Hatodik évadát kezdi a Hangszert a kézbe utazó interaktív kiállítás. Szeptember 8-án Martonvásáron, a Fülesbagoly Fesztivál részeként hét szekció mintegy száznegyven hangszerét és zenei eszközét lehet kipróbálni.

A 2017 februárjában indult sorozat ötödik szezonjának a végére a kiállítás 44 településre 58 alkalommal jutott el, a 229 kiállítási nap alatt pedig mintegy 120 ezren voltak kíváncsiak a kiállított hangszerekre. A gitár, basszusgitár, ütősök, billentyűsok, ének és hangtechnika, világ- és népzene, valamint stúdiótechnikai szekciókból álló kiállítás megvalósítását az NKA Hangfoglaló programja eddig hét pályázat révén mintegy 300 millió forinttal támogatta.     

Az NKA pályázatának köszönhetően szeptember 8-án a 230. kiállítási nappal útjára indulhat a Hangszert a kézbe programsorozat hetedig évada.

A koronavírus-járvány miatti kihagyás után sikerrel megrendezett tavaly szeptemberi, martonvásári kiállítás után idén is szeptember 10-ig a Brunszvik–Beethoven Kulturális Központban tartják a rendezvényt. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően délelőttönként rendhagyó énekórák is várják a látogatókat, akik minden nap 8 és 18 óra között zenetanárok és zenészek segítségével próbálhatják ki a hangszereket.

Az NKA Hangfoglaló program támogatása és a Hangszeresek Országos Szövetsége tagsága révén idén még hat további helyszínre biztosan eljuthat a kiállítás. Törökszentmiklóson október 20. és 22. között, Szolnokon november 9. és 11. között lehet kipróbálni a hangszereket, amelyek novemberben Zalaegerszegre is eljutnak.

A további három helyszín kiválasztása még folyamatban van, a szervezőknek nemcsak olyan települések közül kell választaniuk, ahová az elmúlt évadokban még nem jutott el a Hangszert a kézbe, de sok olyan város is van, amely második vagy harmadik alkalommal szeretné vendégül látni a programot.

Nyitókép: résztvevők a Hangszert a kézbe című utazó rendezvény győri állomásán. Fotó: MTI/Krizsán Csaba