Február első hétvégéjén végre ismét ellátogathatnak a Miskolci Nemzeti Színházba – egyelőre virtuális formában. A teátrum elindítja saját fejlesztésű stream-oldalát, ahol korábbi előadásaik felvételei mellett élő közvetítésekkel várják majd a képernyő elé a közönséget.

„Alig bírjuk kivárni, hogy újra találkozhassunk nézőinkkel! Ők éltetnek minket, velük együtt vagyunk egy közösség, ezért nem akartuk őket cserben hagyni ezekben a nehéz időkben. A technikát segítségül hívva, most újra együtt nevethetnek, könnyezhetnek és rendülhetnek meg velünk – egyelőre a képernyőn keresztül, hiszen otthonról is itt a helyük” – szól a színházi nyilatkozat. Február 6-án, szombaton elindul a Miskolci Nemzeti Színház saját fejlesztésű, online előadásokat közvetítő streaming oldala.

Az első felvételről közvetített előadás az Édes Anna lesz, melyet 2018-ban mutatott be a miskolci teátrum Rusznyák Gábor rendezésében, Mészöly Annával a főszerepben.

Ezután pedig hetente, minden csütörtökön és szombaton olyan sikerdarabokat láthatunk, mint a Játék a kastélyban, a Bűn és bűnhődés, az Üvöltő szelek vagy a Tóték. Az oldal február 1-én, hétfőn nyílik meg a közönség számára, ahol még több előadást találnak a kínálatban, valamint jegyeket is válthatnak ettől az időponttól. A közvetítések a online.mnsz.hu oldalon lesznek láthatók.

A korábbi előadások online közvetítései mellett élő színházi közvetítést is láthatnak majd a nézők, amely során a művészek a színházban, valós időben, közönség nélkül adják elő az adott produkciót, ami online követhető az oldalon. Az online közvetítéseket, akár egy élő színházi előadást, csak a megadott időben, folyamatában, megállítás és visszatekerés nélkül követhetik a nézők. „Bízunk benne, hogy hűséges, a színházunkat szívből szerető nézőink velünk maradnak ezekben a bizonytalan időkben” – írja a színház.

A Miskolci Nemzeti Színház művészei a járványügyi előírásokat betartva a kényszerszünet alatt is folytatták a munkát, hogy amint újra kinyitnak a színházak, azonnal köszönthessék a közönséget.

Elkészült a Producerek című musical, melyet Béres Attila rendezett, valamint két másik produkció próbái is elkezdődtek: Szomory Dezső Hermelin című színművét Mohácsi János rendezi, a Miskolci Balett pedig Petőfi Sándor komikus eposzát, A helység kalapácsát ülteti át a tánc nyelvére. Emellett, hogy ne hagyja színházélmény nélkül közönségét, a miskolci teátrum elindította A deszka népe – Történetek a színfalak mögül című videósorozatát, melyben a színház azon szegleteit mutatják meg, melyek a nézők előtt legtöbbször rejtve maradnak.

Nyitókép: jelenet az Édes Annából, fotó: Éder Vera