Az idei fonós programok a Budavári Borfesztivál Fonó színpadán indulnak szeptember 7-én és 9-én, ahol többek között Dresch Mihály, a Parno Graszt, a Fitos Dezső Társulat, Marko Markovic, a Magos, a Zoord, Pátkai Rozina, a Canarro és az Erdőfű is fellép. A Sztregova utcai zeneházban két nagy táncházat rendeznek a szezon elején. A Fonó Szerda nyitónapján, szeptember 12-én a Magos és a Dűvő muzsikál, két nappal később a Szászcsávási zenekar vendégeskedik a Fonóban, amely egy rövid koncert után a Berka együttes táncházában muzsikál két teremben: a Berkával moldvaihoz, a csávásiakkal vonós táncházhoz lehet csatlakozni.

 

A tavaly indult Kamasz táncház sorozatban a Felszállott a páva című tehetségkutatóból ismert Sarjú banda programja szeptember 15-én azoknak a fiataloknak szól, akik már kinőttek a gyerektáncházakból, de még nem járnak felnőtt táncházakba. Akinek kedve van, előtte részt vehet az Évindító vinetán, ahol erdélyi padlizsánkrémet készítenek. Az ír kocsmazenélés hagyományának, az úgynevezett ír sessionök mintájára indul útjára a Fonó session sorozat, amely kötetlen, közösségi örömzene ?Fogd a hangszered, és csatlakozz!? jeligére. A padkaporos alkalmakat hétfőnként Havasréti Pál vezetésével tartják, kéthetente hétfőnként ír session, amelyre a belépés ingyenes.

 

A koncertműsorban a Meybahar görög-magyar formáció egész estés programra hívja a keleti kultúrák és különleges hangszerek iránt érdeklődőket. Olyan vendéget hívtak maguk mellé, aki zenei munkássága és közösségépítő tevékenysége miatt megkerülhetetlen a műfajban. Ross Daly és Kelly Thoma görög duója először játszik Budapesten, hogy bemutassa nemrégen megjelent Lunar című lemezét szeptember 22-én a Fonóban. A Quimby trombitása és ?trollhangú? énekese, Kárpáti Dódi tavaly több emlékezetes koncertet adott saját formációjával Budapesten. A szeptember 21-én a Fonóban fellépő Kárpáti Dódi Privati Projektben Kőszegi Imre dobos, Szaniszló Richárd vibrafonos, valamint Vasvári Márton basszusgitáros csatlakozik Kárpátihoz. A formáció sajátos programzenét játszik, amelyben szimbolikus monológok jelennek meg. A Czitrom-Porteleki duó improvizatív zenéje, szabad improvizációja ugyanezen az estén hallható.

 

A Vodku fiainak Cseh Tamás estje szeptember 15-én lesz a kilenc éve elhunyt előadó dalaival. A tavaly alakult Cimbalom Brothers, az Unger-Lisztes testvérek duplacimbalmos kvartettje szeptember 29-én játszik a Fonóban. Ezen az estén mutatkozik be az Ötödik évszak is, Csoóri Sándor Sündi új formációja, amelyben olyan ismert népzenészek játszanak együtt, mint Brasnyó Antal, Zimber Ferenc, Szabó Csobán Gergő, Takács Ádám, a zenekar énekesnője pedig a francia-magyar származású Isabelle Caussanel.

 

További részletek ITT találhatók.

 

Forrás: MTI

Fotó: Fonó Budai Zeneház Facebook-oldala