Talán soha ennyire szikár, csak a mozdulatra koncentráló darabot nem készített korábban a koreográfus, mint most ezt, a Basta cosí!, vagyis Elég legyen! címűt. Az olasz titulus jó pillanataiban filmszerűen pörgő, el-elcsituló, majd drámai, olykor groteszk hangulatban felizzó táncművet illet, három fiatal, karakteres előadóval, merészen használt beszédhanggal. A Basta cosí! a címében hordozott indulatot kiváltja-kiprovokálja és meg is mutatja olykor. Ismétléseivel a toporgást, tanácstalanságot, hosszú csendjeivel a bizonytalanságot, vaksötét pillanataival a kiszolgáltatottságot érzékelteti-idézi. (Sajátos pillanat volt, amikor egy hosszabb visszaszámlálás-menetnél, a vaksötétben valaki a nézőtéren önkéntelenül a cím magyar fordítását suttogta maga elé.)
Megfigyelési sűrítményt látunk, humán-etológiát: nem intézhető el annyival e játék, hogy a szerelmi háromszögek természetrajzába kapunk bepillantást, hiszen a párhuzamos valóságok mellett a szimultán, egymással, egymásnak játszott életek képeit is láthatjuk a szenvedélyes zenére. Hogy a zenei anyagban intenzíven jelenlévő, jellegzetes tangóharmonika épp Róma, Buenos Aires, vagy Moszkva érzelmi módiját hivatott felidézni, az döntően múlik a játékosokon is. Beletörődés és lázadás, katatónia és váratlan fordulatok hol erősebb, hol haloványabb jelenései sorakoznak ebben az inkább gyöngyfüzér-szerűen felfűzött, mint központozott előadásban. A játék vezérmotívuma nem koreografikus, nem mozdulatban fejeztetik ki. Sötétben, derengő, vagy vakító fényben álló játékosai többször számolnak vissza tíztől egyesével (az 'egy' csak a játék legvégén hangzik el), aztán a számsor összetöredezik, visszájára fordul, megtorpan. Mint az ember, aki döntés előtt áll: elodáz, elken, elsumákol, dühödten csapkod, vagy zavartan csapong, kivár, ad még egy esélyt. Az emberi lélek sajátosnak gondolt, de bizony igencsak univerzális kis varrási hibái, sorjái, szükségmegoldásai ezek. A türkiz és lilaruhás nők és a puritán feketébe öltözött férfi játszmái ismerősek, olykor túlzottan is azok. Pataky Klári egyfajta állapotot, atmoszférát teremt, tőle szokatlanul igencsak módjával adagolt humorral.
Meglehetősen tömör anyagot láthatunk, melyből az igazi feszültség gyakran elillan. Ha megjelenik benne, akkor viszont nem babra megy a játék. Kémia ez, a mozdulatok nyelvén, aprólékos munkával feldolgozott, felfejtett kis mozzanatok, helyzetek intarziája - hol izgalmas, hol kevésbé érdekesnek ható vegyértékekkel. A Basta cosí! felkészült, odaadó előadóitól komolyan követel. A beletett, befektetett energiában pedig nincs hiány.
 |
A játék - talán a kezdetén kissé túlnyújtott, vaksötétben zajló visszaszámlálósditól - lassan indul be, hogy aztán feszültsége növekedjék, a mondandó kitisztuljon, kikerekedjen. Történet, átfogó ív nincs: helyzetek vannak, vektorok, kicsi ívek perctől percig, pillantástól pillantásig. Apró szilánkokból épül ez a kompozíció, apró, a tánc nyelvére lefordított, leegyszerűsített vagy felbonyolított képekből, mozzanatokból. A puritán, fekete takarófüggönnyel két oldalról keretezett, hófehér térben (fal és padló) rövid snittekben megidézett csatákat látni. Biliárdgolyóként összekoccanó sorsokat, történeteket. "Nincs nála nagyobb jó / mert ez a kincs. / Úgy hívják: élet. / Értelme nincs."
