Új filmed, a Változó vadon – Az én Északom alaposan szétzúzza azt a pozitív sztereotípiánkat, hogy a skandinávok mekkora környezetvédők és milyen odafigyeléssel bánnak a természettel. Hogy lehet, hogy Svédországban hatalmas erdőségeket tüntetnek el tarvágással?
Svédországban éppen olyan hatalmas környezeti problémák vannak, sőt, néha nagyobbak is, mint máshol a világban, például Magyarországon. A lakosság is csak most kezd ráeszmélni, hogy milyen hatalmas erdőirtások zajlanak az országban, és lassan a mainstream médiában is téma lesz, hogy tenni kell valamit. Az erdők nagy része állami cégek tulajdonában van, de a Svenska Kyrkan, a svéd egyház is óriási területeket birtokol. Mivel világszerte óriási a kereslet a fára és a cellulózra, gigantikus bevételi forrást jelentenek ezek az erdők.
A svéd erdőgazdálkodási modell pedig a tarvágáson alapul, és bár az erdészeti cégek azt hirdetik, hogy fenntartható módon gazdálkodnak, mert újraültetik a fákat, valójában ez nem igaz. Az újraerdősítés akár száz évet is igénybe vehet, a faültetvényekben pedig összehasonlíthatatlanul kisebb a biodiverzitás, mint egy őshonos erdőben. Látványos animációk készültek már arról, hogy mennyi erdő tűnt el az 1950-es évek óta, és hogy az erdészeti utak miként hatolnak egyre mélyebbre az utolsó érintetlen területekre. Igazából csak a nemzeti parkok védettek ettől a hatástól. De hasonló a helyzet Norvégiában és Finnországban is. Finn kollégákkal is dolgozom, akik azt mondják, hogy ott még több ilyen ültetvény van. Az emberek azt hiszik, hogy erdőket látnak, de valójában csak fákról van szó.
A svéd folyók jelentős részén gátakat építettek, hogy energiát termeljenek. Erről mit gondolsz?
Ez egy nagyon kényes téma, hiszen valamilyen szinten zöld energiáról beszélünk, de a környezetben okozott károk is óriásiak. Ezt minden társadalomnak, így Svédországnak is magának kell eldöntenie, hogy hol húzza meg a határt a zöldenergia és a természet rombolása között. Norvégiában is egyre több szélparkot akarnak építeni eddig érintetlen területekre. Egy jóbarátom forgatott filmet arról a paradox helyzetről, amelyben a klímaváltozás elleni harc nevében őserdőket vágnak ki szélerőművek építéséhez.
A filmedben döbbenetes volt látni, hogy a svédek a medvéket sem kímélik.
Ez is egy kényes kérdés. A rénszarvas-pásztorkodás miatt a medvék populációját is igen intenzíven szabályozzák, 2500-ból évente 600 példányt likvidálnak. És ez a hálátlan feladat a legtöbbször a természetvédelmi őrök feladata, akik sokszor helikopterrel kutatják fel és lövik ki őket. Sok vita van arról, hogy Svédországban miért nem tudnak együtt élni a medvékkel, miközben például Romániában sokkal nagyobb medvepopulációk élnek sokkal kisebb területen.
Szintén erősen kérdőjeles, hogy mennyire érdemes egy-egy kiemelt fajt mesterségesen fenntartani, például a sarki rókákat.
Az etetés nélkül valószínűleg már kihaltak volna Skandináviából, így ez megmentette őket. Ennek viszont az az ára, hogy a viselkedésük jelentősen megváltozott: már szinte alig vadásznak, hiszen az ember biztosítja számukra a táplálékot. A hosszú távú hatásokat még nem ismerjük, de az biztos, hogy a kutyatáppal való etetés egy mesterségesen fenntartott ciklust hozott létre. Ráadásul az egyre melegebb időjárás miatt a vörös rókák is északabbra húzódnak, és elkezdik kiszorítani a sarki rókákat. Forgattunk is arról, ahogy egy vörös róka üldözi a sarki rókát, ami jól mutatja, hogyan változik a természet egyre gyorsabban.
A klímaváltozás más látható hatásait is megfigyelted a forgatás során?
Igen, például a nyírfaerdők állapota elképesztő volt. Az egyik kirándulásunk során egy teljesen halott nyírfaerdőre bukkantunk, amely olyan volt, mintha egy Gyűrűk Ura-díszletbe csöppentünk volna. A fák teljesen kopaszok voltak, de nem leégtek, csak nem volt rajtuk levél. Kiderült, hogy egy olyan őshonos molylepke okozta ezt az állapotot, amelyik tízévente tömegesen jelenik meg, és tarra rágnak mindent. Míg régebben a mínusz 35 fokos hidegek megfékezték őket, ma már ezek a zimankók igen ritkák, így szinte minden évben előjönnek, és újra és újra letarolják az erdőket.
Például sok új lepkefaj érkezett a déli régiókból, amelyek kiszorítják az őshonos fajokat, azok pedig próbálnak egyre északabbra húzódni.
