Ezen a lemezen megfér egymás mellett a világvége miatti szorongás, a ghosting és a szerelem

Popkult

Premier! Mától elérhető a hazai alternatív R’n’B és soul zenei szcéna feltörekvő előadója, NOIRA debütáló albuma, a DELI. A Petőfi Nagylemez Program támogatásával készült anyag minden dala érzelmekkel és finom mélységgel átitatott szerzemény, amely az énekesnő világába invitálja a hallgatót. NOIRA az új albumot életre hívó inspirációkról, a kreatív megvalósítás folyamatáról, valamint a közelgő lemezbemutatóról mesélt nekünk a vele készült premierinterjúban.

NOIRA (Rajcsányi Nóra) énekes-dalszerző. Fotó: Sutus Fanni
Fotó: Sutus Fanni

Az eddig megjelent kislemezeid és debütáló EP-d alapján már ismer a közönség – ennek fényében milyen anyag összeállítására törekedtél a debütáló albumod munkálataikor?

Olyan anyagot szerettem volna létrehozni, amelyre örökre büszke lehetek és tökéletes képet fest a zeneiségemről. Amely a korábbi megjelenéseimhez képest mutat némi fejlődést, de azért fellelhető benne a „régi” NOIRA is. Ezzel az albummal ugyanakkor azt is szerettem volna megmutatni – önmagamnak is –, hogy mennyire sokszínűen lehet alkotni az R’n’B műfaján belül, ötvözve az old-school és a modern alternatív irányzatokat, a soult és neo-soult, illetve kicsit a popot is.

Azt érzem, hogy kicsit sem lett egyhangú, minden dalnak külön egyénisége van, mégis mindegyik egyértelműen én vagyok.

Kattints ide, és hallgasd meg a lemezt!

Milyen témák, megélések inspirálták a lemezt?

Örök témám a szerelem. Nagyon szeretem a saját egészséges párkapcsolatomat boncolgatni, de olyan toxikus kapcsolati minták is ihlettek dalokat, mint a ghosting vagy a felszínes barátságok. Kerültek a lemezre olyan dalok, amelyektől pillekönnyűnek érezhetjük a létezést, de olyan is, amelyikben pedig éppen a világvége miatti szorongásom tör felszínre.

Ez utóbbi nehéz téma, de azt gondolom, hogy összességében mégis abszolút pozitív és optimista lett az album kicsengése – pont olyan, amilyen én is vagyok az életben.

Miért érezted fontosnak, hogy ezeket a témákat fogalmazd meg a dalokban?

Azért, mert ez a világom. Nagyon szerencsésnek érzem magam azért, amim van, és próbálom mindig a jót meglátni a dolgokban. 

Miért a DELI címet adtad az anyagnak?

Imádom a delikáteszeket a különleges és izgalmas kínálatuk miatt. A semmiből jutott eszembe, hogy ezt a nevet szeretném adni az első albumomnak, ezzel kifejezve, hogy különleges. Ezúttal először volt meg az ötlet, és csak aztán írtam Deli címmel egy dalt is, ami végül első lett a tracklisten. „Shop in my deli. Would you shop in my deli? Delicate, delicious, delivered on time…” – ez a dal első néhány sora, amit még több hívogató gasztrokifejezés követ. Amikor ezt a dalt írtam, magam sem tudtam, hogy a gasztronómiai metaforákkal tulajdonképpen az album promó szövegét fogalmazom meg. Ez a dal köszönti és hívja be a hallgatót az album világába.

Milyen alkotói folyamat során írtad a dalszövegeket?

Általában úgy születnek a dalaim, hogy kezdésként eszembe jut egy szöveg- és dallamrészlet, ami aztán napokig, hetekig a fejemben van. Teljesen random helyzetekben jut eszembe egy-egy sor, amit hozzáírok vagy felveszek hangjegyzetbe. Aztán egyszer csak úgy érzem, hogy kész, és az előzményeket azonnal el is felejtem, mintha nem lenne több tárhelyem a sok demónak, csak a végeredmény marad meg a fejemben, és minden előzmény kitörlődik.

