Ingyenes családi napot rendez a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) június 12-én a budapesti Aquincumi Múzeumban, óránként kezdődő zenei programokkal, néptánccal, játékokkal.

Az egész napos rendezvényen óránként kezdődnek a gyerekeknek és felnőtteknek is szóló zenei programok, emellett kézműves-foglalkozásokkal, néptánccal, játékokkal és vetítéssel is várják az érdeklődőket, valamint a múzeum gyűjteménye is ingyenesen tekinthető meg. A rendezvény látogatása védettségi igazolványhoz kötött.    

A zenei program 11-kor egy Zenevár-koncerttel kezdődik, délben népzene következik, 13 órától az ütősöké a főszerep, 14 órakor Kakaókoncert lesz, 15 órakor pedig Hangszerkóstolóval ér véget a gyerekeknek szánt sorozat.

Ezután felnőtteknek szóló zenei programok lesznek: két – regisztrációhoz kötött – kamarakoncert a múzeum épületében 16 és 17 órától, az utolsó, fúvós koncert pedig 18 órakor kezdődik. A zenei programok mellett kézműves- és egyéb gyermekprogramokkal is készülnek, 15.30-kor pedig előadás hallható a múzeum híres leletéről, az aquincumi víziorgonáról.     

A koncerteket az Aquincumi Múzeum különböző helyszínein tartják meg, a részletes program a Budapesti Fesztiválzenekar honlapján olvasható. A belépés a felnőttek részéről védettségi és személyi igazolványhoz kötött, a zárt térben zajló koncerteken maszk viselése is kötelező.     

A rendezvényen a BFZ új évadra szóló bérletei mellett első alkalommal lehet a 2021/22-es szezon jegyeit is megvenni, például Kakaókoncertekre, a nemzetközi sztárokat felvonultató nagyzenekari hangversenyekre vagy az új, Iván mesél elnevezésű koncertekre.

Nyitókép forrása: a Budapesti Fesztiválzenekar Facebook-oldala