Intim találkozások a könyvhéten

Egyéb

A Petőfi Irodalmi Múzeumban tartották a 85. Ünnepi Könyvhét beharangozó sajtótájékoztatóját, amelynek keretében Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnöke, Zentai Péter László az MKKE elnöke, illetve igazgatója, Tarján Tamás irodalomtörténész és Burger Barna fotóművész adott tájékoztatást.

 

Zentai Péter László az immáron 85. alkalommal megrendezésre kerülő könyvhét történetét felidézve elmondta, hogy Supka Géza, az ünnep megálmodójának elképzelése az elmúlt években végre valóra vált, hiszen irodalmi karneválként, írók és olvasók intim találkozásaként valósul meg az Ünnepi Könyvhét. Az idei rendezvényt Budapesten az Oroszlános kútnál Spiró György nyitja meg június 12-én 4 órakor.

 

A szervezők elárulták, hogy a 85. Ünnepi Könyvhétre megjelentetnek egy jubileumi fotódobozt, amely 85 kortárs szerző portréját tartalmazza. Burger Barna, a képeket készítő fotóművész elmondta, hogy az évek során közel 100 kortárs írót fotografált le, majd ezek közül választotta ki Tarján Tamás irodalomtörténész néhány társával együtt azokat a kortárs szerzőket, akik a jubileumi fotódobozban megjelennek. Az irodalmár elmondta, hogy a képeslapok hátulján az alkotók munkáinak legfeljebb 7 kötete van feltüntetve, közöttük dőlttel szerepelnek az Ünnepi Könyvhéten megjelent kötetek. Külön ínyencség, hogy a fotók hátulján még egy-egy idézet is szerepel az írók tollából.

 

Tarján Tamás irodalomtörténész Keresztury Tibor néhány nappal korábban, a Litera hasábjain megjelent írását idézve elmondta, hogy egyet ért azon megállapításával, amely arra vonatkozik, hogy a könyvhét kínálata ?nem kelt benne égető tüzet?. Mégis az idén megjelenő 335 kötetből összeállította a ?becses könyvek listáját?, amelyet a sajtótájékoztatón megjelentek elé tárt. A prózai szekció idei alkotásaiból elismerően beszélt Horváth Péter Kedves Isten és Kincses Elemér Mindörökké című kötetéről, valamint Kelecsényi László Emléked leszek és Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című könyvét is méltatta. Tarján Tamás külön felhívta a figyelmet Baranyai László Pszeudo ? A Schiele-rejtély című regényére és Bartók Imre A nyúl éve című kötetére. A verseket kedvelők számára is kiemelt pár forgatnivalót az ide felhozatalból: Markó Béla Fűszál a sziklán ? 99 Haiku című kötetéről elismerően nyilatkozott, valamit Szabó T. Anna és Kovács András Ferenc új kötetére is felhívta a figyelmet. A gyermekkönyvek közül a két Kollár kötetét méltatta: Kollár-Klemencz László, a Kistehén frontembere Felhők című gyerekverseit és Kollár Árpád Milyen madár című könyvét emelte ki. Külön üdvözölte Erdős Virág gyermeknek készült Négyeshatos című könyvét, amelynek érdekessége, hogy maga a szerző illusztrálta.

 

Az idei könyvhét számokban mérve: 83 hazai kiadó 291 kötettel jelentkezik, valamint a 11 határon túlról érkező kiadó 44 kötettel érkezik. Ha lenne olyan kedves vásárló, aki az összes könyvet haza szeretné vinni, annak 967174 forintjába kerülne az ünnepi könyvheti zsákmány. A legdrágább kötet a 12000 forintért piacra dobott A magyar zsidóság képes története, amely a Vince Kiadó gondozásában jelent meg, a legolcsóbb könyv, összesen 990 forint Baranyai László Vázlatok egy portréhoz című kötetw.