Idén 27. alkalommal ünnepeljük a magyar kultúra napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz kéziratát. A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ kiemelt figyelmet fordít a kultúra és a magyar kulturális örökség ápolására. A Forster Központ fenntartásában működő kastélyok és várak számtalan érdekes kiállításnak, tárlatnak, gyűjteménynek és kulturális rendezvénynek adnak otthont. A Központ azon dolgozik, hogy minél többen megismerjék a hazai és uniós forrásból felújított műemlékeket, és az ott található kulturális programokat, ezért a magyar kultúra napján számos helyszínén ingyenes tárlatvezetéssel várja a látogatókat.

2O3A0039

 

Ezen a napon indul útjára a Forster170 Emlékév is. Éppen 170 éve, 1846. december 21-én született báró Forster Gyula, a Műemlékek Országos Bizottsága elnöke, a Forster Központ névadója. A Központ az évforduló alkalmából az idei évben tudományos előadásokkal, konferenciával, műhelybeszélgetésekkel, kamara kiállítással, az ifjúság számára rendhagyó iskolai órákkal és vetélkedők szervezésével emlékezik meg a névadóról és hívja fel a figyelmet az örökségvédelem jelentőségére. A Kulturális Örökség Napjai 2016. évi rendezvénysorozatának kiemelt témái között is szerepel majd a jeles műemlékvédő munkássága és az örökségvédelem.

AAD_8081

 

A tárlatvezetéssel kapcsolatos bővebb információt a www.forsterkozpont.hu oldalon talál.