A Várkert Bazár ad otthont a Virtuózok Interaktív zenei kiállításának, mely december 2-ától tekinthető meg annak Déli palotájában. A Virtuózok tévéműsor első szériájának legemlékezetesebb pillanataihoz kapcsolódó tárlat azon túl, hogy nyerteseit bemutatja, hangszereiket kiállítja, és azok kipróbálását is lehetővé teszi, azzal a szándékkal valósult meg ? a szervezők nem titkolt célja szerint ?, hogy a látogatók körében is kedvet csináljanak a komolyzene-tanuláshoz.

A tárlatot sajtótájékoztató nyitotta meg, melyen részt vett L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára, Gyutai Csaba, a Várgondnokság ügyvezető igazgatója, Dr. Batta András, a Kis Virtuózok Alapítvány alapítója, valamint Peller Mariann és Dr. Vadász Dániel, a Virtuózok tévéműsor producere és társproducere.


dscf1111a1_600x400.png
Fotó: Mészáros Balázs

?Azt gondolom, hogy egy egészen izgalmas, a gyerekeket, a fiatalokat megszólítani képes, a zene varázsát ilyen módon is bemutatni képes kiállítást nyithatunk ma meg? ? mondta el a Miniszterelnökség államtitkára, és örömét fejezte ki abban, hogy ezt a Várkert Bazárral való együttműködés révén valósíthatta meg a Virtuózok. Meglátása szerint ez is a Várbazár sikertörténetét írja tovább, hiszen az egyébként is sokszínű, több témát is lefedő kiállítások mellé csatlakozhat a most megnyílt komolyzenei tárlat.

Gyutai Csaba a programsorozat címére hívta fel a figyelmet, amelybe a kiállítás is illeszkedik: ?Klasszikusok találkozása ? a fiatalok klasszikus zenét játszanak, s mi magunk, az épület is Ybl Miklós alkotása, amely szintén klasszikus ilyen értelemben? ? emelte ki, mintegy párhuzamot vonva a tárlat és az annak otthont adó Várkert Bazár között. ?Minden tehetségnek meg kell találnia a számára kijelölt utat, örülünk, hogy ebben mi is részt vehetünk? ? zárta gondolatait.


dscf1179a_600x400.png
Fotó: Mészáros Balázs

Dr. Batta András véleménye szerint a Virtuózok ?megjeleníti és kézzelfoghatóvá teszi azt, amit mi magyar zenei tehetségnek, magyar zenei oktatásnak nevezünk, hiszen az a mindennapi munka, amely e mögött a mozgalom mögött áll ? a hétköznapokhoz tartozik.? A Virtuózok mozgalmát ?úttörő és mintaszerű? kezdeményezésnek nevezte ez okból kifolyólag, mert a legtehetségesebb gyerekeknek ad lehetőséget a megjelenéshez, hogy megismerhesse őket a közönség.

Peller Mariann és Dr. Vadász Dániel, a Virtuózok tévéműsor producere és társproducere beszédükben nagyra értékelték az együttműködést, és azokat a sikereket, melyeket az eddigiekben is elértek. ?Elmondhatatlan, milyen jó érzés nekünk, hogy ennyire szeret bennünket a közönség? ? mondta el Peller Mariann.