Mészáros Máté a fesztivál felkérésére készítette el 2019-ben bemutatott A távolság mechanikája című előadásának egészen eredeti adaptációját. A közönség június 21-én, hétfőn a koreográfus vezetésével és előadói közreműködésével vehet részt a szabadtéri programon Buda utcáin.

A PLACCC Fesztivál táncfókuszú különkiadása, a PLACCC
Dance produkcióit különböző mértékben a koronavírus-járvány okozta helyzet
ihlette: a művészek a biztonságos távolságtartás követelményét nem akadályként,
hanem lehetőségként felfogva hoztak létre köztéri alkotásokat.

Mészáros Máté koreográfus a fesztivál felkérésére készítette el 2019-ben bemutatott, A távolság mechanikája című előadásának egyszerre részvételi és installatív adaptációját.

Az eredeti táncprodukció a statikus és dinamikus testek között keletkező távolság jelenségét vizsgálja, a térben elhelyezkedő testek találkozásának variációit mutatja be, hogy ezáltal beindulhasson a szabad értelmezés lehetősége a nézőben. A koreográfiák meghatározó mozdulatsorai, térbeli konstellációi piktogramokra kerültek, amelyeket maguk a „közönség” tagjai hajthatnak végre önállóan a városi környezetben, így az aktív nézői szerepből kvázi előadói szerepbe lépve.

Az érdeklődők június 21-én 18.00 és 20.00 kezdettel a koreográfus vezetésével és előadói közreműködésével vehetnek részt a szabadtéri programon, a piktogramok azonban hosszú távon is a város részét képezik majd köztéren megtalálható táblákon, amelyeket végigjárva akár a passzív megfigyelőben is egésszé áll össze az előadás koreográfiáinak folyamata.

A távolság mechanikája című előadás ingyenes, de támogatói jegyet válthatnak az érdeklődők. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

A kizárólag magyar alkotók munkáit bemutató PLACCC Dance a közreműködő művészek kreativitásának és innovativitásának köszönhetően születhetett meg – s ez nem lesz másként az augusztus végén kezdődő PLACCC 2021 Fesztivál esetében sem. Az újító, hibrid formák nagyrészt a járvány alatti izolációban születtek, ugyanakkor a szervezők reményei szerint ismét nemzetközi fellépőket is láthat a közönség a fesztiválon augusztus 27. és szeptember 7. között, melynek középpontjában az ember és a természet kapcsolatának kérdése áll majd.

Nyitókép: Mészáros Máté: A távolság mechanikája, fotó: Bartha Máté