A Filmio felületén látható először online a Bereményi Géza dalszövegíró, író és rendező életét és munkásságát bemutató dokumentumfilm, a Bereményi kalapja. A premierhez kapcsolódva csütörtök reggeltől vasárnap estig ingyenesen nézhető Bereményi 1988-as kultfilmje, az Eldorádó.

Újabb alkotásokkal bővül a Filmio kínálata, amelyen csütörtökön debütál a Magyar Mozgókép Díjra jelölt Bereményi kalapja című dokumentumfilm is. A legendás író, forgatókönyvíró, színház- és filmrendező több kultikus alkotása is elérhető a Nemzeti Filmintézet platformján, amelyek közül önéletrajzi ihletésű remekműve, az Eldorádó ingyen látható négy napon át.

Az 1989-ben bemutatott Eldorádó története a második világháború végétől az 56-os forradalom kirobbanásáig ível, és a rendszerváltozásokkal járó értékvesztésről mesél főhőse, a Teleki téri piac királya történetén keresztül. Az Eperjes Károly által zseniálisan megformált Monori mindent el tud intézni mesés vagyonának köszönhetően, az 1956-os forradalom idején azonban már semmi sem az arany törvényei szerint működik.

Az Európai Filmakadémia az Év rendezője díjával (1989) is kitüntetett Bereményi Géza a magyar kultúra megkerülhetetlen alakja, aki elsőként Cseh Tamás-dalok szövegírójaként, majd íróként, rendezőként, forgatókönyvíróként és dalszövegíróként vált a XX. század krónikásává. Kultfilmje, az Eldorádó gyerekszínésze, Tóth Barnabás társaságában emlékszik vissza az életútjára, pályájára Papp Gábor Zsigmond különleges, személyes hangvételű portréfilmjében, a Bereményi kalapja című alkotásban.

A Bereményi kalapja a Filmworks gyártásában készült, Papp Gábor Zsigmond rendezésében. A film operatőre Lovasi Zoltán, vágója Bartos Bence, producerei Herner Dániel és Csejdy András. A dokumentumfilmben többek közt Bereményi Géza, Tóth Barnabás, Járai Márk és Cserhalmi György szerepelnek, és Cseh Tamás, Darvas Ferenc, valamint Járai Márk dalai hallhatók.

A Nemzeti Filmintézet által indított Filmio egyedülálló kínálattal várja a nézőket online: napjaink elvárásaihoz igazodva, kiváló minőségben, felújítva érhetők el a magyar filmgyártás régi és új remekművei, a klasszikusok és az örök kedvencek is. A hiánypótló kínálat hétről hétre újdonságokkal bővül. Jelenleg már több mint 600 magyar film közül válogathat a közönség.

Fotó: Filmworks/Kováts Zsófi