Úgy tudom, hogy tizenöt éve éppen a természet miatt költöztél Svédországba a családoddal, akik a filmben is szerepelnek. Még azok után is rajongsz az országért, hogy mindezeket a folyamatokat láttad?
Igen, persze. Uppsalában élünk, ahol a levegő és a víz is rendkívül tiszta, és amely tavaly és idén is vezette az európai közepes méretű városok tisztasági listáját. Jólét van és biztonság, valamint a mindennapokban is könnyedén ki tudunk jutni a természetbe.
A filmed moziban bemutatott verziója egyórás, a tévés változat még ennél is rövidebb lesz. Nehéz belegondolni, hogy ehhez három évig forgattatok. Van olyan emléked, ami különösen megmaradt benned?
Összesen körülbelül két és fél évet töltöttünk terepen, ami nagyjából 280 napot jelent, de ezt megelőzte egy alapos felmérés is. Több két-három hetes útra osztva dolgoztunk, és összesen 614 órányi nyersanyagot rögzítettünk. A vágás során sok történetet ki is kellett hagynunk, mert nem fértünk volna bele a keretekbe.
Az egyik legkülönlegesebb élményem a fókákhoz kötődik. Észrevettük, hogy a hollók megtanulták, hogy ha a fókabébiket idegesítik, azok a stressz miatt kihányják az anyatejet, majd a hollók ezt a zsíros hányadékot desszertként fogyasztják el. Bár ez furcsán hangzik, de teljesen természetes jelenség, ugyanakkor korábban még nem filmezte le senki.
A forgatások során mi jelentette a legnagyobb kihívást?
Svédország hatalmas ország, ötször akkora, mint Magyarország. Meglepő, de az ország déli része 930 kilométerre van Budapesttől, míg Svédország déli és északi csücske között 1600 kilométert kell utazni. Emiatt rengeteget autóztunk, szerintem legalább 40-50 napot a kocsiban töltöttünk, ami azért elég megterhelő volt. De sok más közlekedési eszközre is szükségünk volt: motoros szánon, helikopteren, különböző méretű hajókon, kenukon, kajakokon is utaztunk. És akkor még nem említettem, hogy a filmes felszerelés önmagában több mint 400 kiló volt.
Mivel a filmed nemcsak a természet szépségeit, hanem a problémákat is kendőzetlenül bemutatja, gondolod, hogy lesz valamilyen hatása?
Ahhoz, hogy komolyabb hatást érjünk el, még mélyebben bele kellene merülnünk a konfliktusosabb, keményebb témákba. Léteznek olyan dokumentumfilmek, amelyek óriási hatást értek el. Például a 2016-os The Ivory Game, amely az afrikai orvvadászok és az elefántokat védők küzdelmét mutatja be, annyira megrázta a közönséget, hogy Kínában 2017-ben betiltották az elefántcsont-kereskedelmet. De egy ilyen film teljesen más attitűdöt igényel, mint amit én képviselek.
A folyami gyöngykagylókat például, amelyek majdnem kipusztultak, sikerült megmenteni. Hasonlóképp a kormoránokat is, amelyek a 40-es évekre szinte teljesen eltűntek, ma viszont annyian vannak, hogy egyesek szerint már túl sok is.
Nem érzed ellentmondásosnak, hogy bár látod a környezetpusztulást, a biodiverzitás csökkenését és a klímaváltozás hatásait, te magad a forgatások, filmbemutatók miatt rengeteget utazol, aminek nyilván megvan az ökológiai lábnyoma?
Őszintén szólva nehéz ezzel elszámolnom. Főleg, amikor helikopterrel kell utaznunk, hogy egy gleccser visszahúzódását megörökítsük. A hétköznapokban igyekszünk csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, biciklivel járunk mindenhova. Amikor forgatni megyek, akkor is inkább hosszabb időre elutazom egy helyszínre, hogy ne kelljen állandóan ingáznom. De a felvetésed jogos, és sokat is gondolkozom ezen. Sok természetfilmes faültetéssel kompenzálja az utazásait, és én is azt fontolgatom, hogy keresek egy olyan projektet, amellyel csökkenthetem az ökológiai lábnyomomat.
Tegyük fel, hogy holnap kineveznének globális környezetvédelmi miniszternek, és valódi végrehajtó hatalmat is kapnál. Milyen intézkedéseket hoznál?
Példaként hoznám a tengeri élőhelyek védelmét: olyan területeken, ahol korábban teljesen kimerítették a halállományt, meglepően gyors regenerálódás indult el, amint a terület védettséget kapott. Az energiarendszerek átalakítása szintén sürgető kérdés, de régóta vesszőparipám a népességszám csökkentése is. Ezek mind nehéz témák, de biztosan ezekkel foglalkoznék először.
Amíg nem kapod meg ezt a posztot, milyen projekteket tervezel?
Most hosszú idő után egy kis pihenőt tartok. Még nem tudom, hogy a következő projekt magyar vagy svéd témájú lesz, de amint összeáll a költségvetés, látni fogom, hogy merre tovább. Az biztos, hogy valami olyan téma lesz, ami a világunk változását is bemutatja.
