebben nagy fordulópontnak ezt a kerek évfordulót, viszont ma strukturáltabbnak, magabiztosabbnak, kifinomultabbnak és érettebbnek érzem a szakmai tevékenységeimet, mint korábban. Azokra a dolgokra igyekszem az energiáimat fordítani, amelyek valóban építenek, a többit pedig próbálom kevésbé a lelkemre venni. Ha a harmincéves énemmel hasonlítom össze magam, aki repertoár szempontjából mindenevő akart lenni, ma úgy gondolom, hogy egy-egy zenetörténeti korszakban vagy egy bizonyos szerző műveiben való igazi elmélyüléshez néha le kell tudnom mondani arról, hogy kicsit mindenhez értsek, kicsit mindenbe belekóstoljak. Bár ezt ma sem sikerül maradéktalanul megvalósítanom: abban nem változtam, hogy most is nehezen mondok nemet. Vannak kivételek és kitérők, de ezek is előrevisznek.
Te egyébként struktúrákban gondolkodó, jól szervezett ember vagy?
Nem mindig, sőt. De ha visszanézek az eddigi életemre, akkor büszke vagyok arra, hogy nem ugráltam át fontos lépcsőfokokat, nem roppantam össze a kihívásoktól, nem kerültem meg próbatételeket. Azt látom, hogy a szakmai sikereim egy viszonylag lassú, de elmélyült, alapos és hosszú távú építkezés eredményei, nem pedig valami gyorsan jött lehetőségnek köszönhetőek. Voltak persze olyan fordulópontok az életemben, amelyekről azt hittem, hogy majd kiugrást, tempóváltást hozhatnak, de nem így alakult. Sokszor pedig olyan pillanatok, amelyek megtörténtükkor nem tűntek relevánsnak, utólag visszanézve mégis jelentőssé váltak a pályám ívében. Mérföldkövek, szintugrások, sebességváltások mindig voltak az életemben, és most is valami ilyesmi felé közeledem. A bécsi és budapesti Zeneakadémiákon való diplomázásaim óta folyamatosan állásban voltam valahol, először asszisztensként, majd hat évig vezető karmesterként Szombathelyen, hat évig zeneigazgatóként Dijonban. 2025 nyarán pedig a szintén hatéves liège-i zeneigazgatói kinevezésem végéhez érek. A 2025/26-os évadban, életemben először, szabadúszó karmester leszek.
Lesz valamilyen bázis?
A bázis, az „itthon” továbbra is London, ahol 12 éve a családommal élünk, Budapest pedig továbbra is egyfajta lelki „otthon” marad, ahol évente sokszor megfordulok. Természetesen vannak régi és új zenekarok bőven, amelyekkel vendég karmesterként most még szabadabban és rendszeresebben tudok fellépni. A zenekarvezetés felelősségét viszont egy kis időre pihentetem. És bár úgy érzem, a zenekarépítés és a közösségformálás igazi erősségem és profilom, jó lesz egy kis szusszanót tartani az adminisztratív, gazdasági feladatok és a felső vezetői szereppel járó, szakmai-emberi felelősségek szorításából. Rendkívül büszke vagyok arra, amit Liège-ben a zenekarral közösen elértünk, és úgy érzem, pont egy jó pillanatban, igazi összhangban búcsúzunk el egymástól: az elmúlt hat évben hatalmas változásokon, fejlődésen, növekedésen ment keresztül mind az együttes, mind én személyesen, és megértünk a közös fejezetünk lezárásához annak érdekében, hogy újak felé nyissunk. Nagy energiákkal és izgatottan készítem már most előre a jövőmet: mindig inkább az foglalkoztatott, ami rám vár, és nem az, amit már magam mögött hagytam. És itt eszembe is jut az egyik „fogadalmam”, amit magam elé állítottam feladatként az új évtizedemre: próbálok nem mindig a jövőre, hanem az épp most történő dolgokra koncentrálni, a jelent még jobban megélni és kiélvezni.
Nem aggaszt a függetlenséggel járó bizonytalanság?
