A Deák Ferenc tér manapság a budapesti Belváros szíve, az 1700-as évek végén azonban még külvárosnak számított ez a terület, az egykori Kohlmarkt a pesti városfal mentén. A pesti evangélikus egyházközség II. József türelmi rendeletét követően, 1787-ben alakult meg, és 1791-ben több nagylelkű főúr segítségével már templomépítés szervezésébe is fogtak, amelyhez természetesen telekre volt szükségük.
A gyülekezet első lelkésze, Molnár János az akkoriban itt működő Gránátos-kaszárnya udvarát igényelte iskola- és templomépítés számára. A helytartótanács 1792-ben jóváhagyta a kérelmet, de azzal a kikötéssel, hogy a telken csak egyházi kötődésű épület működhet; ha mégsem így történne, akkor a tulajdonjoga visszaszáll a katonai kincstárra. Paplak, imaterem és iskola építése után 1799-ben tették le a templom alapkövét, amely a Krausz János tervét átdolgozó Pollack Mihály elképzelései alapján épült meg.
A gyülekezet a kor divatját követő barokk templomot szeretett volna, de Pollack Mihály klasszicista stílusú, egyszerű, elegáns vonalvezetésű épület mellett döntött, amely kitűnően illeszkedik a lutheri puritanizmushoz. A templomot 1811 pünkösdjén szentelték fel, és eredetileg egy kis torony is a része volt, amely azonban sajnos idővel életveszélyessé vált, ezért 1875-ben lebontották. Ekkor Hild József tervei alapján kisebb módosításokat is végeztek az épületen, amely ekkor nyerte el végleges, jelenlegi formáját.
Gyönyörű faragott padok, ionizáló oszlopok, nagy kazettás, aranyozott mennyezet, fakarzatok díszítik a templomot, amelynek oltárképét Franz Sales Lochbihler bajor festőművész készítette Raffaello híres festménye, a Jézus színeváltozása alapján. A templomban élénk – evangélikus hátterű – zenei élet folyik, három orgonáján gyakran csendülnek fel Johann Sebastian Bach művei.
A templom építésével egy időben az ott dolgozó lelkészekről és kántorról is gondoskodni kívánt a gyülekezet, ezért paplakot és kántorlakást építettek hozzá.
A lelki élet támogatása mellett az oktatás is fontos szerepet játszott a lutheránusoknál, ezért már 1815-ben megnyílt az evangélikus elemi iskola egyemeletes, egyszerű épülete. Ez a gyülekezet bővülésével hamarosan szűknek bizonyult, 1922-ben emeletráépítéssel gyarapodott, és ekkortól már gimnáziumként is működött.
Az elemi iskola és a gimnázium 1856-ban szétvált, ezért új iskolaépületre volt szükség. A templom és az iskola tőszomszédságában a közeli Invalidus-palota (jelenleg Főpolgármesteri Hivatal) ellátására katonai sütőház működött, amelynek telkét a gyülekezet 1861-ben megvásárolta az új iskola számára. Rögtön meghívásos pályázatot is hirdettek, és végül Gerster Károly és társa, Frey Lajos tervét fogadták el. A kivitelezési munkákkal Wagner János építőmestert bízták meg. A gimnázium az 1864–65-ös tanévre épült meg.
A telek szűk adottságait kihasználva historizáló stílusban, nyolc tanteremmel, díszteremmel, tanári lakásokkal, a földszinten üzletekkel. A Deák téri a kor legmodernebb iskolaépülete volt, amelyben elsőként működött gázvilágítás, és ahova 1871-ben a vezetékes vizet is bevezették. A mai napig hátránya azonban, hogy nincs iskolaudvara, tornaterme. Karzatos dísztermét Illésházy István, Magyarország első protestáns nádora és Bocskai István egész alakos festménye díszíti, a gyönyörű stukkók Girolamo Baj olasz mester munkáját dicsérik.
A diáklétszám fokozatos bővülése további fejlesztést igényelt, ezért 1904-ben a fiúk és csaknem a teljes tanári kar a Vilma királynő útjára – a jelenlegi Városligeti fasorba – költözött, az Insula lutheranán pedig leánygimnázium működött tovább.
A lutheri befogadó gondolatok meghatározták az iskola szellemiségét: tanulói sorába nem csupán az evangélikus hit követőit vette fel, hanem más felekezet gyermekeit is. Külön érdekesség, hogy a mindig kirekesztettnek számító zsidó gyülekezettel már a kezdetektől együttműködtek, így a fasori és a Deák téri gimnázium padjait egyaránt számos zsidó származású, később nevessé vált művész és tudós koptatta. Névsoruk az iskola bejáratánál elhelyezett emléktáblán olvasható.
Harminc éve az evangélikus sziget az otthona az Országos Evangélikus Gyűjteménynek. Ennek kiállítóterei 2017-ben, a reformáció ötszázadik évfordulójára újultak meg. A múzeum látványos, elmélyülésre invitáló új állandó kiállításával és időszaki tárlatokkal várja az érdeklődőket.
Az állandó kiállítás bemutatja az evangélikus egyház tárgyi emlékeit és jelentős személyiségeit, szembesít a vallási türelem társadalmi jelentőségével és történelmi lépéseivel. Megtudhatjuk például, hogy Szlovákia és Csehország egyik legjelentősebb irodalmi személyisége, a „nemzetébresztő” Ján Kollár is a Deák téri templom lelkészeként szolgált, vagy azt, hogy a magyar evangélikus egyház a szocializmus korában is képes volt a Lutheránus Világszövetség nagygyűlésének megrendezésére.
A vészidőkben az Insula lutherana rengeteg zsidó származású embernek segített a menekülésben és az elrejtőzésben. A múzeum pincéjében berendezett emlékszoba Sztehlo Gábor és Keken András embermentő munkájának állít emléket. Az utcafrontra nyíló könyvesbolt ajtótábláin neves, evangélikus hitű személyiségek – mások mellett Veres Pálné, Mikszáth Kálmán, Ordass Lajos, Petőfi Sándor és Sztehlo Gábor – gondolatai olvashatók. Szentágothai Jánostól ez: „Nyilvánvaló, hogy nem lehetünk determináltak, nem vagyunk a véletlen és az előző peremfeltételek vak játékszerei, hanem szabad akaratúak és tetteinkért felelősek a legszigorúbb természettudományos világkép szerint is.”
Az Insula lutherana idén, május 22-én történelmi emlékhely lett. Történetébe az emlékhelyek napján pillanthattunk be.
A képek a szerző fotói.
Nyitókép forrása: evangelikus.hu
