Paul Verhoeven húsz év után ismét holland filmet forgatott, ami azt is jelenti, hogy új mozijában nincsenek robotok, és még jégvágó kés sem. A Zwartboek (Fekete könyv) című produkció forgatókönyvét azzal a Gerard Soeteman-nel írta a Robotzsaruval, a Total Recall - Az emlékmással és az Elemi ösztönnel kasszasikereket és máig hivatkozási pontként szolgáló mozikat gyártó Verhoeven, akivel még "amerikai korszaka" előtt rendszeresen együtt dolgozott.
A 21 millió dollárból forgott mű a II. világháborús Hollandiába kalauzolja a nézőket. Rachelnek, a zsidó származású énekesnőnek sikerül megmenekülnie a német kivégzőosztagok elől és '44 őszén csatlakoznia a holland ellenálláshoz. Azt a feladatot kapja, hogy egy náci tiszt elcsábításával létfontosságú információkat szerezzen meg a földalatti mozgalom számára. A németek azonban egy árulás következtében felszámolják a maroknyi csoportot, Rachelt pedig a felszabadulás után kettős kémkedés vádjával katonai bíróság elé állítják.
Mint arról a Port.hu is beszámolt Verhoeven az Algemeen Dagblad holland lapban nemrég megerősítette, hogy következő alkotása a már régóta tervezgetett Azazel (The Winter Queen) című orosz regény feldolgozása lesz. A műről érdemes tudni, hogy népszerűsége hazájában túlszárnyalta a Harry Potter köteteket és Tolkien Gyűrűk Ura trilógiáját. A Borisz Akunyin álnéven publikáló örmény születésű, Moszkvában felnőtt, a japán nyelvet és kultúrát kiválóan ismerő esszéista, műfordító, író Grigorij Salvovics Cshartisvili műve egy fiatal detektívről, Eraszt Fandorin-ról szól, aki miközben különböző öngyilkossági ügyekben nyomoz, terroristák nyomára bukkan az 1870-es évek Oroszországában.
Az alábbiakban közölt, ugro.com-ról származó interjúból választ kapunk többek közt arra, hogyan vélekedik a holland rendező a háború utáni megbékélésről, milyen különbséget lát korábbi filmjeinek női főszereplői és a lehetséges Bond girl-ként is emlegetett Carice van Houten által megformált Rachel között, valamint arra is választ kapunk miért törik szinte rá az ajtót a rendezőre a színésznők.
A kritika által lelkesen fogadott filmet május 17-én mutatják be hazánkban.
Mi volt az, ami megérintette ebben a történetben?
Már nem is tudom az idejét, amikor elkezdtem foglalkozni ezzel a filmtervvel. A forgatókönyv évek óta csiszolódik, aminek a tudományos hátterét, a forrásanyagokat még egy '78-as mozim, a Soldier of Orange-ra történő felkészülés közben gyűjtöttem össze. Rengeteg anyagot bányásztam elő, nyálaztam át, melyeket viszont nem tudtam beépíteni ebbe a filmbe, de tudtam, hogy egy későbbi produkció alapjait jelenthetik. Ha most visszaszámolok, körülbelül 20 éve érlelődik a Fekete könyv. 2001 elején minden adottnak is tűnt, hogy belevágjunk a forgatásba. Nem akartam több fantasy-t és sci-fi-t csinálni, valami életszagúbb filmre vágytam. Vissza szerettem volna térni ahhoz a látásmódhoz, ami korai alkotásaim közös jellemzője, valami realisztikus művet képzeltem el. Az Egyesült Államokban azonban ez kivitelezhetetlen lett volna, mert a Showgirls bukása után szinte mindenki elpártolt mellőlem, nem bíztak bennem. Pontosabban a sci-fi-ket készítő Verhoeven-nel semmi bajuk nem volt, de akkoriban mindegyik ilyen mű ugyanolyannak tűnt számomra. Tudja, egy csipet Emlékmás, meg egy kis Mátrix, vagy valami hasonló posztmodern cucc és kész a főzet. Az Elemi ösztön második részében sem gondolkoztam, mert a szkriptet nem találtam túl nívósnak. Így nem maradt más hátra, minthogy megkérjem állandó forgatókönyvíró társamat, hogy fordítson több energiát három projektre, melyek valamilyen formában mind az európai történelem egy szeletével foglalkoztak. Az egyik volt közülük a Fekete könyv, aminek az anyagi fedezetét igen nehezen teremtettük elő, de aztán, köszönhetően a koprodukciós partnereknek, összejött a dolog. Holland, belga, angol és német pénzből, 21 millió dollárból forgott a film.
Produkcióinak visszatérő motívuma a női szexualitás, amit a hölgyek tudatosan használnak, hogy ezzel is erejüket "fitogtassák". Ez mennyiben meghatározó tényezője a Fekete könyvnek?
Azt gondolom, hogy legutóbbi alkotásom ebben a tekintetben nem összehasonlítható mondjuk a '80-as Spetters-szel vagy a Showgirls-szel. Ezekben a nők opportunisták, akik bizonyos pozíciók érdekében szinte mindenre hajlandók, egyedül a "hatalom" megszerzése lebeg a szemük előtt. A Fekete könyvben az ellenállás vezetője kéri meg a főszereplőt, hogy töltsön egy éjszakát egy német parancsnokkal. Rachel akár vissza is utasíthatná Gerben szavait. De nem teszti, önzetlenségből cselekszik és nem önös érdekek miatt. A karakterek motivációja között óriási a különbség. Ha csak ennél a filmnél maradunk, érdemes megvizsgálni, hogyan viselkedik a többi nő.