Miként alakult ki és állt össze a lemez egyedi, a dalok témáival jól harmonizáló hangzása?

Ez is olyan „magic”, mint a dalszövegek írása. Van a fejemben egy elképzelt hangulat, általában tudok is rá referenciákat hozni, de az igazi varázslás az, ahogyan Gyarmati Fanny és Doór Matyi –  a producerek, akikkel dolgoztam ezen az albumon – rá tudnak hangolódni az elképzelésemre, sőt általában annak egy sokkal jobb verziójával rukkolnak elő.

Hogyan vettek részt az alkotófolyamatokban a live formációd tagjai?

Gyarmati Fanny csodás gitárjátéka ennek a lemeznek is az egyik alappillére, és bár a fúvós szekció csak akkor csatlakozott a zenekarhoz, amikor az album munkálatai már javában zajlottak, három dalba azért szerencsére így is be tudtuk csempészni Gáll Barni és Balogh Zsófi arranzsait. A NOIRA live bandben azóta a szaxofon/fuvola posztot már Erdei Sári tölti be, és Barnival az album közel összes dalára írtak arranzsokat, nélkülük már el sem tudnám képzelni a koncerteket.  

Mi alapján választottad ki, hogy mely előadókkal szeretnél együttműködni a lemezen, és miként jöttek létre ezek az együttműködések?

Babé Silával sokéves barátság köt össze minket, ő segített elindulnom a zenei pályán, úgyhogy vele egy régi álom beteljesülése volt a közös dal. Németh Márkkal és a szlovák Timea Gregovával pedig a Zeneszöveg.hu 2022-es dalszerző táborában találkoztam, ami igazán meghatározó élmény volt számomra. Nagyon megszerettem ezt a két embert, úgyhogy beleálmodtam őket egy-egy dalba, és szerencsére igent mondtak a felkérésemre.

Miként támogatta az album létrejöttének folyamatát a Petőfi Nagylemez Program?

A Nagylemez Program óriási segítség volt az album létrejöttében, de nem mondhatom, hogy könnyű menet volt. A program által kiajánlott első producerrel már hetek-hónapok óta dolgoztunk, amikor kiderült, hogy nem fog működni a közös munka, és ez nagyon visszavett a lendületemből. Viszont a program szervezőinek hála Doór Matyival újrakezdhettük az egészet, és a szoros timing ellenére végül minden dalra jutott kellő időnk. A kedvenc sessionöm Matyival az volt, amin a Delit írtuk meg a nulláról közel véglegesre mindössze három óra alatt.

Mi táplálja a kreatív folyamataidat, miből merítesz erőt és lendületet az alkotáshoz?

Amikor harmóniában vagyok önmagammal, akkor mindig belém költözik pár dal. Az utóbbi fél évben annyi minden történt, hogy nem sok időm volt lenyugodni és az alkotásra koncentrálni, de két dal valahogy mégis beférkőzött a fejembe. Alig várom, hogy a lemezbemutató után elkezdjünk dolgozni ezeken.   

Hogyan készültök a live formációddal az október 5-i albumbemutatóra, amit a budapesti Akvárium Lokálban tartotok?

A teljes zenekari felállásunkat visszük a Lokálba, vagyis a gitárnál Gyarmati Fannyt, a basszushangszereknél Sárosi Áront, trombitán és szárnykürtön Gáll Barnit, szaxofonon és fuvolán Erdei Sárit, a doboknál pedig Ferencz Lacit. A lemezbemutató anyagát Barnival és Fannyval dolgoztuk ki, és azt érzem, hogy nagyon ütős lett. Már régóta szerettem volna egy igazán kerek műsort, amelyben minden dal akkor és úgy szólal meg, hogy egy tökéletes ívet adnak ki. Úgy érzem, ez most végre megvalósul, amit ezúton is köszönök a fantasztikus zenekaromnak. A koncerten csodás vendégeink is lesznek, az estét Rose May fogja nyitni, és Németh Márk (nameatmark) is beugrik a közös dalunkra. Alig várom, de tényleg.