A helyzetem szerencsére nem bizonytalan, hiszen már most tudom, hogy fantasztikus meghívásaim és visszahívásaim vannak a világ élvonalbeli együtteseihez, a következő három szezonra előre. És mivel ebben a jelenlegi évadban havonta körülbelül öt napot töltök otthon vagy pihenéssel, kifejezetten vágyom most arra is, hogy több időt töltsek a családommal. Voltak zenekarok, akik ajánlottak nekem állást, de akikkel én nem éreztem úgy, hogy összekötném a jövőmet. És voltak olyan együttesek is, akikkel ugyan megvolt az erős kémia, de végül mégsem engem választottak új vezetőjüknek. Mivel ezek a kinevezések a prominens zenekaroknál nem egyik napról a másikra történnek, így tudom, hogy a következő szezonomban szabadúszóként végre lesz időm többet töltekezni, erőt és energiát gyűjteni, és mindennek a segítségével újabb szintet ugrani a szakmai életemben. Ez inkább megnyugtat, mint elbizonytalanít. Mindezekkel együtt nyitott vagyok arra, hogy megtaláljuk egymást a következő zenekarommal, amelynek a fejlesztéséhez, építéséhez már még sokkal szélesebb lesz az eszköztáram, kapcsolatrendszerem, tapasztalatom és érettségem, mint az eddigi mandátumaim kezdetén.
Milyen utat jártatok be a Liège-i Királyi Filharmonikus Zenekarral?
A Covid előtti évben, 2019-ben kezdtünk el együtt dolgozni, és alig vágtunk bele az első szezonba, jött a járvány, ami – mint mindenütt – rengeteg nehézséget okozott, de utólag visszagondolva sok hasznos tapasztalatot is hozott. A járvány is flexibilitásra, gyors alkalmazkodásra tanított bennünket: muszáj volt akár az utolsó pillanatban változtatnunk egy-egy koncertprogramon, szólista vagy karmester személyén. Ez a rugalmasság egyértelműen az együttes javára vált. Míg eleinte a változások feszültséget okoztak, később inkább inspirálóan hatottak ránk. Mindössze négy hónapig nem tudtunk játszani, utána nagyon hamar visszatértünk a klasszikus koncertélethez. A zenekar színvonala már ebben az időben is rengeteget nőtt: a koncentrált műhelymunka, a kisebb kamarafelállások, majd a sok együttlétem velük mind segítettek bennünket ebben. Az elmúlt pár évben nemcsak zenekart, hanem publikumot is építettünk: az érkezésem előtti évhez képest ma 62 százalékkal nagyobb az együttes közönsége, ami a járvány után Európa-szerte kivételes arány. Ebben az évben százezer jegyet adunk el, a jegybevétel tavaly meghaladta az egymillió eurót. A zenekar nemzetközi ázsiója is rengeteget nőtt, javarészt a magas szintű nemzetközi televíziós közvetítéseknek köszönhetően (Mezzo TV és Medici). 2019-ben egy nagy múltú, tradicionális, ám viszonylag merev zenekarral kezdtem meg a munkát, ami mára rengeteget változott, mind hozzáállásban, mind mentalitásban, mind virtuozitásban, sokszínűségben, magabiztosságban és rugalmasságban. Nagyon büszke vagyok rájuk és a közös munkánkra.
Úgy tudom, sok lemezfelvételt is készítettetek.
César Franck liège-i származású zeneszerző születésének kétszázadik évfordulója jó alkalmat kínált arra, hogy eljátsszuk és lemezre vegyük a jelentős műveit. A második hároméves mandátumom alatt pedig a magyar repertoárra koncentráltam, elsősorban Dohnányi Ernő és Liszt Ferenc darabjaira. Dohnányi egész zenekari életművét lemezre vettük, ami egészen egyedülálló: eddig erre egyetlen zenekar sem vállalkozott, sem itthon, sem külföldön. Bízom abban, hogy a párizsi Alpha Classics lemezkiadó gondozásában hamarosan megjelenő négy albumunk rá fogja irányítani a világ figyelmét Dohnányi különlegesen gazdag és sokszínű, de méltatlanul keveset játszott mesterműveire. Két Liszt-lemezt is felvettünk, melyeket pedig a skandináv BIS kiadó forgalmaz: a Faust-szimfónia már kapható és elérhető minden streamingplatformon, a Dante-szimfóniát pedig jövő nyáron rögzítjük.
