Érdekes tény, hogy - mint megtudjuk - "a főváros [bor]fogyasztási mérlegét és annak struktúráját tulajdonképpen csak egyszer nézte meg alaposan a tudomány, közelebbről Harkai-Schiller [Pál] úr, a kilencszázharmincas évek végén". Ezek szerint 1939-ben a háztartásokban és a vendéglátóhelyeken kilencven liter bort ittak meg fejenként a budapestiek. "Intenzív szomjúságra vall" - még akkor is, ha finomítunk, pincészeti beszerzés, fröccs formájában történő fogyasztás, idegenforgalmi poharazás, ünnepi alkalmakat pezsdítő koccintások s egyebek szerint. "Egyszóval, a bor mindig kéznél kell legyen. És kéznél is van. Hiba abban nem lehet" - summázza a tudománytörténész.
Meg kell tudnunk szólítani a bort, hogy asztalunkhoz invitálhassuk. A jellegzetesen szójátékos első fejezet, a Cseppben a Tengeri a bor, szőlő, csiger, seprű, szűr szavunkat fogja vallatóra, a Pesti fröccs, a monarchikum többek közt a rövidlépés (fütty, kisfröccs, tréfa), hosszúlépés (fordított, gyógyítóvíz), nagyfröccs (húzás, hajtás), viceházmester, házmester, háziúr (nagyházmester, bivalycsók), mafla (beöntés), nagymafla, csattos, lámpás, kőműves fröccs, rezzentett, kispermet, nagypermet mibenlétére, "receptjére" derít fény, folytatva a spárgával, Sommerspritzerrel és a többiekkel.
Itt fejet hajtok magam is Buza Péter barátja, a Fröccstörténelem forrásanyagát nagyobb részt összegyűjtő, korán elhunyt Draveczky Balázs, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum egykori igazgatója előtt. Nekem "etnográfus gólya" koromban, Kaposvárott, a ma kilencvennyolcadik életévében is aktív Takáts Gyula költő múzeumigazgatósága idején volt néprajzos kikupálóm Draveczky sok szak- és egyéb területen. Ifjúsági regényeinek kéziratába is bepillantást engedett. S nem szórt rám átkokat, midőn egy somogyi faluban - kapcsolódjék ez az emlék is a borhoz - a Rippl-Rónai Múzeum számára hipp-hopp megvásároltam egy főfás-bálványos régi szőlőprést. Pedig nem adták olcsón. Egyébként "a nagy Ripli" öccse, a bátyját roppantul tisztelő piktor, Rippl-Rónai Ödön nem vetette meg a bort, s mint egy harmadik festő, Bernáth Aurél írja önéletrajzi regénye, az Így éltünk Pannóniában lapjain: "Iszonyú borokat ivott Ödön bácsi. Ecetes hipermangánoldatra vagy pudvás dongalére emlékeztetett az ízük... Kiszimatolta, mikor megy valaki Töröcskére - úgy emlékszem, ott termett ez a gyalázatos ital -, s onnan hozatott egy kis hordóval".
Íme, máris elkapta a recenzenst az anekdotázás sokszor kárhoztatott műfaja. E vétekbe Buza Péter sosem esik, holott adoma, csattanós történet, irodalmi idézet, emlékező szemelvény sűrűn váltja egymást tollán. Mintaszerű azonban az anyag elrendezése, arányainak kialakítása, amint a gazdag és színvonalas képanyag aláírásainak kimunkálása is. A sértett társ sem adja alább egy kastélynál - a kép láttán irigykedhetünk, s le nem tennénk a Törley-krónikát, míg egy cseppje hátra van.
Témájából egy fürtöt nyújt át a szerző. Szép egészet, mely mégiscsak szemenként termi magát. Ha borról esik szó, kimaradhat-e Hamvas Béla (Karneváljában Bormester Mihály a főszereplő) és műve, a manapság oly gyakran idézett A bor filozófiája? Nem. Vele (tőle vett idézettel) kezdődik a könyv. De nem csak a hódolat fénylik az első hasábokon. Hamvas zseniális bornépeket és bálványimádásra hajló pálinkanépeket különböztetett meg. A görög, a dalmát, az etruszk, az igazi borvidékeken honos olasz és francia nép mellett a magyarról is mint bornépről állította: "A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek". Idilli a kép, horizontjaként az eszményi táj: az ország, a haza - a szöveg dátuma szerint: 1945-ben. Buza Péter ennek kapcsán káprázatot említ. Káprázatos a levezetés; vagy csupán káprázat...?
Az élő örökség tények és tudnivalók sorjáztatása mellett a "bormester" családok - így a Deák-Csasznek-Török család - hivatásszeretetének dokumentálásában nyer tanúságot. A történetiségre kevésbé, a borivás kultúrájára inkább fogékonyak a Szürcsölni, rágni, harapni! fejezetből okulhatnak rengeteget (s újfent gyarapodhatnak egy borszótárral, Balázs Géza gyűjtése nyomán. Bor és Balázs[ok]... - igazán nem azért mondok ennyi szépet az albumról, mert öcsém, Tarján Balázs borászati mérnök egyik [bűn és bor bibliai összefüggését taglaló] tanulmányára is utalást találtam).
Az írói és tárgyi erényekben bővelkedő mű a Holnap Kiadó Kelecsényi László által szerkesztett Mesél a város sorozatába illeszkedik. Ajánlom mindenkinek. Melléje egy pohár száraz vöröset.