Van a filmben egy nagyon erőteljes jelenet, melyben a Carice van Houten által megformált karaktert kollaborálással vádolják és egy vödör ürülékkel öntik le. Ennek van valóságalapja?
Természetesen, minden, amit a filmben lát, megtörtént. És ki kell, hogy ábrándítsam, ennél sokkal, de sokkal kegyetlenebb dolgok is megestek. Elég csak a Scheveningben található börtönben történtekre gondolni. Nem megy a fejembe, hogy a hollandok mikre voltak képesek saját polgártársaikkal szemben. Éppen ezért csináltam meg ezt a filmet.
Miért döntött úgy, hogy az utolsó képkockákon megidézi a mai Izraelt?
Egyszerűen őszinte akartam lenni, bemutatni, hogy az élet márpedig ilyen. A II. világháború után rengeteg zsidó elhagyta Európát és az Egyesült Államokba hajózott, míg mások Izraelben kötöttek ki. Fontosnak gondoltam rámutatni arra, hogy míg filmem főszereplője új életet kezd, férjhez megy, gyerekeket szül, minden olyan boldognak tűnik, addig van a valóságnak egy másik szelete is. Hamis utópia lett volna, az igazság elfedése, ha mondjuk úgy happy-end-del zárul a történet, hiszen, hogyan is fejeződhetne be így, amikor a Közép-Keleten máig megoldatlan a helyzet, aminek nap, mint nap szemtanúi vagyunk. Ezt szerettem volna felvillantani a befejező képsorokon.
Hogyan talált rá a főszerepet alakító Carice van Houten-re?
Húsz éve már, hogy az Egyesült Államokban élek, kiestem tehát a holland filmgyártás mindennapjaiból. Amikor úgy döntöttem, hogy a Fekete könyvet szülőhazámban forgatom, képbe kellett kerülnöm a jelenlegi helyzettel. Csomó olyan színésszel találkozhat a produkcióban, akik korábbi filmjeimben is szerepet kaptak, gondoljunk csak Derek de Lint-re vagy Thom Hoffman-ra. A Fekete könyv azonban főleg fiatal szereplőket igényelt. Carice-t egy 2001-es családi filmben, a Minoes-ben láttam, amiben egy macskát alakított, aki egy szépséges fiatal hölggyé alakul, azért, hogy segítsen egy újságíró karrierjének az előmozdításában. Hát gondolhatja, azonnal elvetettem, mint potenciális Rachel jelöltet. Szerencsére ott volt mellettem egy tapasztalt casting rendező, aki erőltette Carice-t. Hallgassuk meg, mondta és igaza lett. Carice egyszerűen zseniális. A forgatás során számtalanszor előfordult, hogy amit és ahogy csinált, mindenféle instrukció nélkül, maga volt a tökély. Nem tudom, hogy hogyan alakul a további karriere, de a legjobbakat kívánom neki. Hollywood útvesztőjében sajnos nagyon könnyű eltévedni. Egy-két rossz választás és máris le vagy írva, el vagy felejtve. Én szerencsés helyzetben voltam, mert a Robotzsaru forgatása során nagyon sok emberrel megismerkedtem, akik el tudtak igazítani az amerikai kultúrában, amiről semmit nem tudtam.
Miért mondják Önről, hogy a színésznők sorba állnak az ajtaja előtt, csakhogy szerepet kapjanak egy filmjében? Mi a titka?
Talán azért van ez, mert őszinte vagyok hozzájuk. Pontosan megmondom, hogy mit akarok látni a vásznon. A forgatás során nincs helye improvizációnak, sosem lepek meg senkit valami olyasmivel, amit korábban már ne beszéltünk volna át. Így elkerüljük a kapkodást, a fejetlenséget. Természetesen Sharon Stone esetében sem volt kivételezés. Ha viszont úgy érzik, hogy valami nem úgy sikerült, ahogy elképzelték, akkor újra forgatjuk azt a jelenetet. Az előbb rákérdezett arra a bizonyos ürülékes jelenetre. Mindent letisztáztunk Carice-vel, mégis nehéz előre belegondolni, hogy milyen is lesz valójában egy ilyen jelenetet leforgatni. Persze senki sem gondol kellemes élményre. Éppen ezért aznap reggel rendeltem neki egy csokor virágot, rajta a szöveggel: sok szerencsét.
Filmjének egyik figyelemreméltó része, amikor a háború után a gestapósból hős válik, miközben a valódi hősök, az ellenállás központi alakjai rendkívül brutálisan bánnak a kollaboránsokkal. Mit gondol a háború utáni megbékélésről?
A harcok végeztével nem jött el az azonnali "összeborulás". Csak a düh és a bosszú érzése motiválta az embereket és nem elsősorban csak a nácikkal, hanem a holland kollaboránsokkal szemben. Árulónak tekintették őket, akiknek nincs pardon. Rendszeresek voltak az utcai megalázások, amikor olyan nőket, akik németekkel feküdtek le, kiráncigálták lakásaikból, mindenki szemel előtt kopaszra nyírták, ürülékkel öntötték le, majd börtönbe dugták.
