Fesztiválokkal robbantják be az évadot a függetlenek

Színpad

Ráadásul mindjárt két debütáló fesztivállal, amelyeken a független szcéna társulatai mutatkoznak be az összefogás, illetve az innováció jegyében, kőszínházi kollégákkal és zenész vendégekkel.

Pető Kata és Rohonyi Barnabás a MILF című előadásban. Fotó: Gulyás Dóra
A MILF című előadás is látható az Input Feszten. Fotó: Gulyás Dóra

A hetedik kerület nyolc színházi társulása, a Gólem Színház, az RS9 Színház, a Bethlen téri Színház, az Apertúra Társulat, a KV Társulat, a Rátkai Márton Színházi Műhely, az Imposztor Társulat és a Tér 12 Kulturális Egyesület összefogott, hogy egy fesztivál keretén belül indítsák el a 2024/2025-ös színházi évadot. Ez lett az Instant Mecenatúra Fesztivál, azaz az IMeFeszt, amelyet szeptember 12. és 15. között rendeznek meg. A cél nem csupán a társulatok működését támogató adománygyűjtés, hanem az is, hogy bemutassák Erzsébetváros színes, független színházi kultúráját, új nézőket szólítsanak meg, összekössék az újakat a régiekkel, és együtt új közösségeket építsenek.

Az idei helyszín a Gólem Központ, ahol esténként a Cucli extrákkal című projektben hírszínházat játszik mások mellett Udvaros Dorottya, Ónodi Eszter, Lengyel Tamás, Lovas Rozi, Sodró Eliza és Eke Angéla. Az alkalmi társulat írói és rendezői – Vecsei H. Miklós, Fekete Ádám, Székely Kriszta, Szenteczki Zita, Szabó Borbála, Székely Csaba, Fehér Balázs Benő, S. Papp Máté – a nap valamelyik híréből egyetlen éjszaka alatt darabot írnak, másnap reggel olvasópróba, színházi szokás szerint pedig este 7-kor premier.

Lesznek zenei programok is, ezek helyszíne a Robot. Fellép a színészekből álló Harmadik Figyelmeztetés, a Grund, a vígszínházi fiúzenekar, bongor, valamint a RicsiMicsináljunk – ezúttal olyan sztárvendégekkel kiegészülve, mint Lovasi András, Leskovics Gábor, Kiss Tibor, Beck Zoltán, Papp Szabolcs, Bocskor Bíborka, Szűcs Krisztián és Likó Marcell.

Az IMeFeszt programja itt böngészhető.

Az Input Feszten szeptember 13. és 22. között öt fővárosi kerületben mutatkoznak be a körülbelül egy éve szakmai társaságba gyűlt innovatív befogadóterek. Műfajában és résztvevőiben is sokszínű fesztiválra lehet számítani: a prózai daraboktól a kortárs táncon és a mozgásművészeten át az újcirkuszig terjed a paletta. A fesztivál alatt mintegy negyven programot kínál az RS9 Színház, a Bethlen Téri Színház, az INspirál Cirkuszközpont, a Szkéné Színház, a Gólem Színház, a Kettőspont Színház, a MOHA – Mozdulatművészek Háza, a DANTE Közösségi Alkotótér, a B32 Galéria és Kultúrtér, a Traf, a Jurányi Ház, a SÍN Művészeti Központ, az Átrium és a MU Színház, a helyszínek pedig a működésükre, profiljukra jellemző műsorral készülnek.

Mint a szervezők írják, ahogy a programok összeálltak, láthatóvá váltak olyan hívószavak – oktatás, a technológia jelenléte az előadó-művészetben, a fenntartható, zöld működés, a női sorsok és energiák bemutatása, a közösségi/résztvevői színház –, amelyek minden intézménynek egyaránt fontosak, ezért azokból a témákból beszélgetéseket is rendeznek.

A fesztiválnak az is célja, hogy a résztvevőkön keresztül bemutassák az egyes kerületek kulturális pezsgését, ezért aki teljes képet szeretne kapni Budapestről, tíz nap alatt akár az összes helyszínt végigjárhatja.

Az Input Feszt részletes programja itt található.