November 22. és 24. között Budapesten, Veszprémben és Pécsen ad koncertet a Liège-i Királyi Filharmonikus Zenekar. Milyen programmal érkeztek?
Ez lesz az első alkalom, hogy az együttes Magyarországon koncertezik, ez tehát nekem is nagy ünnep és dupla büszkeség: megmutathatom zenekaromnak a szülőhazámat és alma materemet, a Zeneakadémiát, illetve bemutathatom a „zenei családomat” az itthoni barátaimnak, kollégáimnak, ismerőseimnek és a magyar közönségnek. Mind a magyar, mind a belga kultúra előtt is tisztelegve César Franck d-moll szimfóniáját hozzuk el, illetve Liszt Ferencnek egy különleges, ritkán játszott alkotását, a Gyászgondolát. Az eredetileg zongorára komponált művet John Adams hangszerelte zenekarra, és úgy tudom, hogy ebben a formában először fog elhangzani a Liszt Ferenc nevét viselő budapesti Zeneakadémián. A szólistánk is magyar, ráadásul közeli barátom: az egészen kiváló Várdai Istvánnal Elgar Csellóversenyét adjuk elő.
Azt mondtad, érdemes szűkíteni a repertoárt. Merre indulnál el, ha magad határozhatsz arról, hogy mivel foglalkozol?
Szeretnék kicsit jobban elmélyülni az operarepertoárban. Egy ilyen állásnak, mint a liège-i, az is a nehézsége, hogy nem tudok hat-nyolc hetes egybefüggő időszakokra elszabadulni. Ugyan minden évre igyekezem egy-egy operaprojektet beszúrni (tavaly például Puccini Bohéméletét vezényeltem a budapesti Operaházban, az azelőtti szezonban pedig Sosztakovics Az orr című operáját vezényeltem a brüsszeli La Monnaie-ban), többnyire nem tudtam elvállalni a hasonló felkéréseket.
Európa-szerte rendszeres vendég vagyok a legnagyobb londoni, párizsi, müncheni, zürichi, milánói, amszterdami és skandináv zenekaroknál. Szeretnék a következő időszakban Észak-Amerika és Kelet-Ázsia felé is nyitni, amire eddig kevesebb időm volt. Emellett továbbra is felelősségemnek és feladatomnak érzem, hogy itthon, Magyarországon is rendszeresen fellépjek, sőt, szeretném megismerni a kelet-európai nagyvárosok együtteseit is. Ami a szimfonikus repertoárt illeti: az évi 55-60 koncertemen vezényelt körülbelül 150 mű nagyjából egyharmada teljesen új számomra. A karmesteri repertoár viszont olyan hatalmas, hogy még ha életem végéig is ez volna az átlagom, 90 éves koromra csak a repertoár egy kisebb szeletével végeznék, úgyhogy inkább igyekszem racionalizálni ezt a mennyiséget azzal, hogy a hozzám közel álló darabokat többször műsorra tűzöm. Ha viszont nem én választom a repertoárt, hanem felajánlanak számomra még felfedezetlen darabokat, akkor azt örömmel elvállalom, így szélesítve azoknak a műveknek a sorát, amelyek magamtól nem jutottak volna eszembe.
Fuvolán játszol még?
Amikor a feleségemmel, Győri Noémivel utazom, általában magammal viszem a hangszert, és időnként adunk egy-egy koncertet, sőt többször kamaráztam a liège-i zenésztársaimmal. Nem sok időm van rá, de amikor fuvolázom, mindig nagyon élvezem, igazi örömzenélésnek élem meg!
