Az Ipoly-vidék és a Börzsöny tizenkét magyarországi, illetve felvidéki településen összesen 174 ingyenes koncerttel, kézműves-, hagyományőrző és gasztronómiai programmal, természetjáró túrákkal várja a közönséget a 2. Ipoly Feszt június 18. és 20. között.

Az Ipoly Fesztet először 2019-ben rendezték meg a környékbeli települések összefogásával. A fesztivál második kiadására a járványhelyzet miatt kerül sor idén. A rendezvény egyik fontos célja, hogy az Ipoly ne szétválassza a két partjának – egyaránt magyar nyelvű – lakóit, hanem összekösse őket.

A Börzsöny vidéke az ország egyik legritkábban lakott vidéke, ezért az idelátogatók természetközeli környezetben találják magukat. Az Ipoly Feszt során megnyílnak a tizenkét kistelepülés portái, így a fesztivál

sajátos, családias hangulattal, a könnyű- és komolyzenei koncertek mellett kézműves- és hagyományőrző programokkal és túrákkal várja a közönséget.

Sándor Bence, az Ipoly Feszt művészeti igazgatója elmondta: a rendezvénysorozat kiemelt célja bemutatni a résztvevő települések – Szob, Ipolydamásd, Kemence, Márianosztra, Vámosmikola, Perőcsény, Kóspallag, Helemba, Zalaba, Letkés és Nagybörzsöny – helyi kulturális értékeit, örökségét és hagyományait.

Nagy Feró a Beatricével együtt lép fel Szobon a fesztivál június 20-i zárónapján. Bogányi Bence fagottművész Kamarazene Bogányi módra címmel egy családtagokból és barátokból szervezett fafúvós együttes élén zenél az Ipoly Feszten. A barokktól a későbbi korszakokig ívelő programot Nagybörzsönyben június 19-én, majd Letkésen június 20-án adják elő.

Az Ismerős Arcok a járvány nyolc hónapja alatt megírt, új dalokból is játszik majd június 18-án Szobon. Az Ipoly Feszten fellép még mások mellett a Balkán Fanatik, Bogányi Gergely, Deák Bill Gyula, a Follow the Flow, Kovács Nóri és Zenekara, a New Level Empire és Spigiboy is.

A rendezvénysorozat teljes programja itt lesz elérhető.

Fotó forrása: Ipoly Feszt