A Józan részegség című kötet szerzője Szilvay Gergely, aki gyerekkora óta néptáncol, és 2014-ben kezdett interjúkat készíteni a táncházmozgalom muzsikusaival, táncosaival, koreográfusokkal, viseletkészítőkkel, népmesemondókkal. A könyv ezeket a beszélgetéseket gyűjti egybe.
Mint bevezető ajánlásában Rosonczy-Kovács Mihály népzenész fogalmaz, Szilvay Gergely interjúit a népzene, a néptánc szépségének, gazdagságának felmutatása mellett áthatja a megszólalók magyar, illetve egyetemes kultúra iránt érzett felelőssége. „A beszélgetéseket két fő történeti ív tartja össze. Az egyik a letűnt és szemünk előtt letűnőben lévő paraszti kultúra vonalát követi, a másik azt rajzolja meg, hogyan kap új erőre Budapest központtal ennek a kultúrának a táncos-zenész-énekes-kézműves világa, és hogyan éled újra ez az örökség a táncházakon keresztül a Kárpát-medence minden szegletében és azon túl is” – hangsúlyozza Rosonczy-Kovács Mihály.
Az első budapesti táncházat 1972. május 6-án rendezték a Liszt Ferenc téri Könyvklubban. A muzsikát a Sebő–Halmos Duó szolgáltatta, Éri Péterrel kiegészülve. A magyar táncházmódszer 2011 novemberében felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.
A kötetben megszólalnak legendás együttesek (Muzsikás, Sebő, Tükrös, Üsztürü) tagjai, a nagy mesterek, mint például Jámbor István Dumnezeu szászcsávási cigány hegedűs, Novák Ferenc „Tata” koreográfus, Berecz András mesemondó vagy Kelemen László zeneszerző-folklorista, akárcsak napjaink zászlóvivői, köztük Árendás Péter, Pál István Szalonna, Both Miklós, Kubinyi Júlia, Tárkány-Kovács Bálint és a fiatalabb generáció zenekarainak (Buda Folk Band, CimbaliBand, Góbé, Erdőfű) képviselői.
Feltárul, milyen volt Szék a hatvanas-hetvenes években, amikor hétköznap is viseletben jártak, megtudhatja az olvasó, hány napig tartott akkor egy lakodalom, és azt is, milyen vegzálással kellett szembenézniük a Ceaușescu-diktatúra idején azoknak, akik szállást adtak az anyaországból érkező vendégeknek.
„Tömegek járnak különféle tánctanfolyamokra, de talán mégis kicsit unikum az, hogy rengeteg magyar élőzenére táncol a folkkocsmákban, táncházakban, személyes, fizikai kontaktusba kerülve egymással, közösen nótázva. Szerintem nem az a kérdés, hogy ez fennmarad-e, hanem az, hogy túlmutat-e önmagán, lesz-e továbbra is többletértelme nemcsak a résztvevők, hanem az egész nemzet vagy akár Közép-Európa és a világ számára” – írja könyvében a szerző.
Szilvay Gergely újságírónak ez az ötödik kötete. A L'Harmattan Kiadó gondozásában megjelent könyv bemutatója március 15-én lesz a Fonó Budai Zeneházban, a szerzővel Rosonczy-Kovács Mihály beszélget.
Nyitókép: Sebő Ferenc és Halmos Béla az első budapesti táncházon 1972. május 6-án